A KGB-nek kémkedő CIA-ügynök több mint tíz éven keresztül szivárogtatott a Szovjetuniónak, legalább egy tucat embert küldött a halálba, a tetteit azonban soha nem bánta meg igazán.
Nem biztos, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök személyes találkozása még ebben az évben megvalósul - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió által vasárnap közzétett nyilatkozatában.
Nem biztos, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök személyes találkozása még ebben az évben megvalósul - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió által vasárnap közzétett nyilatkozatában.
Rusztem Umerov védelmi miniszter fogja vezetni az ukrán küldöttséget az orosz-ukrán béketárgyalások második fordulójában hétfőn Isztambulban - közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, közvetve megerősítve országa részvételét a megbeszéléseken.
Süllyedéseket észleltek a szakemberek a Dózsa-bányánál, ezért egy területet kiürítenek. Lakóházak is vannak azon a részen. A katasztrófavédelem a régi bánya beomlásától is tart.
A román katasztrófavédelmi hatóság (DSU) vasárnap elrendelte tíz parajdi ház azonnali kiürítését és a lakosok biztonságba helyezését, mivel egy helyszíni terepszemle nyomán a gazdasági minisztérium szakemberei úgy értékelték: fennáll a veszélye annak, hogy a vízzel elöntött régi sóbánya teteje beomlik - közölte a bukaresti kormány sajtóirodája.
Viszonylag magas volt a részvételi arány a lengyel elnökválasztás második fordulójában vasárnap délig, egyelőre a szavazásra jogosultak 24,83 százaléka élt választójogával - tájékoztatott kora délutáni sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW).
A szakemberek szerint az ott élőknek csak ideiglenesen kell elhagyniuk az otthonaikat. A biztonság miatt rendelték el a kitelepítést, megelőzésként döntöttek így.
Viszonylag magas volt a részvételi arány a lengyel elnökválasztás második fordulójában vasárnap délig, egyelőre a szavazásra jogosultak 24,83 százaléka élt a választójogával – tájékoztatott kora délutáni sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW).
Eddig 10 családról volt szó, most kiderült, hogy a legrosszabb forgatókönyv valósult meg és további 45 házat érintett az ideiglenes kilakoltatás. A parajdi panziókban elszállásolt emberek biztonságban vannak, hangsúlyozták.
Egy nemzet nem a térképen él, hanem a lelkekben, attól él, hogy vannak, akik őrzik nyelvét, hagyományait, kultúráját - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Nagytárkányban, ahol beszédet mondott a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott rendezvényen vasárnap.
Oroszország eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen - közölte vasárnap az ukrán légierő, egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt.
A támadás során titokban becsempészett drónokat és álca-faházakat használtak, a művelet előkészítése másfél évig tartott. Az ukrán hadműveletet maga Zelenszkij felügyelte.
A családoktól függ a népek jövője - hangoztatta XIV. Leó pápa a családoknak, gyermekeknek és nagyszülőknek szentelt jubileumi ünnepen, amelynek keretében a világ több mint 130 országából érkezett zarándok előtt mutatott be misét a Szent Péter téren vasárnap.
A román katasztrófavédelmi hatóság (DSU) vasárnap elrendelte tíz parajdi ház azonnali kiürítését és a lakosok biztonságba helyezését, mivel egy helyszíni terepszemle nyomán a gazdasági minisztérium szakemberei úgy értékelték: fennáll a veszélye annak, hogy a vízzel elöntött régi sóbánya teteje beomlik - közölte a bukaresti kormány sajtóirodája.
Nem egyértelmű, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump idei személyes találkozója megvalósul – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 csatornán.
Abban bíznak, hogy nem következik be a cunami jellegű nagy beomlás, ami árhullámot indíthat el. Ez akkor történhetne meg, ha az egész födém egyszerre szakadna le. A helyiek megkezdték a felkészülést a védekezésre.
A liberális Rafał Trzaskowski és a konzervatív Karol Nawrocki között tűhegynyi a különbség a különböző, szavazókat szondázó mérések szerint. Az exit polloknál még Trzaskowski vezetett, a késő esti, a szavazatszámlálás során frissített late pollban viszont megfordult az állás. Zajlik a szavazatszámlálás, végeredmény reggelre lehet.
Friedrich Merz, Németország új kancellárja, a jövő héten Washingtonba látogat, hogy személyesen is találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel. A két politikus várhatóan olyan kulcskérdésekről tárgyal majd, mint az orosz-ukrán konfliktus, a Közel-Kelet aktuális helyzete, valamint a kereskedelmi és vámtarifás nézeteltérések.
Hibahatáron van a különbség a lengyel elnökválasztás vasárnapi második fordulója után Rafal Trzaskowski kormánykoalíciós jelölt és a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó Karol Nawrocki között - derül ki az urnazárást követően közzétett exit poll felmérésekből.
Kijev egy nagyon régóta szervezett akcióval jelentős csapást mért egyszerre több orosz légibázisra. Hosszú órák után közleményt adott ki az orosz védelmi minisztérium. Megjelent egy beszédes fotó az SZBU-tól, illetve a felkerültek a netre képek a drónokról, amelyekkel az orosz repülőtereket megtámadták.
Az oroszok számára egyre kínosabb részleteket közölnek az ukránok a támadásról. Például az egyik régióban közvetlenül az orosz biztonsági szolgálat irodája mellől szervezték az akciót.
Kettészakadt Lengyelország választ új elnököt, a tét a kormányozhatóság – a hibahatáron belüli adatok miatt azonban néhány órát még biztos várni kell a győztesre.
A több tucat család ideiglenes kitelepítésére azért volt szükség, hogy ne essen bántódásuk, ha esetleg egyszerre szakadna be a bánya teteje. Erre kisebb az esély, a jelek más forgatókönyvre utalnak.
Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó jelölt nyerte meg a lengyel elnökválasztást a szavazatok 50,89 százalékával a lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján hétfő hajnalban ismertetett végeredmények szerint.
Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó jelölt nyerte meg a lengyel elnökválasztást a szavazatok 50,89 százalékával a lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján hétfő hajnalban ismertetett végeredmények szerint – írja az MTI.