Újabb különleges módszerrel támogatta az egészségét Istenes László. A népszerű műsorvezető ezúttal egy oxigénterápiás kezelésen vett részt, amelyet egyre többen választanak regenerációs és egészségmegőrző célból. A kezelésnek számos jótékony hatást tulajdonítanak: hozzájárulhat a pihentetőbb alváshoz, javíthatja a koncentrációt és az állóképességet
Az esküvő után sok párnál szinte automatikusan felmerül a kérdés: hová menjenek nászútra? Egyre többen érzik úgy, hogy ez az utazás már nem egy hagyományos nyaralás, hanem egy közös élet első fejezete. Ezért sem mindegy, milyen helyszínen kezdődik.
Justin Bieber megható fellépése milliókat nyűgözött le a labdarúgó-világbajnokság döntőjének félidei show-jában, ám a színfalak mögött állítólag korántsem volt ilyen békés a hangulat. Külföldi sajtóértesülések szerint Madonna és az énekes között komoly feszültség alakult ki a produkció miatt, a helyzet pedig odáig fajult, hogy Chris Martin, a Coldp
Kuba turisztikai ágazata súlyos válságba került, miután több nemzetközi szállodavállalat is bejelentette kivonulását vagy működésének jelentős csökkentését a karibi szigetországban.
Az érzelmek nyelve nem mindenkinek megy jól. A szeretetet azonban nem a kimondatlan mondatok teszik valódivá, hanem az, ahogyan valaki következetesen jelen van az életedben.
A hűs erdőkbe és vízpartokra menekülő kirándulókra minden bokorban komoly veszély leskelődik, ám egy kullancscsípés esetén a legtöbben még mindig az egyszerű, ám veszélyes házi praktikákhoz nyúlnak. A tévhitekkel ellentétben, az olajjal, zsírral vagy körömlakkal való kenegetéssel csak megnöveljük a Lyme-kór és az agyhártyagyulladás kockázatát. A vé
Az egalitárius párkapcsolatok témájától indultunk Felméri Péterrel, majd végül megérkeztünk a Hargitára. Közben szót ejtettünk arról is, hogyan készül egy stand-up est, meg arról, mennyit kell bukni egy alapvetően felfelé ívelő szakmai pályán.
Egykor üzleti birodalom központja volt, ma üres szobák és elhagyott terek maradtak Kapolyi László különleges budai villájában. Az urbexvideó megmutatja, milyen állapotban van ma a milliárdos egykori palotája.
A legtöbb gazda úgy gondolja, hogy amikor két macska egymást nyalogatja, az a szeretet és a bizalom egyértelmű jele. Számos állatfajnál, például a majmoknál, a madaraknál vagy a lovaknál, a kölcsönös tisztogatás valóban a társas kapcsolatok erősítését szolgálja, különösen azokon a testrészeken, amelyeket egyedül nehezen érnek el, mint a fej, a nyak
Nem mindennapi élménnyel gazdagodott Szabó Ádám népes családja. Az énekes a feleségével, Szabó Jenniferrel, az egyéves kisfiukkal, Ádinnal és még hét családtaggal együtt Olaszországba, az Etna közelébe ment nyaralni, éppen akkor, amikor kitört a vulkán. A festői Szicíliában szerencsére nem esett bajuk, és kijelentették, hogy a történtek csak még in
A 19 éves spanyol sztárfocista, Lamine Yamal ismét bebizonyította, hogy mennyire fontos számára a családja. A világbajnoki döntő után egy meghitt fotót osztott meg a pályáról, amin szeretett édesanyja, Sheila Ebana és hároméves öccse, Keyne társaságában pózol a győztes kupával.
Nemzetbiztonsági kockázatot jelent Szijjártó Péter BYD-hez igazolása? Velkey György kezdeményezte a volt külügyminiszter átvilágítását az Oroszország-kapcsolatok és a kínai üzlet miatt.
Dobó Ági és férje, Kis Csaba soha nem titkolták, hogy a harmonikus házasság mögött rengeteg tudatos munka áll. Mint fogalmaztak, 16 évet dolgoztak azon, hogy eljussanak oda, ahol ma tartanak, hiszen semmi sem magától értetődő egy kapcsolatban. Korábban több komoly hullámvölgyet is átéltek, egy időben párterápiára is jártak a házasságuk megmentéséér
Alaposan felbolydult Szabó Melinda Bernadettnek, A Nagy Ő szereplőjének élete az utóbbi időszakban. Melinda, aki annak idején Stohl András szívéért küzdött a TV2 népszerű műsorában, költözés előtt áll, ráadásul párkapcsolati fronton is van, ami nehezíti a napjait. A valóságshow-szereplő most önmagára koncentrál, ugyanis hamarosan egy új szerepben i
Lucy Hale egy Instagram-bejegyzésben osztotta meg, hogy szeretett édesapja július 17-én, 68 éves korában "hirtelen" elhunyt. Sok-sok közös videóval és fotóval búcsúzott tőle, melyekből csak úgy árad a közöttük lévő szeretet.
Újabb döglött aktát sikerült végre lezárni: több mint 50 év után sikerült DNS-bizonyítékkal igazolni, hogy Laura Ann Aime a hírhedt sorozatgyilkos, Ted Bundy áldozata lett.
Tóth Ildikó szerint hajszálon múlt, hogy családjával elhagyják Magyarországot. A Cápák között egykori befektetője egy friss interjúban arról beszélt: ha nem történik politikai változás az országban, már másik országban terveznék az új életüket.
A fanok már többször is kiszúrták, hogy Sarolta hercegnő nagyon hasonlít Erzsébet királynőre, most azonban előkerült egy fotó az 1930-as évekből, amin ez kristálytisztábban látszik, mint eddig bármikor. Mintha ikrek lennének!
Bár a naptára zsúfolásig tele van, a milliárdos üzletember pontosan tudja, mi az, ami igazán számít az életben. Jákob Zoli most egy mesébe illő, apró görög szigetről jelentkezett be, nem is akárki társaságában.
A mai világban gyakran azt ünnepeljük, aki minden lehetőségre igent mond — Polgár Judit története ennek éppen az ellenkezőjére mutat rá. Az önismeret nemcsak azt jelenti, hogy felismerjük az erősségeinket, hanem azt is, hogy tisztában vagyunk a saját határainkkal. A sakkozó hivatalos közleményben tudatta, hogy nemet mondott a köztársasági elnöki fe
A nyári szezon már javában tart, a sztárok pedig sorra vágnak neki a nyaralásoknak. Lovas Rozi és Lengyel Tamás most elárulták, milyen terveik vannak a nyárra, és hogyan szeretnék tölteni a meleg hónapokat.
A felesleges kozmetikumok felhalmozása helyett a valódi tudatosságra és a bőrünk mélyebb megértésére ösztönöz a 80-szoros díjnyertes hazai szépségmárka, a Vintage Beauty legújabb fejlesztése. A formabontó és intelligens applikáció 16 év és közel 75 000 arckezelés tapasztalatát sűríti egyetlen letisztult, digitális felületbe. Ez a forradalmi platfor
Egy hónappal azután, hogy aggasztó videókat tett közzé magáról, megszólalt Noszály Sándor. Az egykori teniszező őszintén beszélt arról, mi vezetett a bipoláris zavara miatti állapotromláshoz, hogyan került kórházba, és mi segített neki a talpra állásban. Azt mondja, ma már újra kiegyensúlyozott életet él, és tele van tervekkel.
Florence Pugh és Finn Cole 2024 júliusában kezdtek randizgatni, de a kapcsolatukat féltve óvják a reflektorfénytől. Most azonban sikerült őket elcsípniük a lesifotósoknak, amint kézen fogva sétálgattak és együtt kávéztak New Yorkban.
Újabb aggasztó bejegyzést osztott meg Galla Miklós, aki csaknem egy éve küzd elhúzódó csuklással. A színművész ezúttal arról számolt be, hogy kórházba került kivizsgálásra, miközben továbbra sem tudni biztosan, mi áll a makacs tünet hátterében. A Fókusz annak is utánajárt, mikor érdemes orvoshoz fordulni a látszólag ártalmatlan panasszal.
György herceg már javában készül arra, hogy ősztől a neves Eton College tanulója lesz, ahova korábban édesapja, Vilmos herceg is járt. Az új intézmény egy bentlakásos iskola, így György nem fog minden nap hazajárni a családjához, ami óriási változást jelent a 12 éves trónörökös életében.
Alaposan megosztja a rajongókat Kóbor Léna legújabb feldolgozása, amelyben Lotfi Begi segítségével formálta át az Omega ikonikus slágerét, a Gyöngyhajú lányt. A modern, táncos popverzió nem nyerte el az egykori zenésztársak tetszését: Debreczeni Ferenc és Molnár György Elefánt egyaránt bírálta a klasszikus dal diszkósítását.
Az első hetekben a baba kifejezetten aktívan alszik, szuszog, mocorog, felriad, aztán megint elcsendesedik. A szülők pedig ugyanúgy lebegnek két állapot között: félig ébren, félig kimerülten, és főleg bizonytalanul. Előbb-utóbb pedig minden családban eljön az a pillanat, amikor hangosan is elhangzik a kérdés: velünk aludjon a baba?
Térdsérülése után újra műtőasztalra kellett feküdnie Varga Ádámnak, aki egy ártatlannak induló karácsonyi hógolyózáskor szenvedett szalagszakadást. A színész az elmúlt fél évben rögzítővel még 130 előadást csinált végig, ám a nyári szünetben bevállalta a beavatkozást, és jelenleg édesanyja segítségével, szigorú napirend szerint lábadozik.
"Biztos csak véletlen, hogy engem választottak." "Mindjárt rájönnek, hogy nem vagyok elég jó." "Még nem érzem magam vezetőnek, vállalkozónak vagy szakértőnek." Ha ezek a mondatok ismerősen csengenek, nem vagy egyedül. Az úgynevezett imposztor-szindróma emberek millióit érinti, különösen akkor, amikor életük egy új fejezetébe lépnek.
Palvin Barbara nemcsak a grandiózus vörös szőnyeges eseményeken és a legújabb címlapfotózásokon képes magára vonni a tekinteteket, hanem a laza, teljesen átlagos hétköznapokon is. A világhírű magyar szupermodell még a legegyszerűbb utcai darabokban is olyan természetes eleganciával és kisugárzással tündököl, ami miatt képtelenek vagyunk levenni ról
Túl van élete utolsó világbajnoki mérkőzésén, és az, hogy Christian Ronaldo 41 évesen is képes megállni a helyét az élsportban, nem a szerencse, hanem egy sor tudatos döntés eredménye. Ránk - jobban mondva az idegrendszerünkre - már az is meglepően üdítően hatott, hogy kipróbáltuk az egyik esti rutinját.
Az angol királyi család tagjainak öltözködését szigorú protokoll szabályozza. Éppen ezért, ritkán láthatunk olyat, hogy valamelyikük cipő nélkül vesz részt egy hivatalos eseményen. Károly király azonban most kivételt tett, és zokniban tett látogatást Európa első ökomecsetjét Cambridge-ben - persze, jó oka volt rá.
Ha az elmúlt hetekben úgy érezted, hogy semmi nem úgy alakul, ahogy eltervezted, könnyebben keveredtél félreértésekbe, vagy egyszerűen képtelen voltál összeszedni a gondolataidat, az asztrológia szerint ennek különleges oka lehet.
A hét közepén sem fogsz unatkozni, a csillagok üzenetéből ugyanis az derül ki, hogy számos izgalom vár majd, érdemes tehát mindenképp elolvasnod a szerdai horoszkópot is!
A jegybank, a rendőrség vagy egy kereskedelmi bank munkatársának adják ki magukat azok a telefonos csalók, akik már a Magyar Államkincstárnál tartott értékpapír-megtakarításokat is célba vették. Jelszót, belépési azonosítót és jóváhagyó kódot semmilyen körülmények között ne adj meg nekik.
Az otthonában érte támadás Gáspár Evelint, aki maga osztotta meg a közösségi oldalán, hogy egy ismeretlen személy a lakópark garázsában kárt tett az autójában. A Sztárbox korábbi győztesének autóját több helyen összekarcolták, ám Evelin bejegyzéséből arra lehet következtetni, hogy nem tudja, ki rongálta meg a kocsiját.
Harry herceg és Meghan Markle, a sussexi hercegi pár, az utóbbi időben egyre több kritikát kapott, amiért luxuséletmódjuk fenntartása érdekében látszólag minden lehetőséget megragadnak a pénzkeresésre. A Netflix nemrégiben felmondta velük kötött szerződését, Harry memoárja és Meghan saját márkás termékei, például szörpjei és lekvárjai pedig már nem