2025. június 7. szombat

jún. 7
9:45
A Dán Néppárt vezetője szerint a magyarok leginkább azzal tudják kivívni az európaiak tiszteletét, ha kitartanak álláspontjuk mellett (hirado.hu)
A Patrióták Európáért pártcsoporthoz való csatlakozásáról elmondta, ez az a szövetség, amely a legkompromisszummentesebb és leginkább értékorientált platform az Európai Parlamentben.
jún. 7
10:00
Ausztrália legnagyobb hadihajója véletlenül kiütötte a wifit és a rádiót Új-Zéland egy részén (Telex)
A két ország jó viszonyát azzal ünneplik, hogy a HMAS Canberra áthajózik Wellingtonba, de az infrastruktúra nem volt erre felkészülve.
jún. 7
10:21
Rengetegen indultak Csíksomlyó felé (Infostart)
Óriási a torlódás Székelyudvarhely és Csíkszereda között, "rengeteg zarándok indult el járművel szombaton reggel Csíksomlyó felé" – jelentette a Székelyhon nevű portál.
jún. 7
10:42
"Görögországnak is olyan vezetőre van szüksége, mint Orbán Viktor" (Demokrata)
Közösen kell fellépni az iszlamizáció, az illegális bevándorlás, a woke őrület és Brüsszel túlkapásai ellen.
jún. 7
11:09
Lángok emésztik az Amazonast: drámai ütemben fogy az esőerdő (hirado.hu)
A tavalyi veszteség 80 százalékkal magasabb volt, mint a tavalyelőtti, és a megfigyelőközpont szerint percenként 18 futballpálya elvesztésének felel meg.
jún. 7
11:21
"Miért öltözzek városiasan, ha nem ott élek?" – Réka nógrádi gazdálkodásra cserélte Budapestet (444.hu)
Réka visszaköltözött Nógrádba, állatokat nevel, a városi öltözetet teljesen lecserélte népviseletre, de közben home office-ból is dolgozik: a BKK ügyfélszolgálati munkatársa.
jún. 7
11:27
Százmillió dolláros kártérítési pert indítottak a Capitolium-ostrom korábbi elítéltjei az amerikai igazságügyi minisztérium ellen (hirado.hu)
A múlt hónapban az amerikai kormányzat úgy döntött, hogy közel ötmillió dollárt fizet annak a nőnek a családjának, akit egy rendőr lőtt agyon a Capitolium elleni támadás során.
jún. 7
11:36
Trump úgy reagált Musk Epstein-vádjára, hogy megosztott egy posztot, ami szerint az elnöknek semmi köze az ügyhöz (Telex)
A világ leggazdagabb és a világ leghatalmasabb embere napok óta a nyilvánosság előtt háborúzik egymással.
jún. 7
11:51
Orbán Viktor beszédet mond a Patrióták nagygyűlésén (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Franciaországba utazik, ahol részt vesz a Patrióták Európáért pártcsalád elnökségi ülésén, Fontainebleau-ban - közölte a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály..
jún. 7
11:54
Ismét Harkivot támadták az oroszok (Demokrata)
Az éjszaka folyamán robbanások tucatjai hallatszottak az orosz határhoz közeli városban.
jún. 7
11:57
Rengeteg sérültje van az ukrán polgári infrastruktúra elleni orosz támadásoknak, a fő célpont ismét Harkiv volt (hirado.hu)
"Hol van az a pont, ahol a tétlenség már bűnrészességgé válik?" – kérdezte az ukrán miniszterelnök-helyettes.
jún. 7
11:57
Robert De Niro 81 évesen minta apuka (Ripost)
Robert De Niro szerint a legfontosabb szülői szabály, hogy mindig támogassuk gyermekeinket. A 81 éves színész hétgyermekes apaként ma is örömmel vállalja az apaszerepet.
jún. 7
12:09
Mandiner: Lengyelország új elnöke nem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását (HírTV)
Lengyelország új elnöke nem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását – írta a Mandiner. Karol Nawrocki első nemzetközi interjúján határozottan kiállt Donald Trump amerikai elnök mellett.
jún. 7
12:15
A turisták miatt feketére festették a Portobello Roadon a színes házakat a helyi lakosok (HírTV)
A turizmus élénkülésének rendszerint örül az idegenforgalmi szektor, a helyiek azonban nem mindig osztoznak ebben az örömben.
jún. 7
12:15
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap beszédet mond a Patrióták nagygyűlésén (hirado.hu)
Az eseményre a 2024-es EP-választások egyéves évfordulóján kerül sor, melyet követően Andrej Babis, Herbert Kickl és Orbán Viktor megalakították az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciójával rendelkező Patrióták Európáért pártcsaládot.
jún. 7
12:15
Orbán Viktor beszédet mond a Patrióták nagygyűlésén hétfőn (444.hu)
Az egyéves patriótákat ünneplik.
jún. 7
12:24
Orbán Viktor beszédet mond a Patrióták nagygyűlésén (Demokrata)
Az eseményre a 2024-es EP-választások egyéves évfordulóján kerül sor.
jún. 7
12:39
Negyed évszázados csúcsra emelkedett a kanyarós megbetegedések száma Európában (Blikk)
Negyed évszázados csúcsra emelkedett a kanyarós megbetegedések száma Európában, ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a védőoltások beadatására figyelmeztette a lakosságot. A szakértők sürgetik az MMR-védőoltások pótlását, különösen a kisgyermekes családok és a nyaralni készülők esetében. A betegség nemcsak gyorsan terjed, hanem súlyos szövődm
jún. 7
12:51
Trump most már szabadulna nemrég vásárolt Teslájától (hirado.hu)
A vásárlás gesztusértékű volt: Trump ezzel akarta kifejezni támogatását Elon Musk iránt, akinek autóit, töltőállomásait és kereskedéseit baloldali szélsőségesek támadták meg.
jún. 7
13:27
Volodimir Zelenszkij: Putyin egy gyilkos, aki azért jött a parkba, hogy gyerekeket öljön meg (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök nem tudja teljesen átérezni és megérteni az ukránok fájdalmát - vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ABC amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett részleteket.
jún. 7
13:33
Volodimir Zelenszkij szerint Trump nem tudja átérezni az ukránok fájdalmát (hirado.hu)
Ukrajnában a háború kezdete óta az orosz hadműveletek következtében 631 gyerek halt meg.
jún. 7
13:36
New Yorkban is legalizálhatják az eutanáziát (Demokrata)
Az állami törvényhozás a jövő héten megszavazhatja azt a törvényjavaslatot, amely legalizálná az orvosi segítséggel végrehajtott öngyilkosságot.
jún. 7
13:36
Oroszország az eddigi legnagyobb támadást indította Harkiv ellen a polgármester szerint (Telex)
Oroszország szerint katonai célpontokat támadtak, és sikeresnek értékelték az éjszakai akciót.
jún. 7
13:38
Az ukrán elnök már megint Donald Trumpnak üzenget (Demokrata)
"Az amerikai elnök nem tudja teljesen átérezni és megérteni az ukránok fájdalmát."
jún. 7
13:57
Botcsinálta rabló, akinek a holtteste látványosság lett (Blikk)
Egy hollywoodi vidámparkban 1976-ban épp egy tévésorozatot forgattak, amikor az egyik stábtag letörte egy viaszfigurának hitt alak karját. Amit találtak, az nem műanyag, hanem igazi csont, egy mumifikálódott holttest része volt. Így végződött Elmer McCurdy talán még a halálánál is bizarrabb utóélete. A férfi földi maradványa majdnem 70 évig utazta
jún. 7
13:57
Vacsorázni indultak, hatalmasat nyertek – A véletlen hozta meg a milliárdos nyereményt (Ripost)
Egy háromdolláros sorsjeggyel nyert 1,5 millió dollárt egy New Jersey-i házaspár, épp vacsora előtt.
jún. 7
14:21
Lángoló házba rohant vissza a 12 éves fiú: Saját életét kockáztatta családjáért (Ripost)
Ramir Parker kimentette öccseit és nagymamáját egy virginiai háztűzből, a közösség hősként ünnepli.
jún. 7
14:39
Thaiföld lezárta két határátkelőjét Kambodzsával feszült viszonyuk miatt (Infostart)
Thaiföld ideiglenesen lezárta szombaton két határátkelőjét Kambodzsával feszültté vált viszonyuk miatt, amelynek oka, hogy nemrég összecsapás tört ki a hadseregek között a határ mentén, és ebben életét vesztette egy kambodzsai katona.
jún. 7
14:39
Izraelben ráengedték a Bibliára a mesterséges intelligenciát: meglepő eredményre jutottak (ATV)
Izraelben mesterséges intelligencia segítségével próbálnak választ találni az Ószövetség szerzőségével és keletkezési rétegeivel kapcsolatos kérdésekre – számolt be róla pénteken a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
jún. 7
14:42
Orbán hétfőn beszédet mond a francia szélsőjobb győzelemünnepén (Telex)
Marine Le Pen és Jordan Bardella hívta meg.
jún. 7
14:51
Folyamatosan érkeznek a segélyszállítmányok Székelyföldre, ezúttal Nagyborosnyóra juttat másfél tonna élelmet az Ökumenikus Segélyszervezet (hirado.hu)
Június 2-a óta több mint 230 millió forint felajánlás érkezett, amihez a közmédia nézői jelentős mértékben járultak hozzá.
jún. 7
14:57
Csíksomlyó: "Az imát nem elmagyarázni, hanem imádkozni kell" (Infostart)
Az imát nem elmagyarázni, hanem imádkozni kell, a csíksomlyói Szűz Mária pedig arra kéri híveit: tanítsák meg gyermekeiket is "imára kulcsolt kézzel élni", mert az imádság a remény kapuja. "Imádkozzunk Mária anyai oltalma alatt és legyünk reményhordozók!" - kérte a zarándokokat szombati szentbeszédében György Alfréd kamilliánus szerzetes, az idei c
jún. 7
14:57
Ukrán légierő: megsemmisítettek egy orosz vadászgépet Kurszkban (HírTV)
Az ukrán légierő közölte, hogy szombaton megsemmisített egy orosz Szu-35-ös vadászgépet az oroszországi Kurszk megyében.
jún. 7
15:09
Nem csitul a háború Donald Tump és Elon Musk között – Moszkvában kaphat politikai menedékjogot a techmilliárdos? (hirado.hu)
Több orosz politikus is menedékjogot ajánlott fel Elon Musknak, miután nyílt konfliktus alakult ki a techmilliárdos és Donald Trump amerikai elnök között. A történtekre még Vlagyimir Putyin orosz elnök jobbkeze, Dmitrij Medvegyev is reagált egy gúnyos hangvételű bejegyzésben.
jún. 7
15:24
A tálibok bántatlanságot ígérnek minden afgánnak, aki hazatér (Demokrata)
A tálib kormányfő közölte, hogy szabadon hazatérhet minden afgán, aki elhagyta az országot a nyugati támogatású korábbi kormány összeomlása után.
jún. 7
15:39
Bődületes pénzt fizet Pécsi Árminért a Liverpool (ATV)
Pécsi Ármin aláírt a Liverpoolnak.
jún. 7
15:48
Oroszország hatezer holttest átvételére szólította fel Ukrajnát (Demokrata)
Kijev váratlanul és indoklás nélkül határozatlan időre elhalasztotta a holttestek átvételét és a hadifogolycserét, mondta Vlagyimir Megyinszkij.
jún. 7
15:57
Százezrek érkeztek a csíksomlyói ünnepi misére (HírTV)
Több százezren zarándokoltak el idén is az összmagyarság egyik legnagyobb ünnepére, a pünkösdi csíksomlyói búcsúra.
jún. 7
15:57
Globálisan is érzékelhető internetkiesés bénította meg Észak-Koreát (hirado.hu)
Észak-Korea a világ egyik legszigorúbban ellenőrzött internetrendszerével rendelkezik.
jún. 7
16:03
Kecskemétről, Egerből és Sepsiszentgyörgyről is érkeztek a csíksomlyói búcsúra (HírTV)
György Alfréd szerzetes beszédében azt mondta, hogy a rózsafüzér a kereszténység fegyvere.
jún. 7
16:51
"A Pride-ot nem lehet megállítani vagy betiltani!" (444.hu)
Utrechtből üzentek Budapestre.
jún. 7
17:21
Nagy magyar segítség érkezett Kárpátaljára (Infostart)
A Katolikus Karitász - Caritas Hungarica gyermek-tolószékeket, kórházi felszereléseket és eszközöket, valamint tartós élelmiszereket tartalmazó segélyszállítmányt továbbított Kárpátaljára, hogy segítséget nyújtson több, az ukrajnai háborús konfliktus miatt súlyosan megterhelt egészségügyi intézménynek.
jún. 7
17:21
Moszkva hatezer katona holttestének átvételére szólította fel Kijevet (hirado.hu)
Megyinszkij jelezte, hogy az orosz fél már elszállította az első 1212 holttestet az átadás helyszínére.
jún. 7
17:45
Zelenszkij szerint Trump "nem tudja teljesen átérezni és megérteni az ukránok fájdalmát" (444.hu)
Visszautasította az amerikai elnök kijelentését, amiben Oroszországot és Ukrajnát "játszótéren civakodó gyerekekhez" hasonlította.
jún. 7
18:03
Idén is több százezren vettek részt a csíksomlyói búcsún és az ünnepi szentimisén (HírTV)
Idén is százezrek vettek részt a csíksomlyói ünnepi szentmisén, a Hármashalom Oltárnál.
jún. 7
18:09
Iránnak állítása szerint Izraellel kapcsolatos titkos iratok állnak a rendelkezésére (Infostart)
Az iráni állami televízió szombaton azt jelentette, hogy Izraellel kapcsolatos stratégiai és "kényes" dokumentumok - egyebek mellett izraeli atomlétesítményekről - kerültek Teherán birtokába.
jún. 7
18:33
Videón, ahogy megsemmisítettek egy orosz vadászgépet az ukránok Kurszkban (hirado.hu)
A jelentés szerint az orosz egység rohamot kísérelt meg az északkelet-ukrajnai Szumi megyében lévő egyik ukrán hadállás ellen.
jún. 7
18:45
Iránnak állítása szerint Izraellel kapcsolatos titkos iratok állnak a rendelkezésére (HírTV)
Az iráni állami televízió szombaton azt jelentette, hogy Izraellel kapcsolatos stratégiai és "kényes" dokumentumok - egyebek mellett izraeli atomlétesítményekről - kerültek Teherán birtokába.
jún. 7
19:18
Kijev visszautasította, hogy elhalasztotta volna a hétvégi fogolycserét és a holttestek átvételét (Telex)
Moszkva azt állította, hogy Ukrajna váratlanul, határozatlan időre elhalasztotta mind a holttestek átvételét, mind a hadifoglyok cseréjét.
jún. 7
19:42
Andrew Tate majdnem kétszázzal száguldott át egy román falun, elvették a jogosítványát (Telex)
A 38 éves férfi nagyjából 150 ezer forintos pénzbírságot kapott.

Keresés