A munka, a stressz és az állandó rohanás miatt egyre jellemzőbb, hogy a 20-as, 30-as években járó fiatalok is szembesülnek a burnout-tal, azaz kiégnek. Nehezükre esik felkelni, és dolgozni menni, már nem érzik a motivációt, állandó mókuskerékben érzik magukat - írja a joy.hu oldal.
Megkapta az építési engedélyt a svájci központú Stadler vasúti járműcsoport a legújabb szolnoki beruházáshoz, amellyel forgóváz-üzemének gyártókapacitását duplázza meg.
Napelemes energiatermelő rendszert telepítettek a Budapesti Gazdasági Egyetem öt épületére, ami a környezet védelme mellett jelentős költségmegtakarítást is eredményez.
Szünetel az úthasználati jogosultságok, az e-matrica és a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj értékesítése április 15-én, vasárnap éjszaka 1 és hajnali 5 óra között rendszerfejlesztés és karbantartás miatt - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A kezeletlen magas vérnyomás befolyásolhatja a gondolkodását, az emlékezését és a tanulási képességét, valamint szellemi leépülés is gyakrabban alakul ki hipertóniás betegeknél.
Testünket eredetileg arra tervezték, hogy kora reggeltől késő estig szinte folyamatosan mozgásban legyen, értelemszerűen mezítláb és természetes talajon. Gerincünk S alakú görbületei, talpunk boltozatai, izmaink és ízületeink felépítése mind-mind a napi 16 órás szolgálatot (vadászat, halászat, gyűjtögetés) segítik. Mai életmódunk azonban igencsak t
A Parkinson-kór közel 200 évvel ezelőtti első leírása óta a kutatók mára felderítették a hátterében álló rendellenességek legtöbbjét. A betegség genetikai és környezeti tényezők kombinációjának eredménye, jelenleg utóbbiak szerepe tűnik nagyobbnak.
A Tesla híres merész ígéreteiről: az Elon Musk által alakított márka egy kis túlzással folyamatosan a csőd szélén próbál egyensúlyozni, de ennek ellenére a zseniális vezető mindig képes olyan optimista bejelentéseket tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ilyen volt a legutóbbi is, mely szerint kisebbik SUV-juk, a Model Y – amit egyébként még be sem mutattak – jövő novemberben már…
Vannak legendák, akiket sosem fogunk elfelejteni. Azt hiszem, hogy Ayrton Senna kétség kívül közéjük tartozik, hiszen még azok is ismerik a brazil nevét, akik azt sem tudják mi fán terem a Forma-1. Mondanunk sem kell, hogy ezek alapján mekkora kincsnek számít az a versenyautó, amivel utoljára nyerte meg a Monacói Nagydíjat a pilóta – most pedig egy szerencsés hazaviheti majd a McLaren MP4/8A…
Idén tavasszal Kecskeméten és Budapesten nyitott egy-egy új áruházat a SPAR Magyarország. A vállalat további öt szupermarketjét pedig kívül-belül megújította, hogy még inkább kiszolgálja a megváltozott fogyasztói igényeket. A modernizációs programjára 2018-ban eddig több mint 2,1 milliárd forintot fordított a SPAR.
– Négy éve és idén is nagyot kaszáltak a kamupártok az állami kampánypénzeken: most hárommilliárd forint közpénzt zsebeltek be a Transparency International és a Political Capital számításai szerint.
Komolyan elgondolkodott a gyermekvállaláson a másságát nyíltan vállaló Lakatos Márk (41), főleg azután, hogy egy barátnője megkérte: legyen a babája biológiai apja.
Nem született döntés Szíriáról a nemzetbiztonsági tanács washingtoni ülésén - jelentette be közleményében a Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön későn délután.
– Mégsem úgy halt meg VV Fanni (†24), ahogy eddig sejteni lehetett – legalábbis ezt állítják egy rejtélyes levélben, amelyet az RTL Klub Fókusz című műsorának szerkesztőségébe juttattak el ismeretlenek.
A német közlekedési miniszter, Andreas Scheuer az elektromos teherautók mentesítését javasolja az úthasználati díj megfizetése alól a jövő év elejétől a német Süddeutsche Zeitung csütörtöki beszámolója szerint.
– Botrány a FEM3 stúdiójában! Baukó Éva (35) és Berki Krisztián (37) az élő adás közben és után csúnyán összekülönbözött, az egykori ValóVilág-játékos később egy videóban azt állította, a férfi a folyosón megfenyegette, pedig korábban még szexuális ajánlatokkal is elhalmozta.
Január-februárban 7 százalékkal nőtt a román ipari termelés 2017. azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
A 2,5 milliárd forintnak megfelelő tanácsadói üzletet egy konzorcium nyerte meg. A Morgan Stanley, az Intesa Sanpaolo Group és a Privredna Banka segít a horvát kormánynak.
Mintegy 94 millió forinttal járul hozzá a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület több mint ezer hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyermek életkörülményeinek javításához - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A német Bild azt írta, hogy a Bayern München vezetősége mindenben megegyezett a jelenleg az Eintracht Frankfurtot irányító Niko Kovac-csal, így ő válthatja a nyáron visszavonuló Jupp Heynckest a bajor csapat kispadján.
„Tökéletesen hidegen hagy” – nyilatkozta György Péter esztéta, miután a Figyelő című hetilap az ő nevét is listázta a magyarországi „Soros-bérencek” között. Mindeközben Iván Júlia, az egyik frontvonalas szervezet igazgatója úgy véli, „rettenetesen szánalmas” a lista. Van olyan alapítvány is ugyanakkor, akik most „feketelistára” kerültek, noha tevék
Az eurózóna jegybankja még titkolózik, hogyan vezeti ki a kötvényvásárlási programot. Az amerikai Fed jelentősen lazítana a bankszektor tőkemegfelelési szabályain.
Az éjszakai órákban záporokkal, zivatarokkal érkezett hidegfront fokozatosan kelet felé helyeződik át, így napközben az ország egyre nagyobb részén süt ki a nap.
Az OECD legfrissebb elemzése szerint Magyarországon regionálisan is rendkívül alacsony a munkanélküliség. Ennek ellenére egyre többet és egyre több helyről lehet hallani arról, hogy hazánbak ágazatokon átívelő munkaerőhiánnyal küzdenek...
Mészáros egyik cége egyedüli indulóként 163 milliós ajánlatot nyújtott be a rá szabott közbeszerzésen, amelyen a NER-ben már nehezen lett volna rajta kívül másnak igazi esélye.
Forgalmi változások lesznek szombaton és vasárnap Budapesten futóverseny miatt, ezek a többi között a margitszigeti központi utat, az Árpád hidat, a Margit hidat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai, valamint a pesti alsó rakpartot érintik - közölte a Budapest Sportiroda.
Akár százmilliárdos nagyságrendű extra adóbevételt is hozhat a közkasszának a kormányzat legújabb, a feketegazdaság elleni elektronikus rendszere, az online számlázás.
A pártok az idei választási kampányban minden korábbinál aktívabban és eredményesebben használták a közösségi médiát - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő. Lévai Richárd a közösségi marketing specialistája, és azt mondja: a politikusok háttéremberei most már olyan modern, egyelőre kísérleti fázisban lévő eszközöket is bevetettek, mint a
Leggyakrabban inkább magyar, világszintű vagy amerikai milliárdosokról esik szó, pedig Németországban is számosan élnek olyanok, akiknek Magyarországra nagy hatásuk van. Tudja, ki áll például a Lidl, az Aldi, a Jacobs vagy a Volkswagen, esetleg a Henkel mosóporok mögött? Mennyi pénzük van a leggazdagabbaknak?
A késő délutáni, esti órákban nyugat felől egy hidegfront közelíti meg hazánkat. Hatására a nyugati területeken záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk.