Kevin Harvick bejelentette, hogy Chris Carrrier lesz a brazil Nelson Piquet jr. csapatfőnöke. A fiatal versenyző első teljes évére készül a NASCAR szériában.
Kádár Tamás klubot váltott, és bár Angliában maradt, két osztállyal lejjebb került. A Newcastle United magyar légiósa kölcsönben játszik a harmadik ligás Huddersfield Town csapatában.
Az NBA mai játéknapján a Houston Rockets meglepetésre idegenben verte meg a Boston Celticset. A Chicago Bulls hozta a kötelezőt a Detroit ellen, míg a Charlotte alsóházi rangadót nyert.
Idei második mérkőzését is elvesztette a világelső Caroline Wozniacki, aki kedden a szlovák Dominika Cibulkovától kapott ki a Sydneyben zajló tenisztorna női versenyében.
Nem mindennapi külsőt kapott egy újszászi testvérpár Trabantja, miután műfűvel borították be az egykor az NDK-ban gyártott gépkocsi karosszériáját kívül és belül; az autóval terveik szerint elindulnak a hétvégén Budapestről rajtoló, Bamakóig tartó ralin.
A New England Revolution profi szerződést kötött a mindössze tizenöt éves Diego Fagundezzel, aki a csapat saját nevelésű játékosa, és napokon belül csatlakozik a felnőtt kerethez.
A brazil Flamengo bejelentette, hogy leszerződtette Ronaldinhót. A riói O Globo értesülése szerint a korábban kétszer is a világ legjobbjának választott középpályás négyéves szerződést kötött a piros-feketékkel.
Tóth Miklós, klubmenedzser egy a vasnepe.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, szívesen kölcsönadnák Rácz Ferenczet, Iszlai Bencét és Nagy Zoltánt egy NB1-es, vagy NB2-es csapatnak.
A világranglista élén álló Caroline Wozniacki nem borult ki rajta, hogy ismét megverték. A mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy a szezonkezdet tavaly is hasonlóképpen alakult a számára.
Az eddig a Zalaegerszeg labdarúgócsapatát erősítő Illés Gyulával hároméves szerződést kötött kedden a bajnoki címvédő Debrecen - közölte a hajdúsági klub az MTI-vel.
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2010-ben a spanyol Primera División volt a legerősebb bajnokság. A listán Magyarország a 49. helyen található.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség honlapján megjelent részletes voksokat elemezve kiderül, hogy a játékostársak és a szövetségi kapitányok szavazatainak köszönhetően kapta meg a FIFA-Aranylabdát Lionel Messi. Az argentin támadó az újságírók voksai alapján csak negyedikként végzett. Összeállításunkból kiderül, hogy kire szavaztak a magyarok és a sztárcsapatok képviselői.
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2010-ben a spanyol Primera División volt a legerősebb bajnokság, a listán Magyarország a 49. helyen található.
A keddi határidőig mindhárom, a 2018-as téli olimpia rendezésére kandidáló város benyújtotta a hivatalos, részletes pályázatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB).
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2010-ben a spanyol Primera División volt a legerősebb bajnokság, a listán Magyarország a 49. helyen található. A spanyol mögött az angol Premier League végzett a második helyen, míg a harmadik az olasz Serie A lett.
Kedd hajnalban, 73 éves korában elhunyt Berczik Zoltán, a magyar asztaliteniszsport egyik meghatározó alakja - tájékoztatta a Magyar Asztalitenisz Szövetség.
A legnépszerűbb spanyol sportnapilap, a Marca internetes szavazóinak kétharmada szerint igazságtalanság, hogy a FIFA-Aranylabdát - két spanyolt, Iniestát és Xavit megelőzve az argentin Lionel Messi nyerte el.
Natsuki Terada remekül versenyzett a Tokyo - Hakone maratonon, de az utolsó 20 métert nagyon elnézte, egyszerűen követte a biztonsági autót és lekanyarodott a cél előtt 20 méterrel.
Natsuki Terada remekül versenyzett a Tokyo - Hakone maratonon, de az utolsó 20 métert nagyon elnézte, egyszerűen követte a biztonsági autót és lekanyarodott a cél előtt 20 méterrel.
Tizenhét magyar játékos utazhat majd a csütörtökön kezdődő svédországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokságra; az átlövő Perez Carlos itthon marad, de bevetésre kész.
Kedden nyilvánosságra hozták a sportolói Oscar-díjnak tartott Laureus-díj jelöltjeinek névsorát: a férfiaknál nincs a listán a címvédő jamaicai sprinter, Usain Bolt, a nőknél azonban a teniszező Serena Williams ismét a legjobb lehet.
A keddi határidőig mindhárom, a 2018-as téli olimpia rendezésére kandidáló város benyújtotta a hivatalos, részletes pályázatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB).
Kedden nyilvánosságra hozták a sportolói Oscar-díjnak tartott Laureus-díj jelöltjeinek névsorát: a férfiaknál nincs a listán a címvédő jamaicai sprinter, Usain Bolt, a nőknél azonban a teniszező Serena Williams ismét a legjobb lehet.
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tájékoztatása szerint 16 magyar sportoló utazik a január 27-én kezdődő, a törökországi Erzurumban sorra kerülő téli Universiadéra.
Helmut Marko, Dietrich Mateschitznek, a Red Bull tulajdonosának jobb keze azt mondta, amíg Fernando Alonso a Ferrarinál van, addig a világbajnok Sebastian Vettel biztosan nem szerződik az olasz csapathoz.
Tizenhét magyar játékos utazhat majd a csütörtökön kezdődő svédországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokságra; az átlövő Pérez Carlos itthon marad, de bevetésre kész.
Kedd hajnalban, 73 éves korában elhunyt Berczik Zoltán, a magyar asztaliteniszsport egyik meghatározó alakja - tájékoztatta a Magyar Asztalitenisz Szövetség az MTI-t.
Sorra búcsúztak a Sydney-ben rendezett WTA torna kiemeltjei. Schiavone, Jankovics és Wozniacki után Zvonarjova és Stosur is kiesett a második fordulóban.
Tizenhét magyar játékos utazhat majd a csütörtökön kezdődő svédországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokságra; az átlövő Perez Carlos itthon marad, de bevetésre kész.
Zürich — Változatlanul Lionel Messi (23) a földkerekség legjobb labdarúgója. A Barcelona argentin zsenije előtt tiszteleg a futballvilág, egy esztendő múltán újra megkapta a sportág legnagyobb elismerését, az Aranylabdát. Ő lett 2010-ben az Év játékosa, hiszen a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség korábbi díját összevonták a France Football kitüntetésével.
Copiapó - A Dakar-rali polihisztora első győzelmére hajt! A katari Nasszer al-Attijah (40) már több sportágban is bizonyított, s az idei dél-amerikai futam megnyerésével szeretné megkoronázni sikeres pályafutását.
Olasz lapértesülés szerint elképzelhető, hogy Frencesco Totti az idény végén elhagyja az AS Roma labdarúgócsapatát, miután a Sampdoria elleni bajnokin Claudio Ranieri vezetőedző csak a 90. percben küldte pályára.
Mátéfi Eszter változatlanul élvezi a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségének bizalmát, noha az általa irányított női válogatott nem teljesítette a célkitűzést.
Olasz lapértesülés szerint elképzelhető, hogy Frencesco Totti az idény végén elhagyja az AS Roma labdarúgócsapatát, miután a Sampdoria elleni bajnokin Claudio Ranieri vezetőedző csak a 90. percben küldte pályára.