Különleges őslénytani szenzációt szolgáltattak a sümegi kőfejtők: a kutatók a késő kréta korú üledékrétegekből csontoshalak maradványait azonosították, melyek mérete jóval meghaladta az Iharkúton talált rokonokét. A különbség oka a kutatók szerint a két egykori élőhely eltérő jellegében, a táplálékokban és a ragadozók által a prédaállatokra gyakoro
A Sztárbox harmadik adásában a női könnyűsúly mezőnyében Balogh Edina színésznő és Molnár Janka Sára elméleti fizikus lépett ringbe egymás ellen. A mérkőzés végül Edina győzelmével zárult, de mindkét fél önkritikusan értékelte a teljesítményét. Balogh Edina saját magával szemben fogalmazott meg kemény kritikát, míg vereséget szenvedő ellenfele sem
Molnár Janka Sára és Balogh Edina között csak úgy repkedtek a pofonok a vasárnapi Sztárbox mérkőzésén, ám Edina jóval többet osztott ki. Janka a meccs után a vereség ellenére is lelkesen adott interjút az rtl.hu-nak, és elárulta, hogy egyszerűen nem akarta megütni Edinát. Bevallása szerint ilyen edzésen is előfordult már korábban. Az elméleti fizik
Balogh Edina nagyon kritikus saját magával szemben, ami a bokszot illeti. Bár megnyerte a mérkőzést Molnár Janka Sára ellen, nem teljesen elégedett a ringben nyújtott teljesítményével.
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
A kultúrák és közösségek közötti hídépítés jegyében mutatja be kiemelkedő előadásait a Magyar Színházi Szövetségbe (Maszín) tömörült hat erdélyi magyar társulat Bukarestben, a negyedik alkalommal megrendezett BukFeszten.
Hunyadi Mátyás király híres reneszánsz könyvtára, a Bibliotheca Corviniana a 15. századi Európa egyik legjelentősebb uralkodói gyűjteménye volt, amelyből ma mintegy 220 kötet maradt fenn világszerte.
A magyar Himnusz ma már természetes része nemzeti ünnepeinknek és mindennapjainknak, ám Kölcsey Ferenc 1823-ban született költeménye és Erkel Ferenc 1844-es zenéje hosszú úton vált a magyarság hivatalos jelképévé.
Eger szívében, a Líceum csillagászati tornya nemcsak a város egyik ikonikus épülete, hanem egy tudományos élményközpont is, ahol a csillagászat és a természettudományok interaktív módon kelnek életre.
A szakbemutatók mellett tárlatvezetések és campustúrák is várják a látogatókat október 18-án, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Mome) 2025-ös nyílt napján – közölte az intézmény. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A gödöllői Grassalkovich-kastély, Magyarország legnagyobb barokk kastélya, a 18. századtól kezdve a főúri élet központja volt, majd Erzsébet királyné kedvelt tartózkodási helyeként vált igazán híressé.
Az RTL Klub 2010 őszén indította útjára az X-Faktor magyar változatát, amely azóta is a hazai tehetségkutatók egyik legismertebb műsora. De vajon ki nyerte az első évadot, kik voltak a döntősök, és milyen érdekességekre emlékezhetünk vissza? Mutatjuk a részleteket!
A visegrádi királyi palota évszázadokon át a magyar uralkodók egyik legfontosabb rezidenciája volt, amelynek reneszánsz pompáját Mátyás király idején a híres Herkules-kút tette teljessé.
Idén tizenegyedik alkalommal díjazzák a legjobb első prózakötetet az Őszi Margón. Ezúttal is interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj rövidlistájára beválasztott szerzőket. Jehan Paumerót kérdeztük.
A két zenész célja, hogy a dalszöveg motiválja a hallgatókat arra a gondolkodásmódra, amely szerint bármilyen nehéz helyzetben is találjuk magunkat, érdemes felfedezni a rohanó világ szépségeit.
A popsztárok már nemcsak a keverőpultot ismerik, hanem a baristapultokat is, és aki látott már Led-ekkel teli pörkölőberendezéseket és űrállomásokat vagy egy Vespa robogó tankját idéző kávéfőző gépeket, az tudja: a popslágereket is úgy állítják elő, mint a kávét: megfelelő pörköléssel, megfelelő nyomású vízzel, a legjobb arabicából lefőzve. A popba
Sidlovics Gábor "Sidi" Noé Viktorral csapott össze a Sztárbox harmadik élő showján, amit Kokó férfias küzdelemként jellemzett. Sidi a mérkőzés után tiszta fejjel elemezte a látványos küzdelmet. Habár végül alul maradt, egy pillanatig sem csügged, ugyanis a box az élete része marad, és arról is beszélt, mire számíthatunk tőle ezután. Az rtl.hu videó
Több, mint 50 millió forintos bírságot szabott ki a Szépművészeti Múzeumra a Közbeszerzési Döntőbizottság, hat festmény tender nélküli beszerzése miatt. Az intézmény tudomásul veszi a döntést, de az erre vonatkozó szabályozást életszerűtlennek tartja.
Ősztől ritkán látott magyar filmeket vetítenek a fővárosi Puskin moziban, a Maszek filmklub keretében, szeptember 28-án Kézdi-Kovács Zsolt Ha megjön József című 1976-os alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A filmklub házigazdái Kisházy Eszter, Dezső Bálint és Beleznai Márk.
Idén a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum kapott lehetőséget, hogy a Budapest Contemporary kiállítás és vásáron egyedüli múzeumi kiállítóként adjon ízelítőt tevékenységéből és gyűjteményéből. Szeptember 25. és 28. között a budapesti Bálnában a gyűjtemény női portrékat ábrázoló darabjait, díjnyertes kiadványokat, a szentendrei művészeti élet legja
Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte a Nemzeti Filmintézet (Nfi) fesztiválját, a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (Bkfm). A száz éve született Makk Károly, a magyar származású hollywoodi forgatókönyvíró, Joe Eszterhas, valamint Szabó István, Atom Egoyan és David Cronenberg rendezők Robert Lantos producerrel közösen készített filmjei vol
Sajdik Ferenc kedvesen groteszk, azonnal felismerhető alakjai több generáció kedvenc meséit és rajzfilmjeit tették felejtehetetlenné. Csukás István meseíróval való barátsága olyan halhatatlan figurákat teremtett, mint Pom Pom, Gombóc Artúr, A nagy ho-ho-horgász vagy Festéktüsszentő Hapci Benő. A 95 éves korában elhunyt grafikusra és karikaturistára
Lehet, hogy Németh Kristóf azt gondolta, elkerüli a figyelmünket, amit az Ázsia Expresszben mondott. De nem, nem kerülte el. Ha nem mondta volna, nem is biztos, hogy megosztjuk az olvasóinkkal, de nem mehettünk el az elismert színész kívánsága mellett. Szóval teljesítjük. Jó, részben teljesítjük.