Folytatta az egyeztetéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség a vállalati hitelezés bővítéséről és a kibercsalások elleni fellépésről, Varga Mihály jegybankelnök hivatalában fogadta a szövetség vezetőit – tájékoztatott szerdai közleményében a jegybank.
Az Európai Bizottság 193,26 milliárd euróban határozta meg a 2026-os uniós költségvetést, amelyet a koronavírus-járvány okozta válság utáni helyreállítást segítő NextGenerationEU nevű uniós alap forrásaiból a becslések szerint 105,32 milliárd euró összegű folyósítás egészít ki.
Az Európai Bizottság bemutatta szerdán a létfontosságú nyersanyagokról szóló törvényének végrehajtása keretében kiválasztott első, harmadik országokban megvalósuló stratégiai projektek listáját; a 13 projekt célja az EU nyersanyagellátásának diverzifikálása és gazdasági biztonságának növelése, miközben elősegítik a helyi értékteremtést az érintett
Egy évig sem bírta a nagy nehézségek árán összekalapált négypárti holland kormánykoalíció. Orbán Viktor szövetségese arra hivatkozva léptette ki a választáson győztes pártját, hogy szinte semmi sem teljesült bevándorláskorlátozó terveiből. Az előrehozott választás azonban nem feltétlen neki kedvez, három párt is nagyon közel van egymáshoz.
Ukrajna ügyében nem lát gyors békéhez vezető utat az amerikai elnök, miután megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, egy másik, kiemelten fontos témában viszont akár támogathatja is egymást a két vezető.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy javaslattal állt elő: személyesen találkozna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de előbb tűzszünetet sürgetett. Az ukrán államfő szerint ez az előfeltétel lehetne a párbeszéd és a háború befejezésének első lépése, amely szerinte akár már hétfőtől megvalósulhatna.
A régi bánya beomlásának kockázatáról számolt be szerdán Bogdan Ivan gazdasági miniszter, aki megerősítette, hogy a parajdi bányakatasztrófa utáni mentési munkálatokhoz nyolc külföldi szakértő is csatlakozott.
Zárt ajtók mögött folytatódott a szélsőbaloldali Ilaria Salis meghallgatása, mentelmi jogának felfüggesztéséről az Európai Parlament Jogi Bizottságában Brüsszelben.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrán vezetést teszi felelőssé azokért a terrortámadásokért, amelyeket vasútvonalak ellen követtek el a brjanszki és a kurszki régióban, és ezzel összefüggésben kétségbe vonja a fegyverszünet és a csúcstalálkozó lehetőségét.
Ukrajna támogatói a terroristák bűntársai – jelentette ki az orosz elnök és egyben kétségbe vonta a fegyverszünet, valamint orosz-ukrán csúcstalálkozó lehetőségét.
Csak visszafogottan reagált a Trump-kormányzat az orosz-ukrán háború újabb és látványos akcióira. Továbbá arra is, hogy a felek másodszor is leültek tárgyalni. Egy elemzés szerint ez a közvetítéstől való, beígért visszalépés első jele lehet.
A parajdi sóbánya helyzete nemcsak Romániát, de egész Európát mozgósította. A román hatóságok az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusának aktiválásával nyolc európai országból hívtak szakértőket, hogy közösen dolgozzanak a probléma megoldásán. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a román kormány 300 millió lejt, azaz közel 24 milliárd forint
Donald Trump egyes részleteket elárult a Vlagyimir Putyinnal folytatott legutóbbi telefonbeszélgetéséről, amelyben több fontos témát érintettek, köztük az Ukrajna által orosz repülőgépek elleni támadt, illetve Irán nukleáris fegyverekkel kapcsolatos döntését. Trump hangsúlyozta, hogy Putyin határozottan reagálni kíván a támadásokra, míg Irán ügyébe
Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú együttműködés folytatásáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
Visszautasítva egy új nukleáris megállapodás létrejöttéhez támasztott amerikai követelést Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerdán leszögezte, hogy Teherán nem hagy fel az urándúsítással, mert az ellentétes lenne az iszlám köztársaság érdekeivel.
Az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére este negyed nyolcig 143 millió 300 ezer forint gyűlt össze adományokból, a miniszterelnök a szerdai kormányülés után közölte, hogy a kormány megduplázza a felajánlásokat - hangzott el a közmédia Összetartozunk - Összefogás Székelyföldért című egész napos adománygyűjtő műsorában szerdán.
Az isztambuli orosz-ukrán tárgyalások második fordulójának eredményeiről és az ukrán fegyveres erőknek az orosz légibázisok ellen végrehajtott támadásáról folytatott eszmecserét telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója szerda este Moszkvában újságírókkal.
Az isztambuli orosz-ukrán tárgyalások második fordulójának eredményeiről és az ukrán fegyveres erőknek az orosz légibázisok ellen végrehajtott támadásáról folytatott eszmecserét telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója szerda este Moszkvában újságírókkal.
Egy japán utasszállítón egy volt tengerészgyalogosnak kellett letepernie és az üléshez kötöznie egy férfit, egy másik gépen egy bombáról beszélő nő kezdte feszegetni a vészkijáratot. Néha viszont tévedésből, a vécét keresve markolnak rá az ajtónyitóra. Nagy magasságban képtelenség, hogy sikerrel járjanak, de ha az ajtó kiszakad, akkor baj lehet.
A Capgemini tanácsadó cég által közzétett World Wealth Report 2025 szerint a globális vagyon 2024-ben jelentős növekedést mutatott, és a világ dollármilliomosainak száma rekordmagas, 23,4 millió főre emelkedett.
Nem épp barátságos üzengetések után után kerül sor csütörtökön Washingtonban Donald Trump és Friedrich Merz első személyes találkozójára. Az ukrajnai orosz háborúval, valamint a Gázai övezetben kialakult helyzet megítélésével kapcsolatban eltértek a vélemények, miközben a kétoldalú kapcsolatokat az amerikai elnök Németországot is erősen sújtó vámhá
Tizenhét év után újra bevezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot Horvátországban, az első generáció kiképzése már az őszre megkezdődik – jelentette be Ivan Anusic horvát védelmi miniszter szerdán, miután bemutatta védelmi és a fegyveres erők szolgálatáról szóló törvénymódosításokat, amelyeket nyilvános vitára bocsátottak.
Ferretto szerint alig hajtott valamivel gyorsabban a megengedettnél, és az 1100 eurós havi bére mellett csaknem két évig kellene dolgoznia, hogy a bírságot ki tudja fizetni.