Kétségbeejtő statisztikát közölt a szlovák rendőrség: a kánikula beköszöntével, mindössze egyetlen hétvége alatt nyolcan fulladtak bele a szlovákiai tavakba és víztározókba. Északi szomszédunknál évente mintegy 100–130 ember hal meg ilyen balesetek következtében, és a tragédiák többsége a három-négy hónapos nyári időszakban történik.
A részleges embargó ellenére továbbra is Európa az izraeli fegyverek első számú vásárlója. Az izraeli fegyverexport világszerte újabb történelmi rekordot döntött és öt év alatt megduplázta értékét, amely így tavaly már elérte a 19,2 milliárd dollárt. Ennek hátteréről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
A francia és brit kormányt is kritikák érték, hogy nem készülnek fel megfelelően a hőhullámokra, amik a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak és veszélyesebbek lesznek Európában.
Lengyelországban csaknem 130 vasúti járatot töröltek hétfőn a délelőtt folyamán - jelentette a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió a vasúti közlekedés irányításáért és összehangolásáért felelős lengyel állami társaság, a PKP PLK adataira hivatkozva.
Hat órával azután, hogy leszállt a gépük, egy 7,5-ös erősségű földrengés epicentrumában találták magukat egy bezárt szálláson. A 147 utas közül csak 12-en élhették túl a venezuelai kataklizmát.
A Magyar Közlönyben megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről.
De szerinte az ukránok csak meg akarják osztani az orosz társadalmat, és erősíteni az alkupozícióikat, és az ő csapásaik egyébként is pusztítóbbak és hatásosabbak.
A republikánus szenátorok azt hitték, egy munkaebéd jó alkalom lesz építő jellegű párbeszéd lefolytatására a velük szemben egyre ellenségesebb elnökkel. Trump ehelyett kiabálva sorolta sérelmeit, üvöltözésbe fajuló vitát indítva el. A demokraták legnagyobb örömére.
Ezt lehet kiolvasni az amerikai Legfelsőbb Bíróság hétfői döntéseiből: a tavaly az elnök által elmozdított Lisa Cook pozícióban marad, az FTC-től kirúgott Rebecca Slaughter viszont nem.