A mesterséges intelligencia (AI) segítségével akár a szókincsét is bővítheti, így magabiztosabban kommunikálhat. Ismerje meg azokat a kifejezéseket, amelyekkel - kis túlzással - lenyűgözheti a környezetét. Aki ismeri ezt a 10 szót, az AI szerint okosnak számít.
A Colorado Boulder Egyetem fejlesztése ezzel szemben 1000°C-os hőmérsékleten is képes ugyanolyan teljesítményre, mint egy hagyományos Tpv rendszer 1400°C-on.
Dés László zeneszerző, szaxofonos és Geszti Péter szövegíró, énekes barátságának és közös alkotói munkájának 30 évét ünnepli december 29-én az MVM Dome-ban.
Lehet, hogy máris megvan a Netflix idei nagy dobása a 13 éves, gyilkossággal vádolt fiú sztorijával. Búcsúzik Danny McBride-ék sorozata a vallásból üzletet csináló családról. Streamingajánló.
Eva Longoriát senkinek nem kell bemutatni, hiszen elképesztően nagy népszerűségnek örvend köszönhetően a legismertebb szerepének: Gabrielle Solis volt a Született feleségek című sorozatban, azóta pedig a világ egyik legszebb nőjeként tartják számon. Kétségtelen, hogy nincs hozzá fogható, szülése után és az ötödik X-en túl is lehengerlően csinosan n
Március 16-án van Hunyadi László halálának évfordulója, akinek halálos ítélettel ért véget az élete 1457-ben, amikor még csak 26 éves volt. A Hunyadi-sorozat kapcsán nagy figyelem került most a családra. Ennek apropóján készítettünk egy kvízt, amelyben felelevenítheti, hogy mennyire emlékszik még a történelmi szálakra.
Második alkalommal rendezik meg a Budapest SmartFest nemzetközi filmfesztivált, amelyen mesterséges intelligencia segítségével készült, valamint okostelefonnal forgatott alkotásokat láthatnak az érdeklődők március 27-28-án a Cinema City Mammut II. mozitermeiben.
A friss Kossuth-díjas Müller Péter Sziámit azonnal megihlette a Double Rise fesztiválnak otthont adó település. Az új lemezükön szereplő számhoz most animációs kisfilm is készült.
A punk-rock egyik ősatyja nyáron ismét elhozza legnagyobb slágereit a Budapest Parkba az It’s a Nice Day to…Tour Again című koncertkörútjával. Ennek kapcsán felelevenítjük, hogyan vált szupersztárrá.
Húsz év, egy estére sűrítve: az Irie Maffia óriási bulit csapott az MVM Dome-ban! Régi és új dalok, sztárvendégek, pazar hangulat – a közönség táncolt, ünnepelt, és egy pillanatra sem fogyott ki az energiából.