Németországban csökkent a cégcsődök száma májusban, miután áprilisban húsz éve a legmagasabb szintre emelkedett - derült ki a hallei IWH gazdaságkutató intézet jelentéséből.
Csúcsot döntött a honosítások száma tavaly Németországban. A legtöbb érintett Szíriából érkezett, és ezt követően folyamodott német állampolgárságért. .
Túl lehet a mélyponton Németország, ahol márciusban és áprilisban az elemzők számára is meglepő módon fellendülés jeleit mutatta az ipari megrendelések alakulása. Mondani sem kell, a magyar gazdaság számára, amely egy éve nyögi az erőtlen külső kereslet következményeit, mint egy falat kenyérre, annyira szükség lenne a német gazdaság helyreállására.
A külügyminiszter számára az derül ki az interjúból, hogy az ukrán elnök abban érdekelt, hogy bábkormány legyen Magyarországon, amelyik elküldi a magyarok pénzét Ukrajnába.
Elon Musk apja is feltűnt Moszkvában, ahol felszólalt az ultranacionalista Cárgrád média alapítójának rendezvényén. A konferencián más, nyugati vendégek is ott voltak. Errol Musk közben "nagyon stabil és kellemes embernek" írta le Putyin elnököt.
Újabb 2 ezer nemzeti gárdistát és 700 tengerész-gyalogost küldött Los Angelesbe az amerikai elnök. Az intézkedés célja, hogy megfékezzék a tüntetőket, akik a kormány bevándorlási politikája ellen demonstrálnak és már erőszakossá váltak.
Brüsszel vért hányt, fenyegetőzik és zsarol, mert Magyarország nem engedi be a migránsokat - többek között erről is beszélt Orbán Viktor a Patrióták Európáért nagygyűlésén Franciaországban. A Híradónk által megkérdezett szakértő szerint a miniszterelnök szervezett népességcserére vonatkozó kijelentése szélsőjobboldali nézet.
Az Egyesült Államokban hónapok óta nő a feszültség az illegális bevándorlók ellen végrehajtott idegenrendészeti razziák miatt, és a felháborodás a hét végén Los Angelesben robbanáspontig jutott. A gyújtogatásokkal, rongálásokkal járó zavargásokra válaszul Trump előbb a Nemzeti Gárdát, majd pedig tengerészgyalogosokat is a kaliforniai városba vezény
Figyelik a mikroszeizmikus aktivitást a vízzel elárasztott parajdi sóbányánál, és a kapott adatok függvényében hetekbe-hónapokba is beletelhet, míg hazatérhetnek az otthonaikból kitelepített helyiek.
Többek között alacsonyabb olajársapkát, banki tranzakciók tiltását, az orosz "árnyékflotta" több tucat hajójának szankcionálását javasolta az Európai Bizottság elnöke.
A romló infrastruktúra, a gyenge egészségügyi ellátórendszer és a higiéniai hiányosságok komoly veszélyeket hordoznak. Többek között ezért is terjednek rohamosan olyan fertőző betegségek, mint a kolera, a HIV, a tuberkulózis és az antibiotikumoknak ellenálló szuper-baktériumok.
"Az Egyesült Államok felhasznált minden rendelkezésére álló eszközt arra, hogy megakadályozza a nonprofit szektor felhasználását olyan terrorcsoportok javára, mint a Hamász és a PFLP".
A felbocsátás célidőpontja 8 óra, (nálunk 14 óra) és az űrhajóegység június 12-én az Egyesült Államok keleti parti ideje szerint 12 óra 30 perckor dokkolhat a Nemzetközi Űrállomáson, és legfeljebb 14 napig tartózkodik ott.
Ha minden jól megy, magyar idő szerint holnap délután két órakor indul útjára a Falcon-9 űrhajó, a fedélzetén a magyar asztronautával is. A részletekről Velkovics Vilmos tudósított, Floridából.