Az MTVA új vezetése nem újította meg a Hazajáró szerződését, így idő előtt megszűnik a honismereti-turisztikai magazinműsor. A produkció 2011-ben indult, és az idei év végén ért volna véget, ám a készítők még 11 epizódot terveztek addig. A műsor munkatársai nem adják fel, és ígérik, megtalálják a módját, hogy be tudják mutatni a maradék 11 kistájat
Kedden az ügyészség nyomozói megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban, ahol a teljes kommunikációs rendszer és az adatbázisok lefoglalását kezdeményezték – közölte a párt kommunikációs igazgatója. A hatósági kényszerintézkedés technikai és eljárási hátterét tekintettük át.
A Fidesz egy "Ellenállási Nyilatkozat" című bejegyzést tett közzé kedden, amelyben kijelentették, véget ért a demokrácia, a jogállamiságot felszámolták, a párt pedig nemcsak a kormány, hanem az "új önkényuralmi rendszer" ellenzéke is lesz, amellyel szemben minden parlamenten belüli és kívüli békés eszközt igénybe vesz. A Fidesz továbbá közölte, min
Alapvetően nemzetközi tapasztalatok egész sorával rendelkező személy kerül a Magyar Turisztikai Ügynökség élére. A Visit Hungarynél 19 hónapig dolgozott.
Nagy figyelmet kapott Pócs János szemüvege, miután a fideszes képviselő egy kamerás Ray-Ban okosszemüvegben ült be a parlament rendkívüli ülésére. Az eszköz ára körül is gyorsan vita alakult ki, mert Magyar Péter azt mondta, hogy a szemüveg félmillió forintba kerül. Utánajártunk, mi lehet az igazság.
Pótvizsgára kényszerülő és tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek számára indít felkészítő foglalkozásokat a legszegényebb településeken működő Jelenlét Pontokon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Megszűnik a gazdasági miniszter egyedüli döntési joga az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemek ügyében – erről számolt be keddi Facebook-bejegyzésében Kapitány István. A gazdasági és energetikai miniszter szerint a változásra azért van szükség, mert az ilyen kérdésekről nem egyetlen embernek, hanem szakmai testületeknek kell dönteniük.
Nagy lendülettel indult, kellemetlen fordulattal zárult Magyar Péter államfőjelölt-keresése: Polgár Judit végül visszautasította a felkérést, így nem vállalja a köztársasági elnöki jelöltséget. A sakklegenda világossá tette, hogy bár nagyra tartja a miniszterelnök gesztusát, nem érzi magában azt az erőt, amely egy ennyire megosztott ország egységes
Cegléd és Abony után Kőbánya-Kispesten folytatják a 100a vasúti vonalon a pálya karbantartását – hangsúlyozta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója
A kormány az országgyűlés elé terjesztette azt a törvényjavaslatot, amely az elmúlt rendszer állambiztonsági iratainak szélesebb körű nyilvánosságát biztosítaná. A Magyarország Kormánya oldalon megjelent közlemény szerint a tervezetet a lezárult társadalmi egyeztetés tapasztalatainak figyelembevételével véglegesítették.
Egészséges kislányt helyeztek el a Heim Pál Gyermekkórház babamentő inkubátorában hétfőn délután. Az 56 centiméteres, 4400 grammos baba nem újszülött, pár hetes. Ő az első gyerek, akit a Heim Pál Gyermekkórház Üllői úti épületénél található babamentő inkubátorában hagytak. A vér szerinti szülei hat hétig jelentkezhetnek, ha meggondolják döntésüket.
Egy jelenleg is állományban lévő, és egy, az ügy miatt leszerelt rendőrnő is feljelentést tett az egyik megyei rendőrfőkapitány ellen, akinek július 15-én a belügyminiszter visszavonta kinevezését. A Telex információja szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást indított az ügyben.
Több száz csecsemő várja folyamatosan kórházakban sorsa jobbra fordulását egész egyszerűen adminisztratív okokból, de most összekötik a felelős szerveket, így már nem lesz krie mutogatni.
Magyar Péter a Parlamentben azt mondta, emberként hibázni fog a jövőben is. Elismerte, hogy Polgár Judit visszalépése miatt ő a felelős. A Tisza frakcióvezetője az RTL kérdésére elismerte, hogy Magyar Péter úgy jelentette be Polgár Judit jelölését, hogy erről még nem döntött a frakció, ami kommunikációs hiba volt. A Fidesz szerint Magyar Péter csak
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszert, amelyet megfogalmazásuk szerint a kormány az alaptörvény durva sérelmével hozott létre, és amelynek célja a hatalom kizárólagos birtoklása.
Az ügyészség lefoglalta a Fidesz szervereit az NKA-botránnyal kapcsolatos nyomozásban. Erről a párt Facebookon számolt be. A Bács-Kiskun megyei ügyészség közölte, hogy az NKA-pénzek vizsgálata miatt történt a lefoglalás. Az NKA többmilliárdos támogatásairól Molnár Áron beszélt először áprilisban. Bús Balázst és négy társát június végén letartóztatt
Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
Megszavazta az országgyűlés a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, amit a rászorulóknak szán a Tisza Párt. A felét tanév előtt utalja, a másik felét novemberben utalványon küldi majd az államkincstár. Ám a jogosultak egy részének még regisztrációra lehet szüksége a kifizetésekhez. A kormány javaslatát a Fidesz is megszavazta, bár ők jövedelm
Simon Miklós ellen még a 2000-es években indult el a nyomozás, amikor Nyírbogát polgármestereként nagy összegű szerződést kötött egy vállalkozóval bozótírtásra.
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot.
A főigazgató Orbán János Dénes "esetlegesen etikátlan, joggal megütközést keltő szerződéseitől" elhatárolódik, de művészileg nem tagadta meg. Ahogy Apáti Bence balettigazgató sem, aki az elhatárolódás szótól is kivan.
Új ünnepnap bevezetésének lehetősége került napirendre Magyarországon, miután a Nemzeti Választási Bizottság hitelesített egy népszavazási kezdeményezést, amely április 12-ét a Demokrácia napjává nyilvánítaná. Egy másik, az államforma megváltoztatását célzó kezdeményezést ugyanakkor elutasított a testület.
A Dunai Vasmű energiaellátásáért felelős ISD Power Kft. 150 dolgozó elbocsátásáról döntött, ami a vállalatnál munkát vállaló emberek felét jelenti. A szakszervezet aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kirúgott munkavállalók mértéke miatt a cég nem lesz képes az energiaellátás biztosítására.
A Baross Gábor Programot hamarosan ismerteti a kormány, de néhány részletet már előre megtudtunk. Ismerős projekteket vesznek elő, fejlesztenék a Székesfehérvár és a Balaton közötti szakaszt, több helyi és nemzetközi vonalat, továbbá a járműparkot is.
Básthy Béla (Fidesz-KDNP), Kőszeg polgármestere örömtelinek nevezte, hogy a szombathelyi Oladi platóról eltávolítják az azbeszttartalmú kőzúzalékot, ugyanakkor remélte, hogy Vas megye többi településén is megnyugtató kormányzati intézkedések következhetnek.
Kötelező lehet a védőfelszerelés – veszélybe került a bérelhető e-rollerek hazai iparága. Egy háttérbeszélgetésen árult el részleteket a közlekedésbiztonsági konzultációról Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.