Pulcsi, kabát, papucs, napszemüveg –az indián nyár után érkező hidegfrontok miatt, mintha az időjárás a bolondját járatná velünk, és egy nap alatt mind a négy évszakot megtapasztalhatjuk az országban.
HANOVER, PENNSYLVANIA, USA - A Pennsylvania-i magánvállalkozó, sport elemző Mike és a gyógypedagógus Kristina Green nyolc év házasság után döntöttek úgy, hogy keresnek egy közös barátnőt, hogy csatlakozzon a kapcsolatukhoz. Ekkor közös barátok révén egy eseményen találkoztak a terapeuta Ashley Sweettel, aki akkor még házas volt, de nyíltan randevúz
A jogalap nélküli kifizetések sokféle okból előfordulhatnak, így gyakori példa a munkabér kétszeri átutalása, vagy a teljesítménybér téves kiszámítása - dr. Szabó Gergely ügyvéd írása a HR Blogon.
egyik népszerű rock klubjában, a Robotban koncertezik szeptember 29-én a Junkies frontembere. Szekeres András ráadásul aznap este egymás után két produkcióval áll színpadra.
Komoly bajba kerülhet a milliárdos vállalkozó, Elon Musk (47). Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) ugyanis csalással vádolja. Az elektromos autókat gyártó Tesla vállalat vezetője ellen azért nyújtottak be keresetet, mert szerintük Musk félrevezető állítások sorozatával csapta be a befektetőket.
Zoltán Erika a mai napig sikert sikerre halmoz, és bizony nemcsak az elismeréseket, illetve a férfi rajongók bókjait gyűjtögeti, hanem az évek során rengeteg barátot is szerzett magának a kollégái közt. A Sláger TV egyik legnépszerűbb műsora, a Sláger Best Of háziasszonya most elárulta, hogy ki változtatta meg az életét, kinek a hatására kezdett el
Röviddel ezelőtt tette közzé a Facebook, hogy biztonsági hibát fedezett fel, amely közel 50 millió felhasználói fiókot érint, a hiba pedig olyan természetű, hogy a hackerek annak kihasználásával átvehették az irányítást a fiókok felett.
Az ukrán büntető törvénykönyv hazaárulásra vonatkozó cikke alapján indított büntetőeljárást a Kárpátalja megyei ügyészség magyar állampolgárság kárpátaljai lakosok általi felvétele miatt – jelentette be pénteken a megyei ügyészség sajtószolgálata.
Az országoknak annak érdekében is össze kell fogniuk, hogy véget vessenek a szegény és szükséghelyzetben lévő embereket kihasználó embercsempészek üzleti modelljének.
Augsburg – Nem mindig érti igazán Angela Merkel (64) német kancellár Orbán Viktor (55) miniszterelnököt, amit a politikus szóvá is tett egy helyi lap, az Augsburger Allgemeine fórumán.
Az egyetlen nemzetközileg jegyzett magyar edző, Sávolt Attila keményen beolvasott a milliárdokból gazdálkodó teniszszövetségnek és a fideszes elnöknek.
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a 2017-re vonatkozó zárszámadási törvényjavaslatot, amely szerint a tavalyi évet felelősségteljes gazdálkodás jellemezte. Az európai uniós módszertan szerinti eredményszemléletű hiány a bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százalékában teljesült, miközben az államadósság aránya a GDP 73,3 százalékára csökkent - köz
A szélsőséges időjárás nem csak a mezőgazdaságra vagy a turizmusra van hatással, hanem az energiapiacra is. A nyári hőségben több légkondicionáló üzemel, ezért nagyobb az áramfogyasztás, de az időjárás miatt a gáz ára is emelkedhet. Kérdés, hogy mit éreznek ebből a magyar cégek?
Közzétette első féléves beszámolóját az Opus a Budapesti Értéktőzsde pénteki zárását követően, így kiderült, a holding 20 százalékkal tudta növelni árbevételét még úgy is, hogy a szezonalitás miatt az ipari termelési és...
Az Opus Global Nyrt. az első fél évben konszolidált adatok szerint 119,611 millió forint adózott eredményt ért el, ami 94 százalékos csökkenés az előző év első félévi adataihoz képest - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Hiába keresi, még mindig nem találta meg az igazit a Nagy Ő! Pedig Molnár Anikó (43) még a népszerű internetes társkereső oldalon, a Tinderen is szerencsét próbált, de eddig nem lelt rá a szerelemére.
Vámtiszt megvesztegetési kísérlete miatt áll bíróság elé a zenész és több társa, értesült a Bors. Kökény Attila és a társasága nagy mennyiségben vásárolt hamis márkás ruhákat, s ez után nem akartak vámot fizetni, inkább a vámosnak adtak volna pénzt.
Az igazságügyi fegyverszakértő szerint a rendőrök szolgálati fegyveréből nem származhat az a gyilkos golyó, amely megölte Pálvölgyi Péter nyomozót 2016-ban Bőnyben. Győrkös azóta is tagad.
Jelentősen javult a forgalmi típusú adók beszedésének a hatékonysága 2014 óta, 2015-ről 2016-ra mintegy százmilliárd forinttal több került ebből az adónemből a költségvetésbe - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón a Soproni Egyetemen.
Az induláskor csak azt tudta, hogy a színpad lesz az élete. Amikor döntés elé állította a sors, az éneklés nyert, de a színház is örök szerelem maradt – árulta el a Vasárnapi Blikknek Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda.
Király Gábor 42 esztendősen is alapember a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás együttesében. Édesapjával, Király Ferenccel közösen vezetik a Király Sportegyesületet. A klubhoz szeptemberben csatlakozott a korábbi válogatott kapus fia, Mátyás.
Miért kell a szülőknek vécépapírt, takarítószert, sőt néha már fénymásolópapírt is bevinniük az iskolába? Kötelező-e ez egyáltalán? Kevés a pénz vécépapírra? Vagy van elég pénz, csak egyes iskolák rosszul gazdálkodnak? Szeretnénk végre tisztán látni!
Az ATV Heti naplója annak járt utána, mi bosszantja leginkább a fővárosi agglomerációból ingázó és vonattal közlekedő embereket. Riportunkból kiderül, van, ahol 130 éves eszközökkel próbálják megoldani a vonatok irányítását és elég, ha egyvalami elromlik egy reggel és 10 perces fennakadást okoz, annak a hatása az egész napi menetrendre kiterjed. Me
A PET a pozitronemissziós tomográfia rövidítése, ez az egyik legmodernebb vizsgálóeljárás. Lényege, hogy bizonyos anyagokat radioaktív izotóppal jelölnek meg, melyeket részecskegyorsítóban állítanak elő. Ezeket a betegbe juttatják, a létrejövő pozitronsugárzást PET-kamerával detektálják, majd számítógép segítségével történik a képek létrehozása.
Mindegy, hogy vicces videót nézünk a YouTube-on, filmet a MyTV-n vagy az HBO GO-n, Magyarországon a második legjobb a mobil videózás élménye a világon.