A következő évben is Jack Del Rio irányíthatja a Jacksonville Jaguars csapatát, erről a klub tulajdonosa, Wayne Weaver tájékoztatta a médiát. A vezetőedző munkáját játékosai mentették még.
Az NHL mai játéknapján a Washington Capitalsnak nem sikerült átmentenie újévi formáját, ugyanis kikapott a Tampa Bay Lightning-tól. Gólzáporos mérkőzésen nyert a Detroit Red Wings.
A NBA mai játéknapján a New York Knicks mémi meglepetésre megverte a San Antonio Spurst. A Miami Heat viszont folytatja remeklését, ezúttal a Milawaukee Bucks hódolt be James-ék előtt. Nyert a Los Angeles Lakers.
A Los Angeles Galaxy csapatkapitánya, Landon Donovan elmondta, hogy idén nem megy sehova, és végigcsinálja a felkészülést jelenlegi csapatával, de nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy 2012-ben az Evertonhoz szerződik.
A magyar játékos három játszmában legyőzte a nyolcadik helyen kiemelt svéd Sofia Arvidssont a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.
A Colorado Rockiesnak sikerült egyezségre jutni Carlos Gonzalez-szel, így a liga legtehetségesebb balkülsősének tartott játékos egy új, hétéves, 80 millió dolláros szerződést kötött a csapattal.
Bár a Forma–1-es Ferrari istállótól 2009 végén menesztett finn világbajnok esett-kelt első rali-vb-s szezonjában, úgy véli, tökéletesebb versenyző lett.
Junior Johnson elmondta, hogy az idei NASCAR Sprint kupa szériában szívesen indítana egy saját csapatot, ahol a mindössze tizenhét esztendős Robert fiát szeretné versenyzőként látni.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke innovatívnak és kreatívnak nevezte a 2016-os riói olimpia logóját, amelyet a Copacabanán a hagyományos szilveszteri mulatságra összegyűltek láthattak először, hamar kiderült azonban, hogy az embléma egy, már használatban lévőnek az átalakított változata.
A második helyen kiemelt, címvédő Andy Roddick sima győzelmet aratott az ukrán Alekszandr Dolgopolov felett az ausztráliai Brisbane-ben zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének nyolcaddöntőjében, és a mérkőzésen ütött 15 ászával egyszersmind jótékonykodott is.
A magyar játékos három játszmában legyőzte a nyolcadik helyen kiemelt svéd Sofia Arvidssont a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Christiano Ronaldo egy szigetet bérelt ki saját maga és modell kedvese, Irina Sajk számára, hogy zavartalanul pihenhessenek és élvezhessék egymást. A lesifotósok azért ott voltak.
Roger Federer két szettes győzelmet aratott Thomas Schoorel ellen a dohai tenisztorna első fordulójában. A második helyen kiemelt svájci nem egy bravúros nyerő ütéssel kápráztatta el a közönséget, de a leglátványosabb a láb közötti volt.
Vajon melyik széria lenne jobb a magyar versenyző számára? Mindkét versenysorozat mellett és ellen is szólnak nyomós érvek, lássunk néhányat ezek közül.
A brazil Amauri sérülés miatt keveset játszott a Juventusnál, és felröppent a hír, túladnának rajta. A csatár ügynöke cáfolta a híreket, miszerint Amauri otthagyná a Juventust és a Real Madridba igazolna.
A címvédő Andy Roddick két sima szettben kerekedett felül az ukrán Dolgopolovon a Brisbane-ben rendezett ATP tornán. Az amerikai teniszező ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ahol Marcos Baghdatis lesz az ellenfele.
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint a NOB módosíthatja azt a határozatát, amellyel az olimpiáról kizárja a doppingvétség miatt hat hónapnál hosszabb időre eltiltott sportolókat.
Az idei Dakar sem kíméli a résztvevőket. Már az első napokban akadtak bukások, műszaki problémák. Íme néhány videó a Dél-Amerikában zajló verseny viszontagságairól.
Sorra véreznek el a Brisbane-ben rendezett női tenisztorna kiemeltjei. A hazai pályán teniszező, első helyen kiemelt Sam Stosur után Shahar Peer is búcsúzott a további versenytől.
Wayne Bridge, a Manchester City focistája megsínylette csapattársa és barátnője viszonyát: még a válogatottságot is lemondta. Azóta több mint egy év telt el, és Bridge újra szerelmes.
Storcz Botond szövetségi kapitány azt kívánja az új esztendőre, hogy csapata megszerezze a maximális kvótaszámot az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
Hét futballhuligánt fogott el a rendőrség szerda reggel; a szeptemberi Újpest-Ferencváros meccsen randalírozókat csoportos garázdasággal gyanúsítják – jelentette be a BRFK vezetősége sajtótájékoztatón.
A bosnyák Edin Dzeko 35 millió euróért szerződik a VfL Wolsburgtól a Manchester Cityhez, ezzel átigazolási rekordot döntött a német labdarúgó Bundesligában.
Újabb kényszerpihenő után tért vissza a szezon előtti alapozáshoz Szávay Ági. Az elő-versenyekről ugyan lecsúszott, de bizakodva tekint az idei év elé.
Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke is részt vesz a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jövő hétfői gáláján Zürichben.
Botrány botrányt követ a Bundesligában. A német első osztályú futballkluboknak igazából a téli szünet tréningjeire kellene koncentrálniuk, és a visszavágókra készülni. Néhány együttesnél azonban renitens sztárjátékosok tesznek keresztbe a csapatvezetőknek.
Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke is részt vesz a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jövő hétfői gáláján Zürichben.
A december végén elküldött Abi Olajuwon helyére egy másik amerikai centert, Quanitra Hollingsworth-öt szerződtette a Seat Lami-Véd Győr női kosárlabdacsapata.
Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke is részt vesz a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jövő hétfői gáláján Zürichben.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke a következő világbajnokságon ismét bevezetné az aranygól-szabályt - többek között ez derült ki a svájci sportvezető legutóbbi interjújából, amelyet a szervezet hivatalos honlapjának adott.
Giovanni Trapattoni, az ír labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerdán cáfolta az olasz médiában megjelent híreket, melyek szerint december végi műtéte közben kisebb szélütést kapott volna.
Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke a következő világbajnokságon ismét bevezetné az aranygól-szabályt - többek között ez derült ki a svájci sportvezető legutóbbi interjújából, amelyet a szervezet hivatalos honlapjának adott.
Úgy tűnik, David Beckham klubja, az amerikai Los Angeles Galaxy mégiscsak enged, és átadja kölcsönbe a 115-szörös angol válogatott futballistát, aki így várhatóan a Tottenham Hotspurnél köt ki.
Úgy tűnik, David Beckham klubja, az amerikai Los Angeles Galaxy mégiscsak enged, és átadja kölcsönbe a 115-szörös angol válogatott futballistát, aki így várhatóan a Tottenham Hotspurnél köt ki.
Hét futballhuligánt fogott el a rendőrség szerdán reggel; a tavaly szeptemberi UTE-Fradi meccsen randalírozókat csoportos garázdasággal gyanúsítják - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetése fővárosi sajtótájékoztatóján.
A december végén elküldött Abi Olajuwon helyére egy másik amerikai centert, Quanitra Hollingsworth-öt szerződtette a Seat Lami-Véd Győr női kosárlabdacsapata.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke a következő világbajnokságon ismét bevezetné az aranygól-szabályt - többek között ez derült ki a svájci sportvezető legutóbbi interjújából, amelyet a szervezet hivatalos honlapjának adott.
A Pittsburgh Penguins kapitánya Sidney Crosby toronymagasan vezet az All-Star szavazáson, második és harmadik helyen csapattársai Kris Letang és Marc-Andre Fleury áll.
Teljesen felépült a nyáron elszenvedett sérüléséből és saját bevallása szerint remek formában tér majd vissza Arjen Robben, a Bayern München labdarúgócsapatának holland szélsője.