2010. szeptember 7. kedd

szept. 7
9:42
Öttusa-vb: 10. helyen a női váltó (Metropol)
Rosszul sikerült lovaglással a harmadikról a tizedik helyre csúszott vissza a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság keddi női váltóversenyében.
szept. 7
11:12
Öttusa-vb: kilencedik a női váltó (Metropol)
A kilencedik helyen végzett a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság keddi női váltóversenyében.
szept. 7
13:54
Kemény Dénes: Nem szabad lebecsülni az olaszokat és a németeket (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott hullámzó teljesítménye az Európa-bajnokságon megfelel a felkészülés alatt látott játéknak - mondta az InfoRádiónak Kemény Dénes. A szövetségi kapitány szerint nem biztos, hogy könnyebb dolga lesz a csoportgyőztes magyaroknak a csütörtöki elődöntőben a német-olasz párharc győztesével, mint a délszláv együttesek ellen.
szept. 7
13:54
„Zöld” lesz a budapesti triatlon-vébé (Metropol)
50 nemzet 3000 sportolója vesz részt a budapesti Dextro Energy Triathlon ITU Világbajnokságon, amely egyben a világ első „zöld” triatlon-világbajnoksága.
szept. 7
13:56
Öttusa-vb: 32 éve nem volt ilyen szerény magyar szereplés (Metropol)
Az 1978-as férfi világbajnokság óta a kedden zárult csengtui vb-n szerepeltek a legrosszabbul a magyar öttusázók.
szept. 7
19:36
Egy sokra hivatott korosztály kínos búcsúja (Infostart)
Szomorú, már-már kínos véget ért a magyar U21-es labdarúgó-válogatott Eb-selejtező sorozata. Két fordulóval ezelőtt még a csoportelsőségre is esélyes magyar fiatalok múlt pénteken idehaza Wales ellen vesztettek, ma pedig a csoport egyik leggyengébbnek tartott együttese, Bosznia-Hercegovina ellen csak 0-0-ra futotta. A biztos továbbjutónak hitt magyar válogatott csoportjában 3. lett, kiesett. A…
szept. 7
19:36
U21: Elúszott a továbbjutás és a londoni olimpia (Metropol)
A magyar olimpiai labdarúgó-válogatott számára elúszott a részvétel lehetősége a 2012-es londoni ötkarikás játékokon, miután az U21-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban nem jutott tovább a csoportjából.
szept. 7
21:42
Az UEFA elutasította a Liteksz fellebbezését (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden elutasította a Liteksz Lovecs fellebbezését, s helybenhagyta az elsőfokú fegyelmi ítéletet, amely tizenötezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta a Debrecent Máté Péter jogosulatlan Európa Liga-szereplése miatt.
szept. 7
22:36
Nehezen, de összejött Egervári válogatottjának első győzelme (Infostart)
A svédek elleni sima vereség után Magyarország labdarúgó-válogatottja 2-1-re legyőzte Moldovát a Szusza Ferenc Stadionban Európa-bajnoki selejtezőn. Egervári Sándor együttese kibrándító első játékrész után Rudolf és Koman bombagóljával kétgólos előnyre tett szert a második félidőben, de a moldávok szépítettek és izgalmassá tették a hajrát.
szept. 7
23:12
Kiizadt győzelem Moldova ellen (Metropol)
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte kedden a moldovai csapatot Európa-bajnoki selejtezőn az újpesti Szusza Ferenc Stadionban.

2010. szeptember 8. szerda

szept. 8
3:42
Velünk indul a Loki (Blikk)
Debrecen-Budapest – A fociszurkolók már számolják a napokat, hiszen hamarosan sztárcsapatok érkeznek Magyarországra.
szept. 8
10:36
Argentína Maradona nélkül ütötte ki a világbajnokot - videó (Infostart)
Az Inter csapatkapitánya szerint Argentínának meg kell becsülnie Sergio Batistát, aki remek munkát végez a Maradona utáni válogatottnál. Javier Zanetti azt követően nyilatkozott, hogy az argentin labdarúgó-válogatott hazai pályán nagyon simán, 4-1-re legyőzte a világbajnok spanyol együttest barátságos mérkőzésen.
szept. 8
13:18
A futball tíz legszörnyűbb pillanata (Infostart)
Izgalmas összeállításban mutatja be a goal.com szakportál azt a 10 esetet, amikor a szülőföldje ellen kellett válogatott mérkőzést játszania egy-egy játékosnak.
szept. 8
15:42
Jövőre már húsz Forma-1-es futam, nem lesz 13. csapat (Infostart)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az Indiai Nagydíj bevonásával jövőre már húsz Forma-1-es futamot rendez, méghozzá az ideihez hasonlóan 12 csapattal.
szept. 8
15:42
Jövőre már húsz Forma-1-es futam lesz (Metropol)
A Nemzetközi Automobil Szövetség az Indiai Nagydíj bevonásával jövőre már húsz Forma-1-es futamot rendez, méghozzá az ideihez hasonlóan 12 csapattal.
szept. 8
15:44
Kérelmet nyújt be az eltiltott Pljuscsenko (Infostart)
Eltiltásának törlését és amatőr versenyzési jogának visszaadását kérvényezi Jevgenyij Pljuscsenko orosz műkorcsolyázó, aki mindenképpen szeretne elindulni a 2014-es téli olimpián, Szocsiban.
szept. 8
16:54
Ötödik lett a magyar női csapat a póló Eb-n (Infostart)
Ötödikként zárta a magyar női vízilabda-válogatott a zágrábi Európa-bajnokságot, miután a szerdai helyosztón 10-7-re legyőzte a spanyol csapatot.
szept. 8
18:42
Magyar-olasz: ma barátok, holnap ellenfelek (Infostart)
A magyar és az olasz férfi vízilabda-válogatott az egymás elleni csütörtöki elődöntő előtt szerda délután ha csak átmenetileg is, de közösen edzett a horvátországi Európa-bajnokságon, a Medvescak Zagreb csak tréningekre szolgáló uszodájában.
szept. 8
19:00
Botrány az Eb-selejtező előtt: megverték a biztonsági őrök a kíváncsiskodó szurkolót (Infostart)
Az újpesti Szusza Ferenc Stadionnál a biztonsági emberek békés szurkolót is megvertek, miközben ezrek várakoztak, hogy bejussanak a magyar-moldáv labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre - mondta az InfoRádiónak Papp Zsombor futballszurkoló, aki arról is beszélt, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök is csak nézték a biztonságiak erőszakos viselkedését.
szept. 8
19:00
Nem súlyosbították a Ferrari büntetését (Metropol)
A Nemzetközi Automobil Szövetség motorsport világtanácsa szerdai, párizsi ülésén úgy döntött, hogy nem súlyosbítja a Forma-1-es Ferrari istálló büntetését, amelyet azért szabtak ki az olaszokra, mert a júliusi Német Nagydíjon a korábban betiltott csapatutasítást alkalmazták.

2010. szeptember 9. csütörtök

szept. 9
7:36
Az évtized" szabadrúgás gólja (Metropol)
Francia fizikusok 13 év után megfejtették a titkát annak a bámulatos gólnak, amelyet Roberto Carlos lőtt szabadrúgásból 1997. június 3-án a francia labdarúgó-válogatott hálójába.
szept. 9
7:54
A család a legfontosabb (Metropol)
A világelső teniszező, Rafael Nadal bevallotta, a pályán kívül más ember: például szereti a kissé csöpögős Broadway-musicaleket.
szept. 9
8:30
FIA: közúti szabálysértéssel az F1-es engedély is elúszhat (Infostart)
A közúti szabályok be nem tartása miatt a jövőben akár a Forma-1-es versenyzői engedélyt is visszavonhatja a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
szept. 9
9:42
Elutasították a DVSC fellebbezését (Metropol)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elutasította a DVSC csapatának beadványát, így érvényben marad a klub két játékosának, Mészáros Norbertnek és Vukasin Poleksicnek a bundaügyben kiszabott eltiltása.
szept. 9
14:30
Érvényes maradt a két Loki játékos eltiltása (Infostart)
Elutasította az Európai Labdarúgó Szövetség a DVSC két játékosának, Mészáros Norbertnek és Vukasin Poleksicnek beadványát, így érvényben marad a futballisták eltiltása. A hátvéd Mészárost 2011 végéig, a kapus Poleksicet pedig 2012. június 30-ig tiltotta el június 24-én az UEFA fegyelmi bizottsága.
szept. 9
15:06
Huszti Szabolcs szerint "hülyítés" zajlik a válogatott körül (Infostart)
Huszti Szabolcs csütörtökön közleményben jelezte: nem rokonszenves neki a magyar labdarúgó-válogatottnál kialakult légkör. Véleménye szerint a nemzeti csapat körül "hülyítés" folyik.
szept. 9
15:06
Huszti kiosztotta a magyar labdarúgás vezetőit (Metropol)
Huszti Szabolcs csütörtökön közleményben jelezte: nem szimpatikus neki a magyar labdarúgó-válogatottnál kialakult légkör, s véleménye szerint a nemzeti csapat körül "hülyítés" folyik.
szept. 9
15:42
A Fradi Újpestre látogat szombaton (Infostart)
Szombaton Újpest-Ferencváros találkozót rendeznek a labdarúgó NB I-ben. A két csapat rangadója általában az érzelmekkel leginkább túlfűtött pesti meccse az idénynek.
szept. 9
17:12
Egervári: "A kirekesztő Husztira nincsen szükség!" (Infostart)
A jó Huszti Szabolcsra szükség van, arra viszont nem, aki kirekeszti magát és ilyen nyilatkozatokat tesz - mondta az InfoRádiónak Egervári Sándor,a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután a Zenit futballistája nyílt levélben bírálta a nemzeti csapat szakvezetőjének döntéseit és az együttes körüli légkört.
szept. 9
17:12
Ingyenjeggyel kárpótolja az MLSZ a lemaradt szurkolókat (Metropol)
A következő Európa-bajnoki selejtezőt ingyen tekinthetik meg azok a drukkerek, akik jegyükkel igazolni tudják, hogy a lassú beléptetés miatt lemaradtak a magyar labdarúgó-válogatott moldovaiak elleni, keddi összecsapásáról.
szept. 9
17:30
Rácz Félix visszatér az ökölvívás világához (Metropol)
Négy év után újra profi ökölvívók menedzselésével foglalkozik majd Rácz Félix. A Felix Promotion csütörtöki tájékoztatása szerint a korábban ötször is az év magyarországi menedzserének választott Rácz már meg is találta első versenyzőjét, Szili István személyében.
szept. 9
20:12
A horvátok a szerbek legyőzésével döntősök a póló Eb-n (Infostart)
A hazai férfiválogatottal játszik az aranyéremért a zágrábi vízilabda Európa-bajnokságon a magyar-olasz elődöntő győztese.
szept. 9
20:30
Hatvankilenc nemzet közel 4000 versenyzője indul a budapesti triatlon vb-n (Infostart)
arisol Casado, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) spanyol elnöke hivatalosan is megnyitotta a sportág világbajnoki sorozatának budapesti döntőjét, melyen 69 nemzet közel 4000 sportolója vesz részt.
szept. 9
20:30
Pintér Attila hosszabbított Győrben (Metropol)
Pintér Attila, a Győri ETO FC labdarúgócsapatának vezetőedzője 2015-ig meghosszabbította szerződését a klubnál.
szept. 9
20:48
Orvoscsapat tesztelte a futóverseny útvonalát (Infostart)
A világ leghosszabb, legnehezebb és legmagasabb futóversenyét tartják az olasz Alpok csúcsai közt. Az útvonalat elsőként egy orvoscsoport próbálta ki.
szept. 9
21:06
A harmadik helyért játszhat az olaszoktól kikapó pólósválogatott az Eb-n (Infostart)
A magyar vízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott az olaszoktól a zágrábi Európa-bajnokság elődöntőjében. Így szombaton a szerbekkel a harmadik helyért játszhat. Kevés kulcsjátékos pólózott egyenletesen jól a mérkőzésen, leginkább Madaras Norbert, Szívós Márton, s Nagy Viktor volt dicsérhető.
szept. 9
21:24
US Open: magyar sikerek a junioroknál (Infostart)
Fucsovics Márton egyesben a legjobb nyolc közé, míg Babos Tímea párosban az elődöntőbe jutott csütörtökön a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság juniorversenyében.

2010. szeptember 10. péntek

szept. 10
3:42
Hideg a Duna a triatlonosoknak (Blikk)
Budapest — A kellemetlen őszi időjárás átírhatja a budapesti triatlon-vb programját. Nem mindegy, hogy a versenyzők hány fokos vízben úsznak.
szept. 10
3:46
Tomizava Soját hazaszállítják (Blikk)
Tokió — A hét végén szállítják Olaszországból Japánba a gyorsasági motoros világbajnokság vasárnapi futamán elhunyt Tomizava Soja (†19) holttestét.
szept. 10
6:42
A bronzért játszhatnak a magyarok (Metropol)
A magyar férfi vízilabda-válogatott az elődöntőben kikapott Olaszország legjobbjaitól a horvátországi Európa-bajnokságon csütörtök este, így a bronzéremért szállhat vízbe szombaton a másik párban a horvátoktól vereséget szenvedett szerbek ellen.
szept. 10
10:36
Taróczy Balázs szerint Rafa Nadal nyeri a US Opent (Infostart)
Várhatóan a spanyol Rafael Nadal és a svájci Roger Federer jut az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyének döntőjébe, ahol a spanyol klasszis az esélyes - mondta az InfoRádiónak Taróczy Balázs wimbledoni páros bajnok teniszező.
szept. 10
11:12
Beckham come back (Metropol)
A vártnál kicsit korábban, akár már szombaton visszatérhet a pályára David Beckham, az amerikai bajnokságban szereplő Los Angeles Galaxy angol futballsztárja.
szept. 10
13:18
Mészáros Anett ezüstérmes a cselgáncs világbajnokságon (Infostart)
A 70 kg-os Mészáros Anett ezüstérmes lett a Tokióban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.
szept. 10
15:24
Sztrájkba léphetnek az olasz futballisták (Infostart)
Elképzelhető, hogy az olasz labdarúgó-bajnokság ötödik fordulója teljes egészében elmarad, ugyanis a játékosok sztrájkot terveznek.
szept. 10
19:36
Győrben bukott a címvédő Loki (Metropol)
A Kaposvári Rákóczi idegenben 3-1-re legyőzte a Vasast a labdarúgó Soproni Liga hatodik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, melyen a négy gólból három büntetőből született, és két kiállítást is volt. Győrben háromgólos vereséget szenvedett a Debrecen.
szept. 10
21:42
US Open: Fucsovics elődöntős (Infostart)
Egyesben bejutott az elődöntőbe Fucsovics Márton a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság juniorversenyében pénteken, miután három játszmában legyőzte amerikai riválisát.
szept. 10
23:12
US Open: Babos párosban döntőbe jutott (Metropol)
Babos Tímea az amerikai Sloane Stephensszel az oldalán pénteken döntőbe jutott a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság juniorversenyében.

2010. szeptember 11. szombat

szept. 11
7:18
Overdose tulajdonosa: "Egyszerűen átvertek!" - Nyilatkozatháború vereség után (Infostart)
"A tréningben sok hibát elkövettek, Overdose-nak elment a kedve az élettől" - állította egy lapinterjúban az előző munkalovas. Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa szerint viszont korábban átverték, de az új team már megfelelően foglalkozik a lóval. A baden-badeni vereség utáni felelősségkeresés a pozsonyi Új Szó hasábjain folytatódik.
szept. 11
10:54
Letartóztatták a világhírű sportolót (Infostart)
A világ egyik legjobb profi ökölvívójának tartott Floyd Mayweather Jr.-t pénteken Las Vegasban őrizetbe vették lopás, és családon belüli erőszak vádjával.
szept. 11
12:06
Cselgáncs-vb: Karakas 7. lett (Metropol)
Karakas Hedvig hetedik lett szombaton az 57 kilogrammosoknál a Tokióban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

Keresés