2010. szeptember 3. péntek

szept. 3
7:36
Szávay veresége párosban (Metropol)
A New Yorkban zajló nyílt amerikai teniszbajnokság 1. fordulójában, női párosban a magyar Szávay Ágnes a svájci Patty Schnyderrel az oldalán két játszmában vereséget szenvedett egy kínai, spanyol pártól.
szept. 3
7:38
Rekordmezőny a félmaratonon (Metropol)
Vasárnap délelőtt tíz órakor minden korábbinál népesebb mezőny áll majd oda a 25. Nike Budapest nemzetközi félmaraton rajtjához.
szept. 3
8:48
Öttusa-vb: élen a csapat, Marosi negyedik (Metropol)
A magyar csapat az élen áll, Marosi Ádám negyedik, Kasza Róbert tizedik, Németh Róbert pedig 22.a csengtui öttusa-világbajnokság férfi versenyének pénteki döntőjében az első két szám után.
szept. 3
9:24
Beckham a vártnál korábban térhet vissza (Infostart)
A vártnál három héttel hamarabb, szeptember 11-én tér vissza a pályára súlyos sérülése után David Beckham, a Los Angeles Galaxy angol labdarúgója.
szept. 3
11:12
Megtörné a svéd átkot az Egervári-csapat (Infostart)
Péntek este a svédek ellen kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott. Egervári Sándor szövetségi kapitány azt mondta, nem csak Zlatan Ibrahimovicra figyelnek majd.
szept. 3
12:24
Egervári újoncot avat a svédek ellen - itt a kezdőcsapat (Infostart)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette az este 8 órakor kezdődő, Svédország elleni Európa-bajnoki selejtezőn szereplő kezdőcsapatát.
szept. 3
12:42
Öttusa-vb - Bronzérmes a férfi csapat (Infostart)
A litvánok és a csehek mögött a harmadik helyen végzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság pénteki férfi versenyében.
szept. 3
12:42
Svéd-magyar: Egervári kezdőcsapata (Metropol)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a 20 órakor kezdődő, Svédország elleni Európa-bajnoki selejtezőn szereplő kezdőcsapatát.
szept. 3
13:18
Biztosan vette az újabb akadályt a Kemény-csapat (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 14-10-re győzött az oroszok ellen a zágrábi Európa-bajnokság csoportkörének negyedik fordulójában. Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese továbbra is veretlenül áll az élen, így várhatóan automatikusan az elődöntőbe jut. A magyarok az utolsó fordulóban Macedónia ellen játszanak vasárnap délután.
szept. 3
13:54
Öttusa-vb: bronzérmes a férfi csapat (Metropol)
A litvánok és a csehek mögött a harmadik helyen végzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság pénteki férfi versenyében.
szept. 3
15:24
Négygólos magyar siker az oroszok ellen (Metropol)
Négy góllal nyert Oroszország együttese ellen a magyar férfi vízilabda-válogatott a horvátországi Európa-bajnokság negyedik csoportkörében, pénteken, ezzel továbbra is vezet a B jelű hatosban.
szept. 3
16:54
Talmácsi tizedik (Metropol)
Talmácsi Gábor a tizedik helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i futamának pénteki, első szabadedzésén.
szept. 3
19:36
Orbán Viktor nem lepődik meg (Infostart)
Magyarországon a sport problémája nem pénzügyi természetű - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Sport Televízióban pénteken elhangzott 50 perces interjúban. "Aki ismert ember, és futballmeccsre megy, az ne lepődjön meg" - mondta azzal kapcsolatban, hogy a Videoton-Ferencváros bajnoki mérkőzésen a vendégek drukkerei nyomdafestéket nem tűrő rigmusokkal szidták őt.
szept. 3
21:24
Eb-selejtező: Svédország-Magyarország 2-0 (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott a szünetben 0-0-s döntetlenre állt Svédország csapata ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat első mérkőzésén. A második félidőben azonban a svéd válogatott 2 gólt szerzett. A végeredmény 2-0.
szept. 3
22:18
Svéd-magyar: Kétgólos vereség (Metropol)
A magyar labdarúgó-válogatott pénteken 2-0-ás vereséget szenvedett Svédországban az Európa-bajnoki selejtezősorozat első mérkőzésén.
szept. 3
22:54
Eb-selejtezők: csúnyán leszerepeltek a franciák - eredmények (Infostart)
A nyári világbajnokságon címvédőként már a csoportkörben búcsúzó olasz labdarúgó-válogatott pénteken egygólos hátrányról fordított Észtországban Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. A magyar érdekeltségű csoportban a nyári világbajnokságon döntős hollandok ötgólos győzelmet arattak San Marinóban az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitányán. Az Eb- és vb-győztes spanyolok 4-0-ra nyertek…

Keresés