2011. január 6. csütörtök

jan. 6
6:36
Ismét botlott a Chelsea (Infostart)
Az Arsenal hazai környezetben gólnélküli döntetlent játszott a Manchester City együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szerdai játéknapján.
jan. 6
7:33
Arn Gréta kiejtette Sarapovát! (Sport365)
Arn Gréta két szettben bizonyult jobbnak a nála hetven helyezéssel előkelőbb pozícióban lévő, első helyen kiemelt Marija Sarapovánál az aucklandi tenisztorna negyeddöntőjében.
jan. 6
7:42
Arn nagy bravúrja: legyőzte Sarapovát (Metropol)
Arn Gréta két játszmában legyőzte az első helyen kiemelt, korábbi világelső orosz Marija Sarapovát a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében.
jan. 6
8:06
Ronaldinho ismét a Grémióba vágyik (Sport365)
Az AC Milan brazil focistája kijelentette, hogy a Grémióban szeretné folytatni pályafutását, amihez már majdnem minden feltétel adott, azonban az anyagiakról még nem sikerült megegyezni.
jan. 6
8:39
Ronaldinho ismét a Grémióba vágyik (Sport365)
Az AC Milan brazil focistája kijelentette, hogy a Grémióban szeretné folytatni pályafutását, amihez már majdnem minden feltétel adott, azonban az anyagiakról még nem sikerült megegyezni.
jan. 6
9:45
Sam Bradford után idén is egy irányító lehet az 1/1-es (Sport365)
Amennyiben megrendezésre kerül az NFL 2011-es szezonjának játékosbörzéje, akkor valószínűleg idén is egy irányító lesz az 1/1-es, ugyanis a Carolina Panthers mindenképpen draftolná Andrew Luck-ot.
jan. 6
9:47
Kiütéses Pittsburgh-győzelem (Sport365)
Az NHL mai játéknapján a Pittsburgh Penguins a jégbe döngölte a Tampa Bay Lightning-ot, mely tegnap még megverte a Washingtont. A Dallas megverte a címvédő Chicagót.
jan. 6
9:49
Visszavonulása utáni éveit tervezgeti a Union csapatkapitánya (Sport365)
A Philadelphia Union játékosa, Danny Califf elmondta, hogy egyre gyakrabban gondol pályafutása utáni életére, ezért is kezdte el az edzői tanfolyamot, ugyanis visszavonulása után szívesen dolgozna mesterként.
jan. 6
9:51
Los Angeles-i győzelmek - Lakers és Clippers siker (Sport365)
Az NBA mai játéknapján a Los Angeles Lakers-re csoportrangadó várt a Phoenix Suns ellen, míg a kisebbik városi csapat a Clippers a Denver Nuggets-et fogadta.
jan. 6
10:18
Nincs pénze az AS Romának erősítésekre (Sport365)
Itáliai lapértesülések szerint az AS Roma új tulajdonosa, az Unicredit nem engedélyezi a római csapat megerősítését. Ez akkor derült ki, amikor a Roma megvette volna a West Ham United védőjét, Valon Behramit.
jan. 6
11:24
Videó - Dakar, a 4. szakasz összefoglalója (Sport365)
A tegnapi negyedik szakasz után a címvédő Carlos Sainz vezet az autósok mezőnyében, míg a motorosoknál a szintén spanyol Marc Coma áll az élen. A mai, 5. szakaszon 423 km gyorsasági szakasz vár a résztvevőkre.
jan. 6
11:42
Legyőzte a világsztárt Arn Gréta - videó (Infostart)
Arn Gréta két játszmában, óriási bravúrral legyőzte az első helyen kiemelt, korábbi világelső orosz Marija Sarapovát a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében.
jan. 6
11:57
Videó - 2010 foci pillanatai (Sport365)
Videó összeállítás a 2010-es év legérdekesebb futball pillanatairól. Trükkös bedobás, kapushibák, kihagyott helyzetek, potyagólok.
jan. 6
12:30
Husztit a VfB Stuttgart 2 millió euróért vinné (Sport365)
A korábban tucatjátékosnak nevezett Huszti Szabolcsot most több Bundesliga klub is szeretné leigazolni. A Zenittől egyébként Husztival együtt többen is távozni akarnak.
jan. 6
12:32
Haye helyett Chisorával bokszol Vladimir Klicsko (Sport365)
Megfeneklettek a tárgyalások Vladimir Klicsko és David Haye ügynökei között, így elmarad kettejük címegyesítő összecsapása, így Klicsko új ellenfél után nézett..
jan. 6
12:34
Dani Sordo a Minihez szerződött (Sport365)
Dani Sordo két évre szóló megállapodást kötött a Mini csapatával, így a spanyol pilóta lesz Kris Meeke csapattársa az idén debütáló ralis csapatnál.
jan. 6
13:03
Videó - A Barcelona továbbjutott a kupában (Sport365)
Idegenben lőtt góllal jutott tovább az FC Barcelona a Spanyol Kupában. A katalán együttes az Athletic Bilbao otthonában ért el 1-1-es döntetlent, így a hazai 0-0 után ez továbbjutást ért.
jan. 6
13:05
Arn Gréta: Remegtem a meccslabdánál (Sport365)
Arn Gréta két játszmában, óriási bravúrral legyőzte az első helyen kiemelt, korábbi világelső orosz Marija Sarapovát a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében.
jan. 6
13:12
Kemény Dénes: Nem takargathatjuk tovább a kártyáinkat (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott a győzelemre tör a nyári sanghaji világbajnokságon - mondta az InfoRádiónak Kemény Dénes szövetségi kapitány. Hozzátette: a visszatérő háromszoros olimpiai bajnokokkal, Kiss Gergellyel és Kásás Tamással komoly előrelépés várható.
jan. 6
13:36
Ázsia Kupa - Japán az első számú esélyes (Sport365)
Szakértők szerint a tavaly nyári világbajnokságon nyolcaddöntős japán válogatott a favorit a pénteken kezdődő és január 29-ig tartó katari Ázsia Kupán, melyen 16 csapat küzd a végső sikerért.
jan. 6
13:38
Videó - Hajléktalan kapott NBA-szerződést (Sport365)
A Cleveland Cavaliers kosárlabdacsapata egy hajléktalan ohiói férfit szerződtetett, hogy legyen a klub hivatalos hangja. A kilencgyermekes családapa egyébként rádióbemondó volt.
jan. 6
14:42
A világ egyik legjobbját adta el az MKB-Euroleasing Sopron (Sport365)
Török Zoltán a klub ügyvezetője szerint nem a csapat széthullásáról szól Angel McCoughtry távozása, hanem egy átgondolt üzletről.
jan. 6
14:54
Korruptnak tartja a FIFA-t a Bayern München elnöke (Metropol)
Élesen bírálta és korrupcióval vádolta meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) Uli Hoeness, a Bayern München elnöke.
jan. 6
14:56
Vereséggel tért vissza Venus Williams (Metropol)
Négy hónap kihagyás után vereséggel tért vissza egy hongkongi bemutató tornán Venus Williams, az amerikaiak teniszsztárja.
jan. 6
14:58
Blatter szerint irigyek a FIFA-t kritizálók (Metropol)
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint a szervezetet az elmúlt időszakban kritizáló embereket leginkább az irigység és a féltékenység vezérelte.
jan. 6
15:00
Súlyos vereséggel kezdett a Juventus (Infostart)
A Juventus 4-1-re kapott ki hazai pályán a Parmától az olasz labdarúgó-bajnokság idei első fordulójának nyitómeccsén.
jan. 6
15:12
Vicente del Bosque 2010 legjobb szövetségi kapitánya (Metropol)
Német és holland szakvezető a második helyen.
jan. 6
15:15
Sallói beszólt a magyar edzőknek, ad hoc jelleggel erősítenek (Sport365)
Sallói István, az angol Wolverhampton Wanderers játékos megfigyelője szerint Magyarországon ad hoc jelleggel szerződtetnek légiósokat.
jan. 6
15:17
Galéria - Ölre ment Adebayor és Touré (Sport365)
Összeverekedett Emmanuel Adebayor és Kolo Touré, amikor előb elkaszálta társát a Manchester City edzésén. A csetepaténak csak a bicsapattársak közbelépése vetett véget.
jan. 6
15:36
Liverpoolban lehet a következő edzőváltás (Infostart)
A Liverpool vezetősége Roy Hodgson menedzser menesztésén gondolkozik a csapat gyenge szereplése miatt. A fogadóirodák szerint is a 63 éves tréner lehet a következő kirúgott edző az angol bajnokságban.
jan. 6
15:48
Videó - Kiütötték a Juventust (Sport365)
A szinte az egész meccset emberhátrányban végigjátszó Juventus hazai pályán három góllal kikapott a Parmától az olasz labdarúgó-bajnokság idei első fordulójának nyitómeccsén.
jan. 6
16:21
245 millióért vette meg az állam a Tropicana Casinót (Sport365)
A Szerencsejáték Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló SzRt-Service Kft. megvásárolta a Las Vegas Casino s.a.r.l.-nek a Belvárosi Kaszinó Kft.-ben meglévő, kisebbségi, 245 millió forintos névértékű üzletrészét.
jan. 6
16:23
Tsonga beküzdötte magát a dohai elődöntőbe (Sport365)
Jo-Wilfried Tsonga jutott elsőként tovább a dohai tenisztorna elődöntőjébe, miután két hihetetlenül izgalmas szettben kerekedett felül spnayol ellenfelén, Garcia-Lopezen.
jan. 6
16:25
Az amerikai kosarasok csak kihasználják a magyar NB I-et (Sport365)
Hosszú idők óta vita téma Magyarországon, hogy szükség van e ennyi külföldi légiósra a hazai bajnokságban. A PVSK-Panthers nigériai légiósa érdekes nyilatkozatot adott a bama.hu-nak.
jan. 6
16:27
Blatter szerint irigyek a FIFA-t kritizálók (Sport365)
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint a szervezetet az elmúlt időszakban kritizáló embereket leginkább az irigység és a féltékenység vezérelte.
jan. 6
16:30
A Barcelona 866 ezer dollárt keresett a világbajnokságon (Infostart)
A spanyol bajnok FC Barcelona jutott a legnagyobb összeghez a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA), amiért elengedte játékosait a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra.
jan. 6
16:54
A diósgyőri tulajdonos évi 80 millióval beszáll a Haladásba (Sport365)
A Diósgyőri VTK-ban is érdekelt magyar üzletember papíron nem szerez tulajdonrészt a Szombathelyi Haladás FC Kft-ben, de három éven keresztül mégis tetemes összeggel kívánja támogatni a szombathelyi labdarúgást.
jan. 6
16:56
Videó - Homlokcsont-törés miatt hetekre kidőlt Ryan Getzlaf (Sport365)
Az Anaheim Ducks játékosa, Ryan Getzlaf homlokcsont-törést szenvedett csapata Phoenix Coyotes elleni mérkőzésén. A sérülés miatt hat hét kényszerpihenő vár a kapitányra.
jan. 6
17:27
Federer a négy között Dohában (Sport365)
A második helyen kiemelt svájci teniszező két sima játszmában múlta felül a szerb Troickit. Ezzel Tsonga után másodikként tudhatja magát a legjobb négy közt
jan. 6
17:42
A cserék vezették győzelemre a Milant (Infostart)
Antonio Cassano csereként beállva gólpasszt adott, ezzel új csapata, a listavezető Milan 1-0-ra győzött a Cagliari vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának csütörtöki játéknapján.
jan. 6
18:00
Maláriás a Chelsea, ezért bukdácsol, mint egy sánta róka (Sport365)
Érdekes hír látott napvilágot Londonban a Stamford Bridge-en. A Chelsea elefántcsontparti sztárja szerint csapatát megtámadta a malária, ezért képtelenek jól teljesíteni.
jan. 6
18:02
Cassano győzelmet érő gólpasszal debütált a Milanban (Sport365)
Antonio Cassano csereként beállva gólpasszt adott, ezzel új csapata, a listavezető AC Milan 1-0-ra győzött a Cagliari vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának csütörtöki játéknapján.
jan. 6
18:04
Vince Young-nak távoznia kell a Tennessee Titans-től (Sport365)
A Tennessee Titans tulajdonosa, Bud Adams elmondta, hogy a csapat első számú irányítója, Vince Young nem lesz a következő szezonban a keret tagja. A játékoson kívül még Jeff Fisher állása is veszélyben van.
jan. 6
18:33
A Barcelona kapta a legtöbb kompenzációt a FIFA-tól (Sport365)
A spanyol bajnok FC Barcelona jutott a legnagyobb összeghez a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA), amiért elengedte játékosait a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra.
jan. 6
18:36
Leszállították a repülőről a junior vb-győztes orosz hokisokat (Infostart)
Leszállították a Buffalo-Atlanta járatról a friss világbajnok orosz junior jégkorong-válogatottat.
jan. 6
18:36
Haragban az edzővel: Priskin Tamás (Blikk)
Továbbra sincs jóban edzőjével, Roy Keane-nel (39) a magyar válogatott csatár, akit a Manchester United korábbi kiváló középpályása a tartalékok közé száműzött.
jan. 6
18:48
Leszállították a repülőről a junior vb-győztes orosz hokisokat (Metropol)
Leszállították a Buffalo-Atlanta járatról a friss világbajnok orosz junior jégkorong-válogatottat. A buffalói repülőtér szóvivője közölte: engedetlen viselkedésük miatt a teljes delegációt leszállították a Delta járatáról.
jan. 6
19:06
Cassano győzelmet érő gólpasszal debütált a Milanban -videó (Sport365)
Antonio Cassano csereként beállva gólpasszt adott, ezzel új csapata, a listavezető AC Milan 1-0-ra győzött a Cagliari vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának csütörtöki játéknapján.
jan. 6
19:08
Spanyol Király Kupa - Kettős győzelemmel nyolc között az Almería (Sport365)
Az Almería akárcsak az első mérkőzésen, 4-3-ra nyert a Real Mallorca ellen a labdarúgó spanyol Király Kupa nyolcaddöntőjének csütörtöki visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé.
jan. 6
19:10
Négysáncverseny - Morgenstern végső sikere (Sport365)
Az osztrák Thomas Morgenstern nyerte csütörtökön a síugrók Négysáncversenyét, miután a sorozat utolsó, bischofshofeni állomásán Tom Hilde mögött a második helyen végezve megőrizte előnyét.

Keresés