A címvédő FC Barcelona után a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid is kikapott a spanyol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának szerdai játéknapján: a fővárosiak a Sevilla otthonában szenvedetek 3-0-ás vereséget.
A Nagy Ádámmal felálló Bologna 2-0-s vereséget szenvedett a címvédő, s továbbra is százszázalékos Juventus otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szerdai játéknapján.
Két gólkirály még nem elég a bajnokcsapat ellen, többek között ez is kiderült a Népligetben, pedig 7-6-os Fradi-vezetésnél nem úgy tűnt, hogy sima lesz a vége.
Elkapta a fonalat Sallai Roland. A ciprusi APOEL-ből a Bundesligában szereplő Freiburgba szerződött válogatott futballista a görögök elleni erőpróbán bombagólt lőtt, majd első német bajnokiján, amin szóhoz jutott, fejesgóllal tette le névjegyét a Wolfsburg ellen idegenben. A csapata 3-1-s győzelmét hozó meccs után be is került a forduló álomcsapatá
Egyre nő a feszültség az olimpiai bajnok életében. Közeleg az úszó világkupa budapesti versenye, ráadásul a felkészüléssel párhuzamosan elindult az idegtépő válási procedúra is. Hosszú Katinka és Shane Tusup még idén januárban beadták a válókeresetet férjével, ám rövid ideig úgy tűnt, hogy mégis képesek lesznek megmenteni a házasságukat, így ekkor
Szöulba látogatott az 1988-as olimpia 30. évfordulója alkalmából a kétszeres ötkarikás győztes, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt, aki a bajnok kajaknégyesük másik két tagjával, Ábrahám Attilával és Hódosi Sándorral, valamint a szintén olimpiai első öttusázóval, Fábián Lászlóval utazott Dél-Koreába. A programot a magyar k
A bizalmi szavazás elmaradt, pedig a Szűcs Lajos vezette elnökségnek jelenleg nincs markáns, az elvei mellett bátran kitartó ellenfele a teniszszövetségben.
A magyar labdarúgó-válogatottban is fontos gólt szerző szélső a Bundesligába sem pihenni ment, fontos láncszemnek tűnik a sikeresen rajtoló Freiburgban.
Vuhan – A negyeddöntőben búcsúzott Babos Tímea és Kristina Mladenovic a kínai Vuhanban zajló, 2,7 millió dollár (753 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna páros versenyétől.
A negyeddöntőben búcsúzott Babos Tímea és Kristina Mladenovic a kínai Vuhanban zajló, 2,7 millió dollár (753 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna páros versenyétől.
Felszínre került José Mourinho és Pogba konfliktusa: a játékos a hétvégén kifogásolta a taktikát, amiért a csapatkapitány-helyettesi pozíció elvesztésével fizetett.
Üzenet az otthon maradt szurkolóknak. Nem lehet kellemes így készülni a Chelsea ellen. A bajnokcsapat vezére és edzője sem ment el szó nélkül a történtek mellett.
Közép-Európa közös nyelvének nevezte a sportot, különösen is a labdarúgást Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a vajdasági Topolyán, a TSC Labdarúgó Akadémia átadóján.
Közép-Európa közös nyelvének nevezte a sportot, különösen is a labdarúgást Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a vajdasági Topolyán, a TSC Labdarúgó Akadémia átadóján.
Végre az Európai Labdarúgó-szövetség vezetői is belátták, hogy szükség van a videobíróra, így a következő szezontól a Bajnokok Ligájában is használják a technikát. Erről az UEFA hivatalos Twitter-csatornája számolt be, ráadásul a bejegyzésből az is kiderül, hogy a 2019-es szuperkupán, a 2020-as Európa-bajnokságon, valamint az Európa-liga 2020/2021