Szombaton és vasárnap a Iii. kerületi katonavárosi amfiteátrumban rendezik meg az antik hagyományokat felelevenítő AmfiFesztet, amely élményszerűen mutatja be a klasszikus antikvitást és a római kori kulturális örökségünket.
Ötödik alkalommal rendezzük meg a Litera Klub Olvasókörét. 2025. szeptember 26-án, 18 órától a Három Hollóban Bognár Péter Elmész, visszajössz, sose halsz meg című regénye lesz a téma. A rendezvény regisztrációköteles, a Litera Klub tagjainak ingyenes, további vendégeink számára 2000 forintért látogatható. Várunk!
Megérkezett a hosszú, hivatalos előzetes az Ákos-filmhez, és arra is fény derült, mikor kerül a hazai mozikba. A Kovács Ákos életéről készült produkcióban Rúzsa Magdi, Lukács László és Menczel Gábor is felbukkan. A projekt a Nemzeti Filmintézet 228,515 millió forintos támogatásával jött létre, később ez az összeg 326 millió forintra emelkedett.
A nagymamaság, valamint az írók mellett a színésznők is előtérbe kerülnek az Ezt senki nem mondta! új, immár harmadik évadában. A podcast korábbi évadainak emlékezetes és megrázó pillanatairól, az anyaság tapasztalatairól és az új évad vendégeiről is mesélt Ott Anna.
Ai-generált zenekarok és albumok a toplistákon, Elvis-klónok és eredetiség-viták – a mesterséges intelligencia az utóbbi években jól felforgatta a zenészek és a zenehallgatók életét is, hatalmas csalásoknak szolgáltat táptalajt, nemrég pedig egy magyar zenekar diszkográfiájában okozott nehezen értelmezhető anomáliát. De vajon mi a válaszuk a stream
Spike Lee kiforgatta Kurosawát. A végeredmény inkább kínos, mint zseniális, teli olcsó és oda nem illő megoldásokkal. Vajon miért egyre rosszabbak az egykori zseniális rendező filmjei?
Az X-Faktor szombat esti válogatójában egy különleges fellépő érkezik, aki nagy port kavarhat. Pápai Joci eltitkolt gyermekeként mutatkozik be egy fiatalember. Vajon tényleg ő Pápai Joci eltitkolt gyereke? Egy biztos: az idei évad már az elején tartogat izgalmakat.
Bővítik a kultúrstratégiai intézmények körét: a debreceni Csokonai Nemzeti Színház az első nem fővárosi intézmény, amely megkapta ezt a címet - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden a hajdú-bihari vármegyeszékhelyen.
Bakonyi Csillát, Csathó Norbertet és Sodró Elizát jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A közönségszavazáson a legtöbb szavazatot a Radnóti Színház társulatának színművésze, Sodró Eliza kapta. A díjat Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára adta át szeptember 9-én, a 20
Megkezdte jubileumi évadát a budapesti Vígszínház; a 130. szezon első bemutatója ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a @Ll3t4rgIa lesz, míg a Pesti Színházban a Madame Tartuffe című darabot Kincses Réka állítja színpadra.
Kedden, a jeruzsálemi Szent Megváltó-kolostorban nyolc évszázad után újra megszólaltattak egy orgonát, amely a kutatók szerint a keresztény világ legrégebbi ilyen hangszere.
Először lép fel Magyarországon az évtizedek óta meghatározó Mogwai. A skót zenekar tagja, Stuart Braithwaite a filmzenés munkáikról, a saját kiadójukról és fesztiváljukról, illetve Ozzyról is beszélt.
„Soha nem voltam hősnő típus. Egyébként a sikeres, mosolygós, egészséges fogsorú emberek számomra nem érdekesek. A sérülékenyebbek, akik bizonyos hibákkal együtt kell, hogy vállalják magukat, izgalmasabbak számomra” – fogalmazta Pogány Judit Kossuth-díjas színésznő, aki ma ünnepli nyolcvanegyedik születésnapját.
Az alvás is mérhető teljesítménnyé vált, a kütyük eredményei azonban lehet, hogy nem segítik, hanem épp hátráltatják a pihentető éjszakát. Sőt, az is előfordulhat, hogy a tökéletes alvás csak mítosz.
Az ősszel debütáló Egykutya című film különleges alkotás: állami támogatás nélkül, sok-sok lelkes munka eredményeként született meg teljes mértékben az ACG finanszírozásában. Tóth Károly színművész Szlovákiában már elnyerte a közönség szívét, mára pedig komoly népszerűségnek örvend Magyarországon is. A színdarabból mozivászonra álmodott Egykutya a
Tizenegy hírességről hullt le a lepel, akik a hamarosan az RTL-re érkező Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-realityben játszanak majd az akár 20 millió forintos fődíjért. Többek között Wolf Kati, Hajdú Péter, Anger Zsolt, Szinetár Dóra, Torghelle Sándor és Ceglédi Zoltán is megtapasztalhatja, milyen napokon át összezárva gyilkosost játszan
Megközelítőleg kétszáz dadaista és szürrealista alkotással gazdagodik a New York-i Metropolitan Szépművészeti Múzeum (Met) gyűjteménye. Az új szerzemények között van Man Ray Ingres hegedűje című fényképe, a világ legdrágább fotográfiája.
Kálmán írásmódját nehéz máséhoz hasonlítani. Talán mert annyira személyes, ugyanakkor példaadóan tárgyszerű. Az ő kritikusi gesztusa nem a pódiumról jön, hanem a könyv fölé hajolva, együtt olvasva az olvasóval. Ironikus, de sosem fölényes; szellemes, de nem felszínes; tudós, de nem hideg. ‒ Kálmán C. György Szórul szóra igaz című kötetéről Kardos A
Hármas ünnepet ültek a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban szeptember kilencedikén. A teátrumban kapott helyet az Országos Színházi Évadnyitó Gála, megnyitották a színház ünnepi évadát, és átadták a Kaszás Attila-díjat is, melyet idén Sodró Eliza vehetett át.
Szeptember közepén újra különleges látványban lehet része mindazoknak, akik ellátogatnak az ELTE Füvészkertbe. A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete idén az idős, nagyra nőtt kaktuszok és pozsgás növények világát mutatja be az Őszi Országos Kaktuszkiállításon és Vásáron.
James McAvoyt állítólag hétfőn megtámadták egy torontói bárban, miközben a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon vett részt, ahol a California Schemin című rendezői debütálása volt látható. Úgy tudni, a színész megpróbálta lenyugtatni a támadót, mielőtt mások kimentették volna a bárból.
Csütörtökön kezdi meg új évadát a Pannon Filharmonikusok Zenekar (Pfz): a pécsi Kodály Központban Sosztakovics Ünnepi nyitányát, Mozart hárfára, fuvolára és zenekarra írt versenyművét, valamint Hugo Alfvén Iv. szimfóniáját adják elő Kesselyák Gergely vezényletével, Zofia Neugebauer fuvola- és Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész közreműködésével.
Már a 8. résznél jár a híres skandináv krimit egymagában meghatározó Millenium-könyvsorozat. Karin Smirnoff ezúttal a korrupció, az ipar és a bűnözés összefonódó szálait bogozza ki két legendás főhősével.
Habár a színészek világa kívülről úgy tűnik, hogy tele van csillogással és hírnévvel, nem csupán ebből áll az életük. Hollywood igyekszik mindennek a jó és fényes oldalát mutatni, de nem szabad elmenni amellett, hogy a keményebb, szomorúbb szerepek, vagy akár csak egy mélyen átélt alakítás is nagy munkát igényel a színészek részéről, amelynek olyko
Szeptember 11–14. között hatodik alkalommal várja az érdeklődőket a Térey Könyvünnep, amelyet a Méliusz Juhász Péter Könyvtár rendez Debrecenben. A programsorozat ezúttal Térey János és a zene kapcsolatára fókuszál: a kamarakiállításon a költő Wagner iránti rajongásától egészen a Depeche Mode és Lana Del Rey inspirációjáig követhetjük a művek hangu
A Kész átverés visszatér az RTL-re és az RTL+-ra, új évaddal és újabb meglepetésekkel. A nézők ismét tanúi lehetnek annak, ahogy sztárokat tréfálnak meg a készítők. A legendás show friss formában, de a jól ismert hangulatban tér vissza, Istenes Bence műsorvezetésével.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a britek többsége immár támogatná, hogy a híres Elgin-márványokat visszaszolgáltassák Görögországnak. A felmérés alapján a megkérdezettek 56 százaléka mondaná igent egy népszavazáson a Parthenonról elhozott szobrok és domborművek visszaadására – ez az arány emelkedett az egy évvel korábbi 53 százalékról.
Az új felület lejátszási listákkal csábítja a BookTok felhasználókat a Spotify-ra. A projekt kísérleti fázisban van, és egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető.