Nehéz, talán korai is bármiféle szakmai elemzésbe bonyolódni. Annyit talán mégis megkockáztathatunk, az utolsó percben valahogy meg kellett volna törni a britek lendületét.
A négy legnagyobb európai labdarúgó-bajnokságból háromban már matematikailag is eldőlt a bajnoki cím sorsa, a Bayern München megvédte címét, a Manchester City és a Barcelona visszaült a trónra. A Juventus is nagyon közel áll az újabb ismétléshez. Nézzük, mi dőlt már el, s mi nem még az angol, a német, az olasz és a spanyol bajnokságban.
Räikkönen lett a második, Pérez a harmadik, Vettel csak a negyedik, így a vb-pontversenyben is változás történt az élen; most a címvédő Hamilton vezet.
A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a csapatot öt női versenyző alkotta Kanadában. Az első napi párbajtőrküzdelmek során két ezüstérem született Krajnyák Zsuzsanna (A kategória) és Dani Gyöngyi (B) jóvoltából, Veres Amarilla (A) pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Szombaton Videoton–Ferencváros rangadó lesz, ha a Fradi behúzza a meccset, aligha lehet elvenni tőle az aranyérmet, ennek a megakadályozásához a fehérváriaknak nagyot kellene javulniuk.
A Deportivo La Coruña elleni 4-2-es győzelemmel a Barcelona bebiztosította bajnoki címét a spanyol labdarúgó-bajnokságban. A katalánok továbbra is veretlenek a La Ligában, tovább javították a csúcsukat. Ernesto Valverde első, edzőként a klubnál töltött idényében duplázott, megnyerte a Király-kupát és a bajnokságot is.
Összeveszett Jürgen Klopp vezetőedzővel, így nem tart a Liverpool labdarúgócsapatával Rómába, a Bajnokok Ligája-elődöntő szerdai visszavágójára Zeljko Buvac másodedző.