Ukrajna támogatói a terroristák bűntársai – jelentette ki az orosz elnök és egyben kétségbe vonta a fegyverszünet, valamint orosz-ukrán csúcstalálkozó lehetőségét.
Csak visszafogottan reagált a Trump-kormányzat az orosz-ukrán háború újabb és látványos akcióira. Továbbá arra is, hogy a felek másodszor is leültek tárgyalni. Egy elemzés szerint ez a közvetítéstől való, beígért visszalépés első jele lehet.
A parajdi sóbánya helyzete nemcsak Romániát, de egész Európát mozgósította. A román hatóságok az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusának aktiválásával nyolc európai országból hívtak szakértőket, hogy közösen dolgozzanak a probléma megoldásán. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a román kormány 300 millió lejt, azaz közel 24 milliárd forint
Donald Trump egyes részleteket elárult a Vlagyimir Putyinnal folytatott legutóbbi telefonbeszélgetéséről, amelyben több fontos témát érintettek, köztük az Ukrajna által orosz repülőgépek elleni támadt, illetve Irán nukleáris fegyverekkel kapcsolatos döntését. Trump hangsúlyozta, hogy Putyin határozottan reagálni kíván a támadásokra, míg Irán ügyébe
Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú együttműködés folytatásáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
Visszautasítva egy új nukleáris megállapodás létrejöttéhez támasztott amerikai követelést Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerdán leszögezte, hogy Teherán nem hagy fel az urándúsítással, mert az ellentétes lenne az iszlám köztársaság érdekeivel.
Az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére este negyed nyolcig 143 millió 300 ezer forint gyűlt össze adományokból, a miniszterelnök a szerdai kormányülés után közölte, hogy a kormány megduplázza a felajánlásokat - hangzott el a közmédia Összetartozunk - Összefogás Székelyföldért című egész napos adománygyűjtő műsorában szerdán.
Az isztambuli orosz-ukrán tárgyalások második fordulójának eredményeiről és az ukrán fegyveres erőknek az orosz légibázisok ellen végrehajtott támadásáról folytatott eszmecserét telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója szerda este Moszkvában újságírókkal.
Az isztambuli orosz-ukrán tárgyalások második fordulójának eredményeiről és az ukrán fegyveres erőknek az orosz légibázisok ellen végrehajtott támadásáról folytatott eszmecserét telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója szerda este Moszkvában újságírókkal.
Egy japán utasszállítón egy volt tengerészgyalogosnak kellett letepernie és az üléshez kötöznie egy férfit, egy másik gépen egy bombáról beszélő nő kezdte feszegetni a vészkijáratot. Néha viszont tévedésből, a vécét keresve markolnak rá az ajtónyitóra. Nagy magasságban képtelenség, hogy sikerrel járjanak, de ha az ajtó kiszakad, akkor baj lehet.
A Capgemini tanácsadó cég által közzétett World Wealth Report 2025 szerint a globális vagyon 2024-ben jelentős növekedést mutatott, és a világ dollármilliomosainak száma rekordmagas, 23,4 millió főre emelkedett.
Nem épp barátságos üzengetések után után kerül sor csütörtökön Washingtonban Donald Trump és Friedrich Merz első személyes találkozójára. Az ukrajnai orosz háborúval, valamint a Gázai övezetben kialakult helyzet megítélésével kapcsolatban eltértek a vélemények, miközben a kétoldalú kapcsolatokat az amerikai elnök Németországot is erősen sújtó vámhá
Tizenhét év után újra bevezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot Horvátországban, az első generáció kiképzése már az őszre megkezdődik – jelentette be Ivan Anusic horvát védelmi miniszter szerdán, miután bemutatta védelmi és a fegyveres erők szolgálatáról szóló törvénymódosításokat, amelyeket nyilvános vitára bocsátottak.
Ferretto szerint alig hajtott valamivel gyorsabban a megengedettnél, és az 1100 eurós havi bére mellett csaknem két évig kellene dolgoznia, hogy a bírságot ki tudja fizetni.
Összesen 28 ezer euró (11 millió forint) bírságot szedett össze egy olasz férfi ugyanannál a sebességmérő radarnál egy országúton - közölte a La Stampa című olasz napilap.
Az amerikai és az orosz elnök több mint egy órán át beszélt telefonon. "Jó beszélgetés volt, de nem olyan, amely elvezetne az azonnali békéhez " - fogalmazott Trump.
Donald Trump a nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva aláírta azt a rendeletet, amely 12 ország állampolgárainak tiltja meg a beutazást az Egyesült Államokba. Hamarosan Afganisztánból, Mianmarból, Csádból, a Kongói Köztársaságból, Egyenlítői-Guineából, Eritreából, Haitiból, Iránból, Líbiából, Szomáliából, Szudánból és Jemenből nem enged be polgár
Az EU kénytelen lesz újragondolni a zöld és a digitális átállás folyamatát, mert egyre nagyobb a lemaradás Kínával és az Egyesült Államokkal szemben – mondta az InfoRádióban Kutasi Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének vezetője arról is beszélt, hogy az uniós kiadások mintegy 40 százalékát mezőgazdaság
Hiába az óceánnyi távolság, Magyarország és Mexikó is a béke pártján áll, illetve egyetért a legfontosabb nemzetközi kérdésekben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mexikóvárosban.
Mexikóban 36 400 dolláros bírsággal sújtottak egy regionális zenei együttest, mert a drogkartelleket dicsőítő dalokat énekelt - jelentette be szerdán az északi Chihuahua város kormánya.
Kim Dzsongün észak-koreai vezető feltétel nélküli támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúval kapcsolatban, amikor szerdán fogadta Szergej Sojgut, az orosz Biztonsági Tanács titkárát, aki kevesebb mint három hónapon belül másodszor látogatott az észak-koreai fővárosba.
Tizenhét év után újra kötelező lesz a sorkatonai szolgálat Horvátországban – jelentette be a védelmi miniszter. Az első fiatalok már idén ősszel megkezdhetik a kiképzést.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy Milánóba tartó Ryanair gépnek Dél-Németországban szerdán késő este. A gép erős turbulenciába került egy zivatar következtében. A rendőrség közleménye szerint az esetben több utas, köztük egy kisgyerek is megsérült. Az utasok nem mehetnek tovább Milánóba repülővel.
A Biztonsági Tanács 15 tagjából 14 támogatta a tartós tűzszünet mellett a Hamász túszainak szabadon bocsátását, illetve a segélyek akadálytalan beáramlását követelő tervezetet.
A 2023 januárjában bevezetett támogatás szervezett bűnözői csoportok célpontja lett – állítja Bärbel Bas. A tárcavezető jelentősen szigorítana az ellenőrzéseken, de az is megeshet, hogy ebben a formájában megszűnik a Bürgergeld.