Oroszországban a hadsereg legfőbb parancsnoka tájékoztatta Vlagyimir Putyin elnököt az éjszakai, Kijev ellen végrehajtott hatalmas orosz támadásról – közölte csütörtökön a Kreml, hozzátéve, hogy Moszkva továbbra is fokozni fogja a nyomást Ukrajnára céljainak elérése érdekében.
Politikai hadjáratnak nevezte az ellene indított támadásokat Papp László, aki az RTL Híradónak azt mondta: a gyárak ellenőrzése nem az önkormányzat, hanem a hatóságok feladata. Magyar Péter és a TISZA politikusai a Semcorp súlyos szennyezési ügye miatt követelik a távozását. A kínai vállalat próbaüzemét a múlt héten függesztették fel, miután a ható
Japánban az utóbbi időben megszaporodtak a medvetámadások, így értelemszerűen többeknek eszébe jutott a védelem. Csakhogy az ilyen spray-kkel nem árt óvatosnak lenni.
A 2014-ben Oroszország által elfoglalt Krímben jelentkező áramszünetek a félsziget több településének vízellátását is érintették, így az orosz Voda Krima vállalat csütörtöki közlése szerint Armjanszk városban és környékén több órára korlátozták a vízellátást – jelentette a Krim.Realii hírportál.
A fejük fölé rikító rózsaszín táblára felírja, hogy mit követtek el, az ellopott motorokat pedig közvetlenül a kikötözött tolvajok mellett hagyja a helyiek hőse Batman
Az amerikai levéltár hatalmas adatcunamit zúdított a németekre, most már bárki rákereshet arra, hogy volt-e rokonainak köze Hitler pártjához. Nyolcvan évig elhallgatott titkokra derül fény, ahogy sokan szembesülnek addig makulátlannak gondolt déd- és nagyszüleik múltjának sötét foltjaival.
86 funkciót teszteltek az Instagramon, a Snapchaten, a TikTokon és a YouTube-on. Az elemzés szerint a kiskorúak védelmét szolgáló funkciók mindegyik platformon legalább 50 százalékos hibaértékkel működtek.
A helyi lakosok szerint a nyári éjszakákon rendszeres a hangoskodás, a dulakodás, a közterületi vizelés, és gyakran előfordul, hogy részeg turisták házak bejáratában vagy az utcán alszanak.
Finnország is felkerült az orosz nukleáris fegyverek lehetséges célpontjai közé, miután feloldották azt a jogszabályi rendelkezést, amely alapján eddig tilos volt nukleáris fegyvereket bevinni az ország területére – közölte Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, bolt államfő.
Az amerikai közutak biztonságáért felelős NHTSA javaslatot tesz a szövetségi szabályozás módosítására az autók kötelező pedáljainak ügyében. Lesz autó, amelybe nem kell fékpedál.
Piros-fehér-kék fényben pompázik július 2–4. között a budapesti Lánchíd. Az amerikai nagykövetség ezzel is tiszteleg az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulója előtt. A programsorozat részeként a fővároson kívül Veszprémben és Debrecenben is zajlik majd az ünneplés, szombaton pedig a pesti rakpartra várják a bulizókat.
Finnország is felkerült az orosz nukleáris fegyverek lehetséges célpontjai közé. A finn parlament feloldotta azt a jogszabályi tilalmat, amely eddig megakadályozta, hogy nukleáris fegyvereket vigyenek az ország területére. A hírt Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese osztotta meg a közösségi oldalán, élesen bírálva Finnorszá
Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet vált
A litván parlamentben megállapodtak arról, hogy törlik a vonatkozó passzust az alkotmányból. Leszögezték, milyen esetekben telepíthetnének atomfegyvert az országba.
Litvániában a parlamenti pártok megállapodtak, hogy törlik az ország alkotmányából azt a cikkelyt, amely tiltja atomfegyverek állomásoztatását Litvániában – jelentette be csütörtökön a balti ország elnöke.
Magyarország megerősítette, hogy megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is - közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Egy átalakított antitesteken alapuló kísérleti ebolagyógyszer és a Covid-19 kezelésére már jóváhagyott antivirális hatóanyag, a remdezivir együttes és külön-külön kifejtett hatásait vizsgálják.
Finnország évek óta a világ legboldogabb országa. De nem csak az általános boldogság nagy, hanem az állami intézményekbe, kiemelten a hadseregbe vetett bizalom is, sőt, itt a legmagasabb azoknak az aránya is, akik fegyvert fognának a haza védelme érdekében. De miért? Mit csinál kilencszázezer önkéntes? Hogyan lehet biztonságban tartani az 1340 kilo
A Szent X. Piusz Társaság négy papot szentelt püspökké a svájci Écône-ban – annak ellenére, hogy XIV. Leó pápa személyes levélben kérte őket, forduljanak vissza. A Vatikán válasza nem sokáig váratott magára: automatikus kiközösítés sújtja mind az új püspököket, mind a szertartást levezető egyházi vezetőket.