A Carolina Panthers egykori vezetőedzője John Fox tárgyalt a Denver Broncos legendájával John Elway-el, így elképzelhető, hogy mégsem Eric Studesville lesz a csapat új vezetőedzője.
Az NHL mai játéknapján a címvédő Chicago Blackhawks vasárnapi mérkőzéséhez hasonlóan ezúttal is nulla gólon tartotta ellenfelét. A Tampa is lenullázta Washingtont. A Pittsburgh először nyert Crosby nélkül.
Az NBA mai játéknapján az Orlando Magic hosszabbításban kikapott New Orleansban, így megszakadt kilenc mérkőzéses győzelmi szériája. Nyert a Boston és a San Antonio is. Charlotteban kapott ki a Chicago.
Egy felmérés szerint az ötszörös bajnok Jimmie Johnson a favorit a NASCAR Sprint kupa megnyerésére. Denny Hamlin és Carl Edwards lehet a két legfőbb kihívó.
Tovább bonyolódik a Dwayne De Rosari ügy, ugyanis a játékos múlt héten a csapat engedélye nélkül edzett a skót Hiberniannél. Az elsődleges célja, hogy a Celtic-hez igazoljon.
Bejelentette visszavonulását a San Diego Padres egykori kiváló dobó játékosa Trevor Hoffman, aki a liga történelmében a legtöbbször mentette meg aktuális csapatának a mérkőzését.
Az NBA mai játéknapjának legnagyobb meglepetését produkált a Los Angeles Clippers, mely hazai pályán verte meg a Miami Heat-et. A nagyobbik városi csapat a Lakers megszenvedett a Golden State otthonában.
A Spanyol Király Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén az FC Barcelona 5-0-ra verte a II. osztályú Real Betis csapatát. A találkozó legjobbja a mesterhármast szerző Lionel Messi volt.
A Spanyol Király Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén az FC Barcelona 5-0-ra verte a II. osztályú Real Betis csapatát. A találkozó legjobbja a mesterhármast szerző Lionel Messi volt.
A rendőrség letartóztatta Craig Bellamyt, az angol másodosztályban szereplő Cardiff City walesi labdarúgóját, aki vasárnap hajnalban egy cardiffi szórakozóhelyen támadt rá két férfira.
Szoros mérkőzést játszott Rudolf Gergely csapata, a Genoa az Internazionale ellen a labdarúgó Olasz Kupa nyolcaddöntőjében. A negyeddöntőbe végül az esélyesebb címvédő jutott.
A francia Gilles simon két sima szettben búcsúztatta Alekszandr Dolgopolovot a Medibank International Sydney negyeddöntőjében. A korábbi top 10-es játékos keményen küzd, hogy ismét visszakerüljön az élre.
Roger Federer jótékonysági gálát szervezett vasárnapra a kelet-ausztráliai árvízkárosultak javára, a hétfőn elrajtoló ausztrál nyílt teniszbajnokság felvezetéseként.
Bal oldali védőt szerződtetett a Real Madrid, de csak nyáron csatlakozik a csapathoz az új fiú. José Mourinho szerint Marcelo sokat fejlődött, de nem elég jó a Real Madridhoz, így gondoskodni kell a pótlásáról.
Fél éve a Győri ETO FC kölcsönadta támadóját, a 21 éves Dudás Ádámot. A korábbi utánpótlás-válogatott labdarúgóról sok jót mondtak, de magatartásbeli hibái miatt nem tudott közelebb kerülni az NB I-hez.
Talán csak pletyka, de a spanyol sajtó szerint a Barcelona fenegyereke, Gerard Piqué miatt adta fel 11 éves kapcsolatát a világsztár popénekesnő, Shakira.
Priskin Tamás találatával az Arsenal egygólos vereséget szenvedett a másodosztályú Ipswich Town otthonában, az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén, így hátrányból várja majd a visszavágót.
Döntőbe jutott a belga Kim Clijsters az ausztráliai Medibank International Sydney tornán. Ha megnyeri a döntőt Na Li ellen, akkor második lesz a világranglistán.
Nagy László a világbajnoki középdöntőbe jutásra esélyesnek tartja a magyar férfi kézilabda-válogatottat, és reméli, hogy Mocsai Lajos csapatának sikerül olimpiai selejtezőt érő helyezést elérnie.
Izland ellen kezdi szereplését pénteken a magyar férfi kézilabda-válogatott a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amely ma este a Svédország - Chile mérkőzéssel kezdődik. Az együttes célja az első hétbe kerülés, mivel csak így lehet kijutni a 2012-es londoni ötkarikás játékokra.
Jól érzi magát Eindhovenben Dzsudzsák Balázs, és egyáltalán nem biztos, hogy váltani akar. Persze abban, hogy a PSV-nél maradjon szerepe egy esetleges csapatkapitányi kinevezésnek.
Fernando Alonso, a Forma-1-es Ferrari istálló kétszeres világbajnok spanyol pilótája szerint a 42 éves Michael Schumacher lesz a legnagyobb ellenfele az idei szezonban.
A Badacsonytomaj-Tapolca SE a 13. helyen telel a Bakony csoportban. Török Zoltán leváltását követően Németh Istvánnal jól hajrázott a csapat, amely az utolsó három mérkőzésen kilenc pontból hatot megszerzett.
gy újabb tag lemondásával több mint a felére csökkent a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöksége, ezért az alapszabály értelmében a főtitkár rendkívüli közgyűlést hív össze.
A névadó szponzor, a Jógazdabank kezdeményezett felszámolása miatt sem alakult ki pénzügyi gond az FTC női kézilabda-szakosztályánál, és a csapat mától ismét FTC néven szerepel - mondta Kökény Beatrix, a klubot működtető Kft. ügyvezetője.
A várakozáson felüli őszi teljesítmény után most először jelentették ki a Csepel FC vezetői, hogy az NB II-es feljutás a csapat célja. Az Alföld csoport listavezetője erősíteni akar.
Fernando Alonso és Felipe Massa szerint az idén életbe lépő szabályváltoztatások miatt túl sok gomb került a Forma-1-es Ferrari kormányára, így jóval nehezebbé és bonyolultabbá válik az autó irányítása.
A seattle-i edző, Pete Carroll vette fel az egyik újságíró mobiltelefonját a Seattle - New Orleans NFL-meccs sajtótájékoztatóján. A készülékkel éppen az edző nyilatkozatát rögzítette az újságíró, amikor keresték.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság felfüggesztette Ghána tagságát, mert az afrikai ország sportéletét, illetve a helyi olimpiai bizottság munkáját átitatja a politika, és ez ellentmond a NOB szabályainak.
Csütörtök délután szerencsésen megérkezett Svédországba, a férfi kézilabda-világbajnokság helyszínére a magyar válogatott, amely még este edzést tart az Izland elleni pénteki nyitómeccsnek otthont adó norrköpingi csarnokban.
A Pittsburgh Penguins legjobb játékosának, Sidney Crosby-nak a visszatérésére napokat, akár heteket kell várni, ugyanis a klub vezetői nem akarják elsiettetni visszatérését.
Rendhagyó módon vesznek végső búcsút a napokban elhunyt Szuhanyik László pécsi autóversenyzőtől: hamvait pénteken a Mecsekben, egy versenyautóból szórják ki.
A világbajnok spanyol válogatott és a Barcelona futballistája, Xavi volt 2010 legjobb játékmestere a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság még az előtt egyeztetne a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel, hogy a FIFA eldönti, pontosan mikor is legyen a 2022-es katari futball-vb.
A spanyol válogatott, és a Barcelona középpályását választotta a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS a 2010-es esztendő legjobb játékmesterévé.
Megsérült a Los Angeles Clippers elleni mérkőzésen a Miami Heat egyik vezére, LeBron James, aki egy rossz mozdulat következtében boka sérülést szenvedett.
Halálos baleset történt a 32. Dakar-ralin - írta csütörtökön az argentin média. A világ legnehezebb és legnagyobb terepversenyén Eduardo Amor argentin versenyző a 10. szakaszon - amelynek legjobbjai még szerdán befutottak - ütközött egy kisteherautóval, amelynek a sofőrje életét veszítette.
Az eddigi névadó szponzor, a Jógazdabank kezdeményezett felszámolása miatt sem alakult ki pénzügyi gond az FTC női kézilabda-szakosztályánál, és a csapat mától ismét FTC néven szerepel a bajnokságban, a hazai és a nemzetközi kupákban - jelentette ki Kökény Beatrix, a klubot működtető Kft. ügyvezetője.
Jövő hétfőn visszatér a WWE arca és legjobb pankrátora, John Cena, aki megküzd CM Punkkal, aki ezen a héten átvette a brutális Nexus csapat irányítását.
Japán 2-1-re győzte le Szíriát, míg Jordánia az edzőváltáson átesett Szaúd-Arábiát múlta felül egy góllal az Ázsia Kupa B csoportjában. A továbbjutásról az utolsó forduló dönthet.