A Fitos Dezső Társulat az új évadot különleges premierrel nyitja: szeptember 21-én a Nemzeti Táncszínház színpadán mutatja be Transylvania Express című nagyszabású előadását, amely az erdélyi folklór gazdag és sokszínű világába repíti a nézőket.
12 év, 9 film – A Démonok között-univerzum folyamatosan tágul, sokak szerint pedig most érte el a csúcspontját. Anyagilag biztosan, de vajon minőségben is?
Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi az Oscar-versenybe Magyarország. A filmet a rendező családja ihlette, 1957-ben, a forradalom utáni megtorlások idején játszódik.
Ma ünnepli harminckettedik születésnapját a Junior Prima díjas ifjabb Vidnyánszky Attila, aki nemcsak színészként, de rendezőként is nevet szerzett magának. A Vígszínház művésze számos színpadi szerepe mellett a filmvásznon is emlékezetes alakításokat nyújtott, többek között ő a fiatal Antall József a Blokádban, Máté a Veszettekben, illetve a fiata
Sokáig gondolkodott azon, megírhatja-e a könyvét a néhai legendás színházigazgató apjáról, végül ezáltal tudta őt igazán elgyászolni. Babarczy Eszter a haldoklás tabujáról, a művészek hatalommal való kooperációjáról és egy repülő kulcscsomóról beszélt Veiszer Alindának.
Két év után visszatért Robbie Williams Budapestre. Az énekes a BRITPOP című lemezét felvezető turné keretében, az MVM Dome-ban állt színpadra pénteken, ahol egy merész ugrás után királynak kiáltva ki magát két órán keresztül szórakoztatta a közönséget. Megidézte Elvis Presley-t és Freddie Mercury-t, de Ozzy Osbourne-ról is megemlékezett, miközben o
e két párhuzamosan körbe-körbekeringő / fuldokló éjszaka nem tud egymásról, /és mégis, ugyanúgy hullámzik testük, / ugyanúgy terjed bennük a nyelv, / és mállik el, korhad, rohad a fény. – Az Inspiráció e heti részében Kiss Lóránt a Tájról és a Másikról, az érzések anyagiságáról, változatos dimenziókapukról írt Trapp Dominika és NagyMolnár – Nagy K
Idén másodjára rendezte meg az Ai-eszközöket gyártó Runway cég a Gen:48 nevű filmfesztiválját, melyen egy-négy perces – kizárólag Runway eszközök által megvalósuló – Ai-film létrehozása volt a résztvevők feladata. A nemzetközi Ai-projekteken dolgozó Olajos Tamás alkotásai mindkét alkalommal bekerültek a globális verseny shortlistjébe, azaz a legjob
Szeptember elején 30 program és közel száz közreműködő részvételével zajlott a Hungary Live Festival, többek között Tarnóczi Jakab és Mohácsi János egy-egy rendezésével.
A kereszténység legfontosabb szentélyét, a Jézus Krisztus keresztre feszítésének és egyben közeli sírjának helyét is magában foglaló Szent Sír-templomot ezerhatszázkilencven éve, 335. szeptember 13-án szentelték fel Jeruzsálemben.
Ferramenta – Egy római kori vaseszköz-depólelet Pincehelyről címmel nyílt meg a szeptemberi hónap kincse az Mnmkk Magyar Nemzeti Múzeumban A rendhagyó régészeti, vastárgyakból álló depólelet a római császárkorból származik, amely a Tolna megyei Pincehely határában látott napvilágot a múlt esztendőben. A leletegyüttes zömében mezőgazdasági és műhel
Milyen könyvek voltak nagy hatásssal a Marika for Prezident videósorozat megalkotójára? Hogyan viseli a környezete a harsányságát? És mit gondol a félelemről? A Margó Könyvek podcast vendége Rainer-Micsinyei Nóra.
A tizedik Cziffra Fesztivál jubileumi évadának záróeseményén, 2025. november 5-én a Müpa-ban, a világ egyik legismertebb tenorja José Cura, a „század tenorsztárja” tér vissza Budapestre, hogy a világhírű Miklósa Erika koloratúrszopránnal és Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel, a Cziffra Fesztivál alapítójával emlékezzenek Cziffra György mái
Tavaly jelent meg Didier Eribon Visszatérés Reimsbe című szociografikus életrajza, amely az osztályváltás és a szégyen kapcsolatáról mesél. Milyen elmenekülni otthonról? Hogyan térhet haza az, aki már a szülei nyelvét sem érti? És főleg: miért kell bűntudatot éreznie valakinek azért, mert sikeres lett az életben?
Valkusz Milán mentortársai szerint egészen szokatlan képességgel bír: képes olyan szavakat is elsütni, amelyek látszólag nem illenek az adott szituációba – mégis működik. "Ez a kozmikus erő" – jegyezte meg Milán. Majka szerint a lányok rajonganak ezért a stílusért. Már nem kell sokáig várnod Valkusz Milán egyedi hozzászólásaira, szombaton 20 órától
A Fortepanról eddig is számos tematikus könyv jelent meg, többek között a kávé, a kerékpározás, a pesti nő és a lakótelep volt a hívószó, most viszont a szó helyett a betű lett a rendezőelv. A Fortepan Abc nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy magát a Xx. századot idézze meg, olyan képekkel, amelyeket olvasni is lehet, azaz szerepelnek rajuk betűk
Október 23-án kerül a magyar mozikba Nemes Jeles László legújabb filmje, amely érzékletesen mutatja be az ‘56-os forradalom leverése utáni budapesti állapotokat, miközben rendkívül személyen mesél a rendező családjának történetéről. Magyarország hivatalos Oscar-nevezettjének főszereplőivel, Waskovics Andreával, Barabás Bojtorjánnal és Grégory Gadeb
Az X-Faktor válogatóján olyan meglepetés történt, amire senki sem számított: egy meglepetés produkcióval tért vissza az Éberkóma, a 2024-es X-Faktor legsikeresebb csapata. Nézd meg a mentorok reakcióját és a meglepetés produkciót az rtl.hu-n.
A 2025-ös X-Faktor évad első válogatója szeptember 6-án kezdődött, és a tehetségek máris elkápráztatták a közönséget. Az RTL-en és az RTL+ Premiumon is követheted az élő adást vagy visszanézheted a korábbi részeket.
Varga József élete a mulatós zene és rajongását az X-Faktor színpadán is bemutatta, ahol Fehér Krisztián Gyere Kislány című dalát adta elő. A versenyző olyan hangulatot teremtett, hogy Majka és Gáspár Laci azonnal felpattantak a székeikből, Tóth Andi a közönséggel bulizott. Pár pillanat alatt mindenki a színpadon tombolt, ahol Miller Dávid és Valku
Hirschbolz Vanessza volt az egyetlen ember, aki felpattant a mentorok asztalára és ováció fogadta. Majka, Gáspár Laci, Valkusz Milán és Tóth Andi poharaikat felkapva tomboltak a fesztivál hangulatban előadott Nox dalra, miközben az egész X-Faktor stúdió tombolt. A produkció végén ráadásul az ítészek a közönségre bízták, hogy döntsenek a lány sorsár
Lázi Dávid asztalra ugorva intett be mindenkinek, aki nem hitt benne, hogy egyszer tényleg rapper lehet belőle. Az X-Faktor mentorai előtt olyan performanszot adott elő, aminek hallatán Gáspár Laci táncra perdült, Tóth Andi pedig azonnal megtanulta a fülbemászó refrénjét. A produkció végén Majka szerette volna kicsit kielemezni a szöveget, azonban
"Ez démonűzés" – jegyezte meg nevetve Tóth Andi, amikor Bánfi Ferenc produkcióját hallgatták mentortársaival. A jelentkező Legjobb énekes című saját dala hallattán sok minden eszükbe jutott, csak a dal címe nem. Gáspár Laci végül úgy döntött, hogy Dr. Valkusz Milán szakértelmére van szükség és előkapták a mentor sztetoszkópjait, hogy azzal vizsgálj
Lesia Spenyovics ismerős dalt hozott az X-Faktor színpadára. Tóth Andi "Néztek" című slágerét adta elő, ami megosztotta a mentorokat. Valkusz Milán azonban újonnan – Gáspár Laci által felfedezett – orvosi hallásával megállapította, hogy ennek a lánynak adniuk kell még egy esélyt. De mit szólt mindehhez a dal eredeti előadója, Andi? Az X-Faktor máso
A mentorok kívánsága valóra vált, ugyanis az asztalra ugrálók, rapperek és mulatós sztárok után egy jó kis rock koncertet szerettek volna az X-Faktor Válogatóján. Gulyás Dániel mindent megtett, hogy ezt teljesítse egy Bon Jovi dallal. A jelentkező produkciója után Valkusz Milán azonnal a tettek mezejére lépett, és vadonatúj beutalóját is bevetette.
Az idei X-Faktorban nemcsak az asztalra ugráló férfiak száma növekedett meg, de a mentorokat táncoltató versenyzőké is. Tóth Andi sem úszhatta meg ezeket a helyzeteket, hiába próbált segítséget kérni mentortársától, Majkától. Az X-Faktor második Válogatóját már visszanézheted az RTL+ Premiumon!
Horváth Évi egyet szeretett volna elérni, hogy Gáspár Lacival énekelhessen az X-Faktor színpadán. A mentort nem kellett kétszer kérni, azonnal mikrofont ragadott. A nem várt produkció mindent felkavart a stúdióban, ugyanis Majka és Gáspár Laci műsorvezetővé avanzsáltak, miközben Miller Dávid és Pápai Joci lecsaptak a mentorok székeire. Az X-Faktor
Dögös Boti produkcióját egy megújult X-Faktor mentorgárda várta a stúdióban, ugyanis Majka és Gáspár Laci helyeit Miller Dávid és Pápai Joci foglalták el. A két exműsorvezető azonnal átlényegült és próbálták elődjeik útmutatását követni, amikor a jelentkező sokszor félrecsúszott előadását értékelték. A kérdés már csak az, mi történt Majkáékkal? Az
Rabi Márk láttán Gáspár Laci azonnal megállapította, hogy a srác pontosan úgy néz ki, mint Pápai Joci fiatalkorában. Az X-Faktor jelentkezője nevetve bevallotta, hogy mi az igazság az édesapjával kapcsolatban. A meglepő kijelentés után jöhetett a produkció, ami viszont nem győzött meg minden mentort, így Márknak távoznia kellett. Miller Dávid és Jo
Magyarország Oscarra nevezett filmje, az Árva aprólékosan mutatja be az 1956-os forradalom utáni Magyarország hangulatát, ahol mindenki hazudik vagy hallgat a múltról. Nemes Jeles László rendezése azonban jóval több sima korrajznál.
Az ÉBERKÓMA tagjai, AW, WimmR, Sxul, Gergi és StinkyB ismét bekukucskáltak a 2025-ös X-Faktor Válogatójának kulisszái mögé, és ezúttal nemcsak a versenyzőket, de Tóth Andit és Frohner Fecót is mikrofonvégre kapták. Ha kíváncsi vagy, mit árultak el a hírességek a műsorvezetőknek felcsapott rappereknek, kattints és nézd meg a videót!
„Az élet rövid. Bármi megtörténhet, és általában meg is történik, szóval nincs értelme ülni és a sok ’ha’-n ’és’-en és ’de’-n gondolkodni” – állította az 1983. szeptember 14-én született és 2011-ben elhunyt hatszoros Grammy-díjas angol soul-, jazz- és rhythm and blues-énekesnő, Amy Winehouse, akinek olyan dalok fűződtek a nevéhez, mint a Back To Bl
Balla Béla egy igazi klasszikust hozott az X-Faktor Válogatójára, a Karthago Érted élni… című dalával nemcsak a mentorokat, de a közönséget is elvarázsolta. Produkciója után az egész stúdió állva tapsolt a jelentkezőnek, aki sorra gyűjtötte be a mentorok dicséreteit. "Hol voltál eddig?" – vetette oda Valkusz Milán, aki után Tóth Andi még erősebb ki
Drótkerítés? Vizesárok? Akna? Mi állíthatja meg a mentorasztalon tomboló X-Faktor jelentkezőket? Gáspár Laci mindent megadott volna érte, hogy végre ne ő legyen az a kiszemelt ember, aki előtt az összes férfi a pulton ugrál. Az X-Faktor második Válogatóját már visszanézheted az RTL+ Premiumon!
Az Ázsia Expressz legutóbbi, pénteki adásában ismét minden a tétért zajlott, hiszen a hajszanap dönti el, ki maradhat és ki búcsúzik a versenytől. Elsőként Tallós Rita és Barbinek Paula érkeztek célba, őket követte Vastag Csaba és Domján Evelin. Utóbbiak azonban húszperces időbüntetést kaptak, mivel a szabályok ellenére taxiba ültek – hiába nem fiz
Freakshow-elemek, generált konfliktusok és jól időzített katarzisok – ezeket mind hozta a tehetségkutató második adása, azonban egyre nagyobb rejtély, miért gondolja bárki is jó ötletnek, hogy szerepeljen ebben a produkcióban.
Gerlóczy Zsigmond különleges közegből indult: Csontvári képek, Kurtág György és Radnóti-emlékek között nőtt fel. Gyerekként Michael Jacksont utánozta, felnőttként Rick Beato és Keith Jarrett figyelt fel rá. A zene számára nemcsak hivatás, hanem menedék is – ma már Amerikától Indiáig tanít és koncertezik.
Kedden, a jeruzsálemi Szent Megváltó-kolostorban nyolc évszázad után újra megszólaltattak egy orgonát, amely a kutatók szerint a keresztény világ legrégebbi ilyen hangszere.
Joachim Trier új alkotása, az Érzelmi érték nyerte a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger-díjat, a zsűri nagydíját, a Zukor-díjat pedig Kristen Stewart első rendezése, A víz kronológiája kapta. Az iraki – de utómunka terén magyar közreműködéssel készült – Az elnök tortája három elismerésben részesült, a közönségdíjas pe