Vasárnap ünnepelte 90. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) Hírességek Csarnokának tagja.
A Villarreal ellen szerzett vasárnapi mesterhármasával Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál labdarúgója ötvenéves klubrekordot döntött meg, amelyet éppen a legendás Puskás Ferenc tartott.
Továbbra sem eszik egymás tenyeréből Francesco Totti és az AS Roma vezetőedzője, Claudio Ranieri. A 34 éves játékos most azért morgott, mert csak perceket kapott a Sampdoria ellen.
A WNBA drafton tavaly másodikként kiválasztott 24 éves, amerikai Marissa Coleman az idény végéig aláírt az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapatához.
Magabiztos győzelmet aratott a Ford Burgos a spanyol kosárlabda bajnokság II. osztályában. A burgosi együttesben Lóránt Péter 9 pontot dobott és szerzett 8 lepattanót.
Az angol szövetség (FA) vélhetően fegyelmi eljárást indít Ryan Babel, a Liverpool holland labdarúgója ellen, aki az egyik internetes közösségi oldalon gúnyolta Howard Webbet, a csapat vasárnapi, Manchester United elleni FA Kupa-mérkőzésének játékvezetőjét.
Kiderült, hogy éppen zuhanyzáshoz készült a 17 évesen hirtelen elhunyt olasz síugrónő, Simone Senoner, amikor rosszul lett és összeesett. Az orvosok szerint rendkívül ritka eset okozta a tragikus halált.
Tíz érem megszerzésére lát esélyt a londoni olimpián Borkai Zsolt. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta: örülni fog, ha a magyar csapat eléri a pekingi eredményességet, és boldog lesz, ha három aranynál többet sikerül nyerni a jövő évi játékokon.
Kicikizte csapattársát Gerard Piqué, a Barcelona játékosa. A hülye tréfák amúgy sem idegenek Piquétől, ezúttal David Villa kárára poénkodott a twitteren.
Rendkívül jót tett a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a lengyelországi Újév Kupán elért tornagyőzelem. Mocsai Lajos kedden jelöli ki a világbajnokságra utazó keretet.
Tíz érem megszerzésére lát esélyt a londoni olimpián Borkai Zsolt. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: örülni fog, ha a magyar csapat eléri a pekingi eredményességet, és boldog lesz, ha három aranynál többet sikerül nyerni a jövő évi játékokon.
A Villarreal ellen szerzett vasárnapi mesterhármasával Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál labdarúgója ötvenéves klubrekordot döntött meg, amelyet éppen a legendás Puskás Ferenc tartott.
London - Három fiú után lánygyermek érkezését reméli a Beckhamék, és a nyárra várják a babát. David Beckham (35), az apa pedig nem is tagadja: második fia születése óta ő igazából egy kislányra „hajt".
Sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy Diego Maradona lesz az angol Fulham labdarúgócsapatának a vezetőedzője. Az angol együttesben játszik Gera Zoltán is.
Újabb felfüggesztés az NHL-ben, ezúttal a Calgary Flames játékosát Tom Kostopoulos tiltották el, aki csapata Detroit Red Wings elleni mérkőzésén szabálytalankodott Brad Stuarttal szemben.
Bokaszalag-szakadást szenvedett a Cleveland Cavaliers egyik alapembere, a brazil Anderson Varejao, aki a mostani szezonban már biztosan nem léphet pályára.
Hiába rendelkezik kivételes rúgótechnikával David Akers, csapata a Philadelphia Eagles az ő hibái miatt esett ki a rájátszás első fordulójában. A két kihagyott mezőnygól az állásába kerülhet.
Edson Buddle, a Los Angeles Galaxy legjobb támadója, aki az előző szezonban a csapat házi gólkirálya volt, most elhagyhatja a klubot, ugyanis érdeklődik iránta a Rangers és a Birmingham City is.
Ki játszott legtöbbet a 2010-es évben? Hány percet töltöttek a pályán a játékosok, hány mérkőzésen vettek részt és mennyire voltak eredményesek a Videoton focistái?
Az AS Monaco szombati gyenge teljesítménye után egyértelművé vált, hogy Guy Lacome-nak nincs maradása az együttesnél. A szakember utódja Laurent Banide lesz.
Az argentin Lionel Messi érdemelte ki a 2010-es év Aranylabdáját. A fantasztikus évet záró játékos elsősorban azoknak mondott köszönetet, akik vele együtt érték el a sikereket.
Lionel Messi, a Barcelona argentin labdarúgója kapta a tavalyi év legjobb játékosának járó díjat a zürichi gálán, amelyet ezúttal közösen ítélt oda a FIFA és France Football.
Második alkalommal a török Hamit Altintop nyerte az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség zürichi éves gáláján adtak át hétfőn.
Bocsánatot kért a Liverpool labdarúgója, Ryan Babel, amiért Twitter-oldalán olyan képet tett közzé, amelyen Howard Webb játékvezető a Manchester United mezében látható.
Kiss Zsolt, a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák kosárlabdázója a Szolnok elleni edzőmérkőzésen sérült meg, amikor összeütközés következtében rosszul fogott talajt. A játékosra műtét és több hetes pihenés vár.
Zürich - Lionel Messi (23) duplázott! A France Football és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közös szavazásán 2009 után ismét az argentin zsenit emelték trónra, vagyis a Barcelona csatára - megelőzve klubtársait, a spanyol Andrés Iniestát (26) és Xavi Hernándezt (30) - kapta a kitüntető címet, ő lett 2010-ben is a földkerekség legnagyszerűbb játékosa.
Giuseppe Marotta optimistán látja a Juventus 2011-es szezonját, melyben nem a leigazolásoknak, hanem a jól megválasztott taktikának és a jó döntéseknek lesz a legnagyobb szerepe.
Olasz lapértesülések szerint Tommaso Rocchi csapatkapitány már aláírt a Fiorentiona csapatához. A játékos hiányát többek szerint megsínylené a Lazio csapata.
Ismét az MKB Euroleasing Sopron csapatát erősíti Németh Bernadett, aki eddig Szegeden kosarazott. A válogatott játékos a szezon végéig írt alá megállapodást a soproniakkal.
Az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah, míg a motorosoknál a spanyol Marc Coma érte el a legjobb időt a hétfői nyolcadik szakaszon a 32. Dakar-ralin
Négy hetes pihenőn vannak túl a Győri ETO játékosai, így ismét minden erejükkel az edzésre koncentrálhatnak. A szünet után természetesen nem maradhat el az állapotfelmérés sem.
A hétfői barátságos futsal-mérkőzésen két góllal bizonyult jobbnak Magyarország válogatottja a finneknél. Mindkét csapat az Európa-bajnoki selejtezőre készül.
Egy bődületes lövés eredményeképpen szinte hihetetlen dolog történt az amerikai USHL jégkorongbajnokságban - kettétört a korong a Sioux City Musketeers - Sioux Falls Stampede meccsen.
Nico Rosberg legyőzte Forma1-es világbajnok apját egy jégen rendezett autóversenyen. Keke Rosberg 1982-ben nyert F1-es világbajnokságot, Nico ezt még nem mondhatja el magáról.
Legalábbis ezt ígérte André Agassi, az amerikaiak korábbi teniszcsillaga egy tajvani árverésen a győztes licit tulajdonosának. Kérdés, hogy betartotta-e a szavát?
A Dallas Cowboys-tól szezon közben elbocsátott Wade Phillips megkezdte a munkát új csapatánál, a Houston Texans-nál, ahol a védelem koordinátoraként fog dolgozni.
Az NHL mai játéknapjának rangadóján, a Sidney Crosbyt nélkülöző Pittsburgh Penguins hiába vezetett már két góllal is, végül kikapott a remekül hajrázó Boston Bruinstől.
Helmut Marko, Dietrich Mateschitznek, a Red Bull tulajdonosának jobb keze azt mondta, amíg a spanyol Fernando Alonso a Ferrarinál van, addig a világbajnok Sebastian Vettel biztosan nem szerződik az olasz Forma-1-es istállóhoz.
A debreceni alakulat szerdán Nyíregyházára utazik, majd pénteken otthon a Sopron ellen lép pályára. A csapatban több sérült is van, ami nehézséget okoz Ráthonyi Tamás vezetőedzőnek.
Helmut Marko, Dietrich Mateschitznek, a Red Bull tulajdonosának jobb keze szerint, amíg a spanyol Fernando Alonso a Ferrarinál van, addig a világbajnok Sebastian Vettel nem megy az olasz Forma-1-es istállóhoz.
Az NHL mai játéknapjának legnagyobb meglepetését produkálta a Toronto Maple Leafs, mely idegenben verte meg a mérkőzés előtt esélyesebbnek tartott Los Angeles Kings-et.