Villámcsapásban hat személy megsérült egy dél-csehországi gyerektáborban szerdára virradóra. A fiatal férfit és az öt gyereket kórházban ápolják, de állapotuk stabil, nincsenek életveszélyben – jelentette a cseh közszolgálati rádió a mentőszolgálatokra hivatkozva.
2025 novemberében 200 orosz katona vett részt egy pekingi kiképzésen, ahol a kínai kiképzők többek között a sugárzás elleni, valamint a vegyi és biológiai fegyverek elleni védekezésre tanították őket.
Imádta a Duran Durant, az ABBA-t, a zenés rajzfilmeket és a rózsaszín dolgokat, na meg a filmeket. Úgy akart elfutni az oltár elől a saját esküvőjén, mint Katharine Ross a Diploma előttben.
Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fen
A kormány, az ellenzék, és a civil szervezetek az új génszerkesztési technikákat szabályozó EU-s rendelet körüli vitában még abban sem értenek egyet, mi számít génmódosításnak. Segítünk eligazodni.
Velkey György által közzétett lista szerint Szijjártó Péter volt külügyminiszter 19 alkalommal bérelt magángépet 2025-ben. A poszt azt állítja, a minisztérium átvilágítása során kerültek elő a dokumentumok.
A Venezuelában történt két erős földrengés következtében rengeteg ember szorult a romok alá, azonban most egy sikertörténetről számolt be a Reuters, ugyanis 6 nappal a tragikus természeti katasztrófa után kimentettek egy kétéves gyermeket a törmelékek fogságából.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Dublinban jelentette be, hogy hírszerzési adatok szerint Oroszország komoly csapásra készülhet. Az elnök felszólította az ukrán lakosságot, hogy legyenek óvatosak és használják az óvóhelyeket.