Az ukrajnai háború hadműveleteinek leállítását és a konfliktus befagyasztását javasolta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a kazah államfő szombaton a szibériai Omszkban, a kétoldalú tárgyalásuk előtti beszélgetésen, amelyet az orosz televízió is közvetített.
Saját megtakarításaiból oktat hátrányos helyzetű gyerekeket Ugandában Mekis Péter. Az ELTE BTK egykori oktatója digitális tantermet hozott létre, ahol a 7 és 16 év közötti fiatalok számítógépes ismereteket, programozást és robotikát tanulnak, miközben az alapvető írási, olvasási és számolási készségeiket is fejlesztik.
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim Khant - közölték diplomáciai források New Yorkban.
Igazi lélekmelengető történet van kibontakozóban! Ki hitte volna, hogy egy júliusi hétvégén egy hírben szerepel Mihajlo Fedorov volt ukrán védelmi miniszter, Oszama Bin Laden és egy új élet reménye az örök városban?
Egy új sikerkönyv betekintést enged a kórosan titkolózó Trump-adminisztráció belső tereibe. Az a szabály, hogy nincs szabály, de ezt mindenkinek be kell tartania, különben megbánja. Röhej és rémület a hatalom csúcsain.
Naponta 4,5 millió megrendelést teljesített az "orosz Amazonként" emlegetett Wildberries, amelynek legalább öt raktárát semmisítették meg. Az amerikai álomként indult, dagesztáni milliárdosok és csecsen hadurak közötti vita tárgyává lett cég katonai célpontként sok fejfájást okozhat az orosz vezetésnek is.
Edward Marchion árverésen vett házat egy előkelő környéken Connecticutban, de mivel az előző lakókat nem lakoltatták ki hivatalosan, ezért senki nem tudta, mi van odabent. A hajmeresztő történet nem egyedi, és félő, hogy elszaporodhatnak a hasonló ügyek.
Először készültek víz alatti közeli felvételek Oliverről, a horvát Adria egyik legismertebb, sérüléseket viselő delfinjéről. Az emberek társaságát kereső állat az utóbbi hetekben többször is odaúszott a fürdőzőkhöz – számolt be róla a 24sata című horvát napilap.
Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai csalódásnak vagy egy rosszul sikerült filmes díszletnek, mintsem valódi lakóháznak. A helyiek által csak Al Ba'sa, vagyis A bosszú néven emlegetett építmény legkeskenyebb pontján mindössze hatvan centiméter széles, és a legszé
Új szakaszába lépett Lengyelország és Ukrajna biztonságpolitikai stratégiai együttműködése, miután ismét előkerültek a korábban háttérbe szorított történelmi kérdések. Ezt Tálas Péter egyetemi docens, a Stratégiai Védelmi Kutatási Program kutatója írta egy friss elemzésében, erről kérdezte őt az InfoRádió.
Egy különleges desszert miatt kerülhet börtönbe két Michelin-csillagos séf Dél-Koreában. A szöuli étterem évekig hangyákkal díszített sorbet-t szolgált fel vendégeinek, a hatóságok szerint azonban olyan rovarokat használtak, amelyeket az országban nem engedélyeztek emberi fogyasztásra. Az ügyben szeptember elején születhet ítélet – írja az nlc.hu.