Szerdán megnyílik a párizsi Louvre Apolló Galériája, amelyben 2025 októberében látványos ékszerlopást követtek el, de nem lesznek sem tárlók, sem kiállított ékszerek – írta a Le Parisien című napilap, amelynek értesülését egy illetékes is megerősítette.
Szomorú hír érkezett Rita Ora hazai rajongói számára, ugyanis kedden váratlanul törölték a popdíva budapesti fellépését. A világsztár jövő héten szerdán, a Budapest Parkban adta volna első önálló magyarországi koncertjét, és egy hónappal ezelőtt még lelkes üzenetet küldött a fanoknak, ám a szervezők most arról értesítették a jegyvásárlókat, hogy sa
Több mint 11 ezer rajongó előtt adta élete első önálló, teltházas Budapest Park-koncertjét a Mehringer zenekar. Az X-Faktor óta hosszú utat bejáró Mehringer Marci számára ez valódi mérföldkő volt: a koncerten barátok, zenésztársak és különleges vendégek is vele ünnepeltek, miközben a rajongók már órákkal a kapunyitás előtt sorban álltak.
Költő és feminista ikon. Az Annie Halltól a Simpson családon át, a Szexoktatásig számos műben találkozhatunk a gondolataival, és számos szál köti Magyarországhoz is. Ismerjék meg Sylvia Plath-t, akiről nemrég Tamás Dorka kiadott egy tanulmánykötetet Nagy-Britanniában.
– Ez aztán a rókalyuk, baszod – rikkantotta. – Nem csoda, hogy rámentetek a dédiére. – Levetette magát a kanapéra, és onnan vigyorgott rájuk. – De inkább arról dumáljunk, hogy oldjuk meg a szitut. – Fehér Gáspár első regényéből olvashatnak részletet.
Alig hétezer ember a várfalakon, alant pedig a kor legbrutálisabb hadigépezete. 1456 nyarán mindenki leírta Magyarországot, amikor II. Mohamed szultán megindult Nándorfehérvár ellen. Ám a török uralkodó egyvalamit kihagyott a számításból: a magyarok makacsságát és Hunyadi János zsenialitását.
Egy Nobel-díjas szerző keserű kísértetregénye, egy bestselleríró nagy visszatérése és a magyar származású hollywoodi legendáról szóló monográfia. Heti könyvajánló.
A koreai popsztárok soványsága többször is az extremitásokig fajult, a fogyást esztétizáló trendek pedig a sztárokat bálványozó fiatalokra is negatív hatással vannak. Pszichológussal jártuk körbe, milyen veszélyei vannak a 47 kilogrammnál meghúzott határnak.
75 évesen, hosszan tartó betegség után halt meg a híres színésztréner, John Kirby. Olyan sztárok karrierjét segítette, mint Jeff Bridges, Cameron Diaz vagy Jim Caviezel.