A miniszterelnök Brüsszelben, az EU-csúcs után minősítette a Kormányinfón elhangzott felvetést. Még egy ironikus mondatot is hozzáfűzött a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaihoz.
Újabb globális energiaválság körvonalazódik az iráni háború miatt, ami alapjaiban átírhatja a világ energiaellátásáról alkotott elképzeléseket. A közel-keleti konfliktus közvetett hatásai több országot is arra sarkallhatnak, hogy aktívabban keressenek alternatív lehetőségeket.
Oroszország meggyőződése, hogy az Egyesült Államoknak és Izraelnek haladéktalanul le kell állítania az Irán ellen elindított "katonai kalandorakciót" - közölte az orosz külügyminisztérium a Perzsa-öböl térségében kialakult helyzet kapcsán csütörtök este kiadott nyilatkozatában.
Évtizedekig egy óriási tévedésre alapozták Amerika történelmét, ám most kiderült, hogy a kutatókat egyszerűen megvezette a természet. A chilei Monte Verde híres leleteiről tett legújabb felfedezés nemcsak a szakma tekintélyét tépázza meg, de a feje tetejére állítja mindazt, amit az első amerikaiak vándorlásáról eddig gondolunk.
Az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen is élesen bírálta a magyar miniszterelnököt a csütörtöki uniós csúcs után. A magyar és a szlovák kormányfő blokkolta az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt, így az EU most egy áthidaló megoldást keres a pénz folyósítására.
Aktuális külpolitikai témákról beszélt a Napindítóban Robert C. Castel, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója, a Magyar Nemzet főmunkatársa.
"Azt mondták többen is odabent – akik még nálam is régebb óta vesznek részt [az Európai Tanács ülésein] –, hogy ilyen még soha nem történt" – fogalmazott Ulf Kristersson.
Az Európai Unió szakértői munkacsoportjának Ukrajna bemutatta a megrongálódott Barátság kőolajvezeték helyreállításának rendszerszintű tervét, és megállapodott a közös lépések irányairól – közölte Szerhij Koreckij, a Naftohaz ukrán állami gázvállalat igazgatótanácsának elnöke.
Az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós támogatási hitel továbbra is blokkolva van, mert egy tagállami vezető nem tartja a szavát, de az ígértünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy - jelentette ki Ursula von der Leyen Brüsszelben.
Ukrajna és Irán árnyékában a migrációs szabályozás volt a két fő témája az EU-csúcsnak Brüsszelben, és feltűnt még egy miniszterelnök a magyar és a szlovák mellett, aki megérti az aggályokat ebben a turbulens nemzetközi helyzetben. Az InfoRádióban Gálik Zoltán foglalta össze a brüsszeli történéseket.
Bűnügyi nyomozás indulhat egy izlandi katolikus pap ellen, amiért nyilvánosan tagadta a genderideológia egyik (a tudomány által minimum vitatott) tézisét.
Egy kampánycélú titkosszolgálati akció volt a művelet - állítja az oknyomozó portál, amit a TEK központjából személyesen Farkas Örs, Rogán Antal titkosszolgálatokat felügyelő államtitkára vezényelt. Arra számítottak, fegyvereket találnak, és a cél Zelenszkij provokálása volt.
Finnországban már a szupermarketeket is elérte a háborús hangulat, derül ki a BBC friss riportjából. Helsinki azután kezdett el felkészülni a legrosszabbra, hogy az orosz hadsereg újból működésbe hozott egy katonai bázist a két ország határánál.
A ketamin és a kokain továbbra is nagy mennyiségben érhető el Európában, miközben a kábítószerpiac ellenállónak bizonyul a piaci változásokkal szemben és az illegális drogáramlás valamennyi főbb szertípus esetében magas szinten maradt – derül ki az Európai Unió Kábítószer-ügynökségének (EUDA) a múlt évre vonatkozó jelentéséből.
Egy különös vendég keltett meglepetést a hobarti repülőtér ajándékboltjában, amikor egy élő ecsetfarkú oposszum bukkant fel a plüssállatok között. Az állat a játék kenguruk, dingók és tasmán ördögök társaságában rejtőzött el, és jelenléte nemcsak a személyzet, hanem a vásárlók körében is nagy derültséget keltett. Az eset szerda reggel történt, amik
Tisztázta az esetleges iráni háborús segítségnyújtással kapcsolatban felmerült kérdéseket a miniszterelnök az uniós tagországok csütörtöki találkozója után.
Technikai okokból megszakította útját és Bécsben landolt az Eurowings Düsseldorfból Budapestre tartó Airbus A320-as repülőgépe. A személyzet az osztrák légtérben jelezte az irányításnak a módosított útvonalat, majd eseménymentesen leszállt a schwechati repülőtéren.
Bár a Hormuzi-szoros nem zárult le teljesen, a fegyvertelen kereskedelmi hajók áthaladása továbbra sem nevezhető biztonságosnak. Miközben hat gazdasági hatalom közös fellépéssel próbálja garantálni a szabad hajózást és az energiaáramlást, a gyakorlatban egyfajta válogatott forgalom alakult ki: Irán drón- és rakétatámadásai árnyékában csak bizonyos
A londoni polgármester szerint a kormányzó brit Munkáspárt következő választási programjának tartalmaznia kell Nagy-Britannia újbóli csatlakozását az Európai Unióhoz.
Többek között a fentiekkel kommentálta Orbán Viktor a csütörtöki EU csúcson történteket. Összeállításunkban a miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóját teljes terjedelmében adjuk közre.
A kettővel ezelőtti német kancellár ugyanúgy volt kiakadva Magyarországra a migráció miatt, mint most Friedrich Merz Ukrajna miatt, azonban a magyaroknak volt igaza egy évtizeddel ezelőtt is amikor a nyomásnak ellenálltunk – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Egyre többször tűnik fel az észak-koreai diktátor mellett tinédzser lánya is, akivel kapcsolatban rebesgetik, hogy ő lehet majd Kim Dzsongun utódja. Ezúttal egy harckocsit vezetve fotózták le apja és több magas rangú katonatiszt társaságában.
Más fiatal hölgyek az ő korában általában a tinédzserek gondtalan életét élik, de nem úgy a hírhedt koreai diktátor, Kim Dzsongun 13 éves lánya. A kommunista ország rakétaprogramjáért is felelős Kim Dzsue most egy katonai gyakorlaton vett részt teljhatalmú édesapja társaságában.