Az Újbuda elleni 8-1-es Magyar Kupa-győzelem ellenére is sok munka vár még a ferencvárosi futballistákra és az edzői stábra ahhoz, hogy az együttes kilábaljon a gödörből - mondta az InfoRádiónak a szakmai igazgató. Prukner László hozzátette: az újpesti és a Siófok elleni vereség miatt nincs meg a játékosokban a korábban látott magabiztosság.
A nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes három játszmában, 2 óra 43 perc alatt legyőzte a címvédő japán Kimiko Date Krummot a 220 ezer dollár összdíjazású, szöuli keménypályás női tenisztorna pénteki negyeddöntőjében, és a fináléba kerülésért az ötödikként kiemelt Alisza Klejbanovával találkozik.
A Forma-1-be 16 év után idén visszatért Lotus Racing a jövő évben már a korábban használt Team Lotus néven áll rajthoz, s motorszállítót is cserél - Tony Fernandes csapatvezető pénteki bejelentése szerint.
A magyar férfi vízilabda-válogatottnak a londoni olimpián is lehet esélye az aranyérem megszerzésére, de ehhez még jelentősen kell erősödnie - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kemény Dénes. A szövetségi kapitány szerint két-három rutinos játékos visszatérésére van esély.
Az olaszok több mint fele elkötelezett labdarúgó-szurkolónak vallja magát, és emelkedett az ultrák száma - derült ki az itáliai foci világában végzett felmérésből. A Juventus népszerűsége a legnagyobb, s a legtöbben az Internazionalét utálják.
A világbajnoki pontversenyben vezető Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Tóth Krisztina 4-1-re kikapott a világranglista negyedik helyén álló dél-koreai Kim Kjung Ahtól a Kuala Lumpurban zajló női asztalitenisz egyéni Világkupa pénteki nyitó fordulójában.
Az előző kiírásban ezüstérmes Videoton hazai pályán 3-1-re legyőzte a mezőnyben egyedüliként nyeretlen, egyúttal sereghajtó Szombathelyi Haladást a labdarúgó NB I 8.fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.