2025. február 28. péntek

febr. 28
0:21
Holtan találták Gene Hackman színészt, feleségét és kutyájukat (Librarius)
Gene Hackman az 1980-as évek óta élt Santa Fében, Új-Mexikóban, és 1991-ben házasodott össze Arakawával, aki most 63 éves volt.
febr. 28
0:25
Már tudják, hogyan halt meg Lucy, a 3,2 millió éves nő (Librarius)
Etiópia nemzeti kulturális örökségének két legértékesebb régészeti lelete, Lucy és Szelam csontváza először lesz látható Európában
febr. 28
0:27
Február 28-án történt (kultura.hu)
1912-ben ezen a napon született Alfonzó, azaz Markos József artista, színész és humorista, a paródia mestere. Alfonzó a számait a legapróbb részletekig önmaga dolgozta ki, és a pantomim elemeit is szívesen alkalmazta előadásai során. Kornis Mihály így jellemezte őt: „Hofi előtt úgy hat, mint Aiszkhülosz Szophoklész előtt.”
febr. 28
0:29
Gene Hackman felesége már mumifikálódásnak indult, mikor rájuk találtak – csak erős idegzetűeknek! (Librarius)
Gene Hackman testét egy másik szobában, teljesen felöltözve találták meg. A nyomozók úgy vélik, hogy hirtelen esés következhetett be.
febr. 28
0:33
Zakatoló: Minivilág és vasútmodell kiállítás (Metropol)
Az érdeklődőket mozdony show, vonatos játszóház, vetítések és közlekedésbiztonsági foglalkozások is várják.
febr. 28
0:39
Zurgó táncház - Éneket Sárközi Stella Mária tanít (Metropol)
"Szeretettel várjuk régi és új ismerőseinket, barátainkat, a 30 éves Zurgó Együttes moldvai csángó magyar táncházába."
febr. 28
0:51
Varázsnapok a Tücsöktanyán (Metropol)
A Harlekin Bábszínház babaszínházi előadásán arra keresik a választ, hogy képesek vagyunk-e szavak nélkül is megérteni egymást.
febr. 28
1:03
Pub’s Culture – kvízjáték est (Metropol)
A játék 50 alapkérdésből, négy bónuszkérdésből és egy ráadás feladatból áll, amelyek az élet bármely területéről származhatnak.
febr. 28
8:03
Itt még a TikTok-generáció is figyel – Rendhagyó irodalomórán jártunk a New York Kávéházban (SzMo)
Juhász Anna irodalmár órái 2017-es indulása óta hatalmas népszerűségnek örvendenek. Azóta több mint száz alkalommal tartott olyan órákat, ahol a diákok személyesen is megismerkedhetnek a kávéházi irodalom különleges világával.
febr. 28
8:21
Nem mi háziasítottuk a kutyákat, ők háziasították magukat (kultura.hu)
A kutyák ősei nem fogságban szelídültek meg, hanem saját akaratukból maradtak az emberek közelében, hogy élelemhez jussanak.
febr. 28
8:21
Mécs Károly generációk számára nyújtott felejthetetlen színházi és filmes élményt (Librarius)
Mécs Károly rendezőként 2003-ban Tóth-Máté Miklós műveit vitte színre, elsőként a Rodostót, majd A zsoltáros és a zsoldost.
febr. 28
9:15
Mécs Károlyra emlékezik a közmédia (hirado.hu)
A közmédia február 27-én, és az azt követő napokban műsorokkal tiszteleg a nemrég elhunyt Mécs Károly emléke előtt.
febr. 28
9:21
Tíz életrajzi film, amelyet látva Oscar is csettintett (kultura.hu)
Nem vitás, hogy Oscar kedvenc műfaja az életrajzi film – főleg akkor, ha híres történelmi személyiség vagy esetleg nagy kaliberű művész szenvedéseit, bukását és/vagy felemelkedését mutatja be. Irtó nehéz lesz, de szemezgessünk a legjobbakból!
febr. 28
10:21
A világ egyik legidősebb Ikarusa gördült be a Közlekedési Múzeumba (kultura.hu)
A világ egyik legidősebb Ikarus autóbuszával, egy Ikarus 30-assal bővítette gyűjteményét a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. A járművet az intézmény csütörtöki, Budapesten megrendezett sajtótájékoztatóján mutatták be.
febr. 28
10:21
Már válogatják a szereplőket Herendi Gábor új filmjéhez (Librarius)
Herendi Gábor és csapata már dolgozik egy új, hasonló zsánerű romantikus vígjátékon is, amit karácsony környékén mutatnak be.
febr. 28
10:45
Zombola Péter zeneszerző Texasban tartott mesterkurzust (kultura.hu)
Különösen nagy sikert aratott a komponista saját Passiójáról tartott előadása.
febr. 28
10:51
Újjávarázsolták a Pink Floyd pompeji koncertfilmjét (kultura.hu)
Teljes képi és hangi felújítást követően ismét kiadják a Pink Floyd legendás, eredetileg 1972-ben bemutatott pompeji koncertfilmjét.
febr. 28
11:21
A megismerés és megértés élménye a szabadság ígéretét hordozza (kultura.hu)
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ társadalmi felelősségvállalást fókuszba helyező projektjei február 28-án mutatkoznak be, melyeknek célja, hogy a marginalizált társadalmi csoportok számára könnyebben hozzáférhetővé tegyék a múzeumi szolgáltatásokat, kiállításokat, gyűjteményeket.
febr. 28
11:39
"A munkám egy kézlenyomat" – Rosta Endre a busómaszkok titkairól (hirado.hu)
Az iparművész szerint a maszkfaragáshoz hit, alázat és a hagyományok tisztelete szükséges.
febr. 28
11:57
Kiszivárgott egy lista a lehetséges versenyzőkről: kemény szavak hangzottak el a Sztárbox új évada kapcsán, egy néven mindenki fennakadt (Blikk)
Mi lesz ebből?
febr. 28
11:57
Katy Perryt kilövik az űrbe (kultura.hu)
A legénység tagjai kizárólag nők.
febr. 28
12:03
Kathleen Kennedy nem vonul vissza, de az utódját már keresik a Star Wars-franchise élére (Telex)
Kathleen Kennedy cáfolta a távozásáról szóló pletykákat, és még évekig Star Wars-projekteken fog dolgozni.
febr. 28
12:15
James Cameron szerint Trump újraválasztása borzalmas, és alig várja, hogy új-zélandi állampolgár legyen (Telex)
A háromszoros Oscar-díjas rendező azt mondta, "az Egyesült Államok elfordult mindentől, ami tisztességes."
febr. 28
12:21
Mi a rosszabb: ha nincs térerő, vagy ha Hasfelmetsző Jack garázdálkodik a szomszédban? (kultura.hu)
Évről évre elkészül a legkiválóbb magyar gyerek- és ifjúsági könyvek angol nyelvű katalógusa New Hungarian Childlit címmel. Magyar nyelvű ajánlónk második részében a felsős korosztály számára emeltünk ki egy csokrot az idei katalógusból.
febr. 28
12:21
Esterházy Péter házának tetőszerkezete rákkeltő azbesztpalával van borítva (Librarius)
A felújítás során az Esterházy-villa esetében is elengedhetetlen lesz az azbeszttartalmú tetőfedés teljes cseréje.
febr. 28
12:33
Az globális felmelegedés miatt kerültünk el egy újabb jégkorszakot (kultura.hu)
A jégkorszakokat a Föld Nap körüli keringésének apró változásai okozzák egy csütörtökön közzétett tanulmány szerint, amelyben azt is kiszámolták, hogy a következő 11 ezer év múlva következett volna be, ha nem lenne most az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés.
febr. 28
12:45
Jesse Eisenberg: A Saul fia minden idők legjobb holokausztfilmje (kultura.hu)
A hollywoodi sztár mégis elkészítette a saját olvasatát, amely most több kategóriában esélyes az Oscar-díjra.
febr. 28
12:57
Medvetáncoltató és didák űzi el a bajai telet (kultura.hu)
Idén is megrendezik március 1-jén Baján az alvégi bunyevác népcsoport hagyományos télűző farsangi eseményét, a maszkajárást. A népszokás fő alakjai a medve (medo) és a medvetáncoltató (a bosnyák), valamint a didák és a botos.
febr. 28
13:03
Különleges acélszobor kerül Szeged belvárosába (kultura.hu)
Az alkotók egy olyan dinamikus formavilágú térplasztikát álmodtak meg, amely a szecesszió, a kortárs építészet és a természet inspirációiból építkezik.
febr. 28
13:27
De, szokott – válaszolta Lilu Gulyás Gergely mondatára, miszerint családos ember nem megy a Pride közelébe (Telex)
A műsorvezető hozzátette, hogy még jól is érezte magát a rendezvényen.
febr. 28
13:57
A bilbaói Guggenheimig repültek a Szépművészeti legszebb grafikái (kultura.hu)
Az egyik legemblematikusabb múzeumépületben, a bilbaói Guggenheimben mutatkozik be válogatás a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményének legszebb darabjaiból. A mintegy százötven művet bemutató tárlat képet ad hét évszázad európai művészetének rajz- és grafikai munkáiról.
febr. 28
14:03
A nővé operált, éneklő drogkartellvezér sztorija sokaknál kicsapja majd a biztosítékot – Az Emilia Pérez már most filmtörténelmet írt (SzMo)
Az idei díjszezon botrányfilmje rekordot döntött: soha nem jelöltek még 13 Oscar-díjra idegen nyelvű filmet korábban. De vajon meg is érdemelte mindet?
febr. 28
14:15
Borges bábeli könyvtárával nyílt meg Veszprém digitális élményközpontja (kultura.hu)
Február 27-én Veszprémben megnyílt a Code – Center of Digital Experiences – Digitális Élményközpont. Az egykori Megyei Művelődési Központból átalakított létesítmény nemcsak kiállítótér, hanem interaktív művészeti és technológiai laboratórium is, amely a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik fontos öröksége.
febr. 28
14:21
A színpadi siker nem garantálja az Oscar-díjat (kultura.hu)
A musical és az operett legalább annyira megosztó műfajok, akár a mulatós zene. Megosztja Hollywoodot is, hiszen a színházi sikerek nem igazán tükröződnek az Oscar-díjak számában. Amolyan mostohagyerek a zenés műfaj. Vajon idén díjra váltja rengeteg jelölését a Wicked vagy az Emilia Pérez?
febr. 28
15:09
Lemondott igazgatói posztjáról az Örkény Színház alapítója (hirado.hu)
Mácsai Pál átadta a stafétabotot utódainak.
febr. 28
15:21
Sokkolóan pocsék giccsparádé az Oscar-favorit Emilia Pérez (kultura.hu)
Dominálta Cannes-t, négy Golden Globe-díjat nyert és tizenhárom Oscar-jelölést, azonban Jacques Audiard filmje több szinten is sértő. Az Emilia Pérez egy musicalbe oltott mexikói szappanopera: csillogó és harsány tour de force, szörnyű ötletek könyörtelen diadalmenete, ízléstelenül kivitelezve. De akkor mi lehet a titka a sikerének?
febr. 28
15:45
Potyó Imre kapta A magyar természetfotó nagydíját (kultura.hu)
Potyó Imre vehette át a legjobb magyar természetfotósnak járó Arany Daru szobrot a Varázslatos Magyarország (Vm) 16. díjátadó ünnepségén és természetfotó-kiállításának megnyitóján a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában, ahol a fotóverseny kategóriahelyezettjeinek járó elismeréseket és a különdíjakat is átadták.
febr. 28
15:51
Érezhetjük-e jól magunkat egy holokauszttúrán? (Telex)
Jesse Eisenberg Lengyelországban forgatott, Rokonszenvedés című filmjében két amerikai unokatestvér látogat el zsidó felmenőik házához, ami a két férfi közti labilis viszonyt is felforgatja. A filmért Eisenberget és a másik főszerepet játszó Kieran Culkint is Oscarral jutalmazhatják. Kritika.
febr. 28
15:51
Egy magányos képzőművész a színházi kirakósban (kultura.hu)
Márton Erika díszlettervező bejárta a színházi pálya szamárlétráját. Lenyűgöző látványvilágú produkciói egyikét most díjra jelölték.
febr. 28
15:53
Riszanov és Ránki is Ravel előtt tiszteleg (kultura.hu)
Maurice Ravel zeneszerző százötven évvel ezelőtt, 1875. március 7-én született. Az évfordulón a Máv Szimfonikus Zenekar az ő emléke előtt tiszteleg a Zeneakadémián. A hangversenyen fellép Ránki Dezső, az est karmestere pedig Makszim Riszanov.
febr. 28
15:55
Nem vagyok kevesebb attól, hogy mozgássérült vagyok (kultura.hu)
Szerencsés emberek vagyunk? Netán önmagunk áldozatai? Mi kell ahhoz, hogy higgyünk a saját céljainkban? Léteznek csodák? Bagyarik Evelin szerint igen. A Csodák léteznek című könyv fiatal szerzőjének egy súlyos autóbaleset után újra kellett építenie az életét. A könyv bemutatójának a Hard Rock Cafe adott helyet.
febr. 28
16:15
Hunyadi János asztalt borít, ha azt hallja, hogy a család fontosabb a hazánál (Telex)
Kijött a hosszabb előzetes a közel 16 milliárd forintos közvetlen állami támogatásból készített Hunyadi-sorozathoz.
febr. 28
16:21
Napok vagy akár hetek óta halott lehetett Gene Hackman és felesége (Telex)
A rendőrség már nem zárja ki a bűncselekmény lehetőségét.
febr. 28
16:27
Kautzky Armand magányos farkasként kutatja Pest vármegye rejtett kincseit (kultura.hu)
Milyen titkokat rejtenek a Hunyadi díszleteiként is szolgáló fóti filmközpont falai, és hogyan néz ki belülről egy világszínvonalú filmes műterem? Hogyan kötődik Kautzky Armand a solymári kastélyromhoz és Zebegény Kós Károly tervezte templomához? A Jászai Mari-díjas színművész vezetésével járta be stábunk Pest vármegyét.
febr. 28
17:21
Valószínűleg soha nem derül ki Michelle Trachtenberg halálának pontos oka (Telex)
A színésznő családja vallási okokra hivatkozva visszautasította a boncolást.
febr. 28
17:21
Hogyan lehet a művet visszaadni a természetnek? (kultura.hu)
Csatlós Asztrid kozmikus érzeteket is keltő, légies, éteri kompozíciói saját szorongást kiváltó gondolataiból születtek, azonban fontos inspirációt jelentett az a Szeged környéki földút is, ahol 2015 óta emberek százai kényszerülnek menekülni éjszakánként az országukat sújtó háborúk és válságok elől. Képei egyszerre szólnak az emberi szívósságról é
febr. 28
18:45
Nem zöldség a zöld szemlélet a borászatban (Demokrata)
A jó bor nem elég, élményt kell adni, és maximalizálni a támogatások lehívását, valamint a hatékonyságot.

Keresés