Közös megegyezéssel távozik a Győri ETO labdarúgócsapatától Pintér Attila vezetőedző. A csapat szombaton 1-0-ra kikapott a vendég Vasas-Hídtól, és ezzel a Monicomp Liga 18. fordulója után 23 megszerzett ponttal a tizedik, ám a Budapest Honvéd-Ferencváros mérkőzés eredményétől függően még hátrébb is csúszhat.
Bácsi Péter szép győzelmet aratott a bronzmérkőzésen, Deák Bárdos Mihály drámai csatában maradt alul a döntőben. A szabadfogású külön versenyt a szombathelyi Csercsics Richárd nyerte.
Buzsáky Ákos együttese, a Queens Park Rangers Ishmael Miller hajrában szerzett góljával nyert a Leicester City ellen, és továbbra is vezeti a tabellát.
Sidi Péter a férfi puskások között aranyérmet szerzett vasárnap a bresciai légfegyveres Európa-bajnokságon, a Biatovszki Mátéval és Somogyi Péterrel kiegészülő csapat pedig harmadik lett.
Megint eltiltották a New York Islanders játékosát, Trevor Gilliest. A szélsőt nem is olyan régen kilenc mérkőzésről tiltotta el a liga most, pedig 10 mérkőzést lesz kénytelen kihagyni.
Budapest - Végre birtokba vehette új lovát Berki Krisztián (25). Az Újpest világbajnok és négyszeres Európa-bajnok tornásza elégedetten simíthatott végig Japánból importált szerén, amelyen a számára létfontosságú tokiói vébén szerepelhet.
Tét nélküli mérkőzésen a csoportharmadikként nyolcaddöntős Pick Szeged 34-30-ra kikapott a dán Aalborg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombati játéknapján.
Sidi Péter a férfi puskások között aranyérmet szerzett vasárnap a bresciai légfegyveres Európa-bajnokságon, a Biatovszki Mátéval és Somogyi Péterrel kiegészülő csapat pedig harmadik lett.
Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjébe a továbbra is százszázalékos Győr, miután a középdöntő vasárnapi játéknapján 29-24-re nyert a német HC Leipzig otthonában.
Ellentmondást nem tűrő játékkal, magabiztos győzelmet aratott a Ferencváros II a Baja ellen, az NB II Nyugati csoportjában. Meglepően gyengén játszott a Baja.
A Gijón öt forduló után tudott újra nyerni, a Getafét verte 2-0-ra hazai pályán, az Almería négy bajnoki után ünnepelhetett győzelmet, a Hérculest múlta felül idegenben.
A címvédő szerb csapat 3-1-es behozhatatlan előnyhöz jutott vasárnap az indiai együttessel szemben a tenisz Davis Kupa Világcsoportjának nyolcaddöntőjében.
A szünetben még 1-0-ra vezetett a Genoa a címvédő Internazionale otthonában, ám a szünet után a milánóiak fordítottak, és 5-2-re győztek az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A hazaiak kétszer is vezettek, de a Mainz a második félidőben zsinórban három gólt szerzett. A győzelemmel a vendégek feljöttek a negyedik helyre a tabellán.
A Green Bay Packers vezérigazgatója, Ted Thompson bejelentette, hogy új szerződést kötöttek a csapat vezetőedzőjével Mike McCarthy. A tréner további három évig irányítja, majd a „sajtfejűeket”.