2018. április 13. péntek

ápr. 13
5:15
Kiszivárgott: megvan Heynckes utódja a Bayernnél (Infostart)
A német Bild azt írta, hogy a Bayern München vezetősége mindenben megegyezett a jelenleg az Eintracht Frankfurtot irányító Niko Kovac-csal, így ő válthatja a nyáron visszavonuló Jupp Heynckest a bajor csapat kispadján.
ápr. 13
6:39
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Kínai Nagydíj első szabadedzésén (Blikk)
A címvédő, négyszeres világbajnok brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj első szabadedzésén, pénteken.
ápr. 13
7:12
A BL helyett bíróságra jár, miért nem kell Kassai Európának? (Ripost)
Kassai Viktor a nyolcad- és a negyeddöntőkben sem kapott szerepet a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
ápr. 13
7:27
Szemetesláda a szív helyén (Azenpenzem)
Lefutott meccsnek tűnt, de dráma lett belőle: a Real Madrid csak a 97. percben lőtt tizenegyessel jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Juventus ellen.
ápr. 13
7:51
Áll a bál a síszövetségben, Miklós Edit kiejelentései felkavarták a vizet (Infostart)
Bejelentette visszavonulását Miklós Edit, aki arról is beszámolt, hogy indul vasárnap a Magyar Sí Szövetség elnöki posztjáért. A szervezet jelenlegi ügyvezetője szerint ugyanakkor ez a közgyűlés jogellenes.
ápr. 13
8:06
Pénteki sportműsor és televíziós közvetítések (Sport365)
Sorsolnak a BL-ben és az EL-ben is.
ápr. 13
8:27
Drámai mérkőzésen ütötték ki Gulácsiékat (Blikk)
Drámai mérkőzésen jutott a legjobb négy közé az Olympique Marseille az Európa Liga negyeddöntőjének visszavágóján.
ápr. 13
8:39
Itt vállalt munkát az FTC-szurkolók kedvence (Sport365)
NB III-as csapatnál kap lehetőséget a bizonyításra.
ápr. 13
9:12
Drámai mérkőzéseket rendeztek az Európa-ligában (Sport365)
Gulácsi Péter csapata is érdekelt volt csütörtökön.
ápr. 13
9:18
Mészöly Kálmán nem adja fel, a végsőkig elmegy a gyógyulásáért (Ripost)
Jövő héttől rendszeres kezelésbe veszi a focilegendát Pintér István gyógymasszőr. Törőcsiknek nagyon sokat segített.
ápr. 13
9:57
Kiderült, ki a Bayern új edzője! (Blikk)
Niko Kovac lett a Bayern München csapatának új edzője.
ápr. 13
10:09
Indul a Kínai Nagydíj – sportműsor (Infostart)
Startol a Kínai Nagydíj, sorsolás a Bajnokok Ligájában.
ápr. 13
10:18
Meglepő: ő lesz a Bayern új trénere? (Sport365)
Németországban már tudják, ki váltja Jupp Heynckest.
ápr. 13
10:21
Rejtélyes halál a futóversenyen, a cél előtt esett össze a maratonista (Ripost)
Tízezres mezőnyével a sport ünnepének indult, de tragédiába torkolt a Freiburg Maraton.
ápr. 13
10:39
Miklós Edit új pályán: elnök szeretne lenni (Azenpenzem)
Jóllehet már korábban is meglebegtette visszavonulását, mégis sokko­lóan hatott Miklós Edit tegnapi bejelentése, miszerint befejezi élsportolói pályafutását.
ápr. 13
11:15
Horvát edzője lesz a Bayern Münchennek (Infostart)
Német sajtóértesülések szerint Niko Kovac lesz a bajnoki címét múlt hétvégén megvédő Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője.
ápr. 13
11:24
Elképesztő: majdnem összeverekedett az NB I két ásza (Sport365)
Nem volt feszültségtől mentes a Honvéd-Videoton találkozó.
ápr. 13
11:33
Megszólalt a Liverpool magyar kapusa (Infostart)
Bogdán Ádám a Bajnokok Ligája-elődöntős Liverpool kapusa jelenleg is, csak 2016 novembere óta a sérüléséből gyógyul, és abban reménykedik, hogy hamarosan visszatérhet.
ápr. 13
12:27
Sokkoló hír: bombatámadás rázta meg a stadiont, öten meghaltak (Ripost)
Távolról irányított bombával robbantottak egy focimeccsen, a rendőrségnek már gyanúsítottja is van.
ápr. 13
12:30
Európa-liga: előrehozott döntő a négy között (Sport365)
Brutális párosítást hozott a mai sorsolás.
ápr. 13
12:57
A szövetség elnöke szerint jogellenes a vasárnapi közgyűlés (Síelők)
Bajai András elnök szerint jogellenesen hívták össze a Magyar Sí Szövetség közgyűlését vasárnapra. Ezen a közgyűlésen indul az elnökségért a visszavonulását bejelentő Miklós Edit.
ápr. 13
13:21
Olasz filozófia a Csallóköz szívében (Azenpenzem)
Kitüntették Marco Rossit, a Honvéd korábbi trénerét, aki 2017-ben bajnokságot nyert klubcsapatával. A szakember jelenleg az FC DAC csapatát viszi sikerre.
ápr. 13
13:30
Nagyon kínos, felesége buktatta le a Real-Juve meccs bíróját (Ripost)
Michael Oliver a Realnak kedvezett Madridban. Most kiderült, hogy imádja a spanyol fővárost.
ápr. 13
13:33
Így alakulnak a Bajnokok Ligája elődöntői – megtörtént a sorsolás (Infostart)
A Bayern München a Real Madriddal, a Liverpool pedig az AS Romával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.
ápr. 13
13:33
BL-sorsolás: Bayer-Real szuperrangadó az elődöntőben (Blikk)
A Bayern München a Real Madriddal, a Liverpool pedig az AS Romával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.
ápr. 13
13:34
BL: A Liverpool vagy a Roma döntőt játszik (HírTV)
Sorsoltak a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.
ápr. 13
13:36
BL: elkészült a sorsolás, álomelődöntőt rendeznek (Sport365)
Kiderült, milyen párosítások lesznek a legjobb 4 között.
ápr. 13
13:42
Bayern München – Real Madrid, Liverpool FC – AS Roma a BL-elődöntőben (Azenpenzem)
A pénteki nyoni sorsoláson kiderült, hogy az első mérkőzéseket Münchenben, illetve Liverpoolban rendezik.
ápr. 13
13:51
BL-sorsolás: Bayer–Real szuperrangadó az elődöntőben (Blikk)
A Bayern München a címvédő Real Madriddal, a Liverpool pedig az AS Romával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.
ápr. 13
14:03
Európa Liga: Arsenal-Atletico előre hozott döntő (Infostart)
A szokásokkal ellentétben az Európa Liga sorsolását tartották meg először. A fogadóirodák által a végső győzelemre legesélyesebbnek vélt két csapat, az Arsenal és az Atlético Madrid összekerült, a másik ágon az Olympique Marseille és az RB Salzburg játszik majd.
ápr. 13
14:09
Újabb csapás: kidőlt a Barcelona kulcsembere (Sport365)
A Roma elleni mérkőzésen sérült meg a katalánok futballistája.
ápr. 13
14:24
Kisorsolták a Bajnokok Ligája és az Európa Liga elődöntőit (ATV)
A Bayern München a címvédő Real Madriddal, a Liverpool pedig az AS Romával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Az Európa Liga elődöntős párharcai is eldőltek: az Olympique Marseille a Salzburggal, míg az Arsenal az Atlético Madriddal küzd meg a döntőbe jutásért.
ápr. 13
14:27
BL-sorsolás: Bayern–Real szuperrangadó az elődöntőben (Blikk)
A Bayern München a címvédő Real Madriddal, a Liverpool pedig az AS Romával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.
ápr. 13
14:29
Megdöbbentő dolog derült ki Michael Oliver játékvezetőről (Blikk)
Vitatható büntetőt fújt be a Real Madridnak Michael Oliver játékvezető a Juventus elleni BL negyeddöntő mérkőzés utólsó perceiben.
ápr. 13
14:33
Sós Csaba szerint Hosszú Katinka példa nélküli helyzetben van (Infostart)
A tengerentúlon edzőtáborozik Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszó idén még nem versenyzett, és egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet vissza. Sós Csabát, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányát kérdeztük.
ápr. 13
14:33
Sorsoltak a BL-ben, ennek nem örülhetnek a Real Madrid szurkolói (Ripost)
Kijevben rendezik majd a Bajnokok Ligája döntőjét.
ápr. 13
14:36
Hivatalos: Niko Kovac veszi át a Bayern Münchent (HírTV)
Bejelentették Jupp Heynckes vezetőedző utódját.
ápr. 13
15:09
Jelentős változás várhat a Premier League-re (Infostart)
Az angol élvonalban szereplő labdarúgóklubok vezetői jelentősen csökkentenék a menedzserek jutalékait.
ápr. 13
15:12
Sérüléséről posztolt gyomorforgató képet az Arsenal sztárja - kép (Sport365)
Aaron Ramsey előtt emeljük a kalapunkat.
ápr. 13
15:21
Ezért történt a szörnyű gázolás a Forma-1-es Bahreini Nagydíjon (Infostart)
A Ferrari csapatfőnöke Sanghajban "elmagyarázta", miért alakult katasztrofálisan Kimi Räikkönen bahreini kerékcseréje.
ápr. 13
15:24
Megkezdődtek a 2018-as futball-vb tesztmérkőzései (HírTV)
Berlinben közben a szervező-bizottság elnöke azt mondta: a politikai helyzet nem nyomhatja rá a bélyegét az eseményre.
ápr. 13
16:15
Sós Csaba szerint Hosszú Katinka példa nélküli helyzetben van (Infostart)
A tengerentúlon edzőtáborozik Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszó idén még nem versenyzett, és egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet vissza. Sós Csabát, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányát kérdeztük.
ápr. 13
16:18
Ő lesz a Chelsea új mestere? (Sport365)
Antonio Conte utódját keresik a londoniak.
ápr. 13
16:39
Dzsudzsák Balázs jótékonykodik, nagylelkű felajánlást tett (Ripost)
A szombati Debrecen-Ferencváros rangadóra gyűlnek az adományok.
ápr. 13
16:45
Leszavazták a videóbírót (Infostart)
A korábbi tervekkel ellentétben a következő szezonban sem alkalmazzák a videóbíró-technológiát az angol labdarúgó-élvonalban.
ápr. 13
17:09
Ebben a topbajnokságban nem kérnek a videóbíróból (Blikk)
Az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) csapatai pénteken szavaztak a videóbíró bevezetéséről: a klubok úgy döntöttek, egyelőre nem kérnek a VAR nevű videóasszisztens-rendszerből.
ápr. 13
17:24
Meglepetés: megvan a Bayern München új edzője! (Sport365)
Érdekeset húzott a bajor sztárklub!
ápr. 13
17:27
Komoly kockázatot jelent minden kiállás: 18 szerelő van veszélyben egy Forma-1-es kerékcserénél (Blikk)
A pilóták nyomják a gázpedált, előznek, nyerik a versenyeket, ám van néhány másodperc a Forma–1-es futamok közben, amikor a szerelőcsapatokra irányul a figyelem.
ápr. 13
17:42
Gyászol a magyar foci, elhunyt a legendás orvos (Ripost)
Dr. Pikó Károly 25 évig a magyar atlétikai válogatott orvosaként dolgozott.
ápr. 13
17:45
Leesik az álla a magyar röplabdás lányok szexi táncától – Ezzel melegítenek – videó (Blikk)
A magyar női röplabdacsapat már a folyosón elkezdte.

Keresés