2025. október 21. kedd

okt. 21
14:36
A budapesti békecsúcs miatt elhalasztja az amerikai szenátus az Oroszország elleni újabb szankciók vitáját (hirado.hu)
Donald Trump és Vlagyimir Putyin tervezett találkozójáig nem lesz szó erről.
okt. 21
14:36
A lengyel külügyminiszter nem tudja garantálni, hogy nem tartóztatnák le Putyint, ha a légterükön át repülne Budapestre (Telex)
Radosław Sikorski vázolta, hogy mi történne, ha Putyin Lengyelországon át jönne a budapesti, Trumppal közös csúcstalálkozóra.
okt. 21
14:42
Ezt várja Orbán Viktortól Manfred Weber (Infostart)
Manfred Weber az Európai Parlament Strasbourgban zajló plenáris ülése előtti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az EU-nak egységes álláspontot kell képviselnie az ukrajnai háború ügyében, és ennek a megerősítését várja Orbán Viktortól.
okt. 21
14:42
Ők azok az európai vezetők, akik támogatják Trump béketárgyalási álláspontját (ATV)
Több európai vezető kedden támogatását fejezte ki Donald Trump amerikai elnök azon álláspontjához, amely szerint a jelenlegi érintkezési vonalnak kell lennie az ukrajnai béketárgyalások kiindulópontjának. A finn elnöki hivatal által kiadott közös közleményükben egyúttal ismét a tartós és igazságos ukrajnai béke fontosságát emelték ki.
okt. 21
14:48
Európai vezetők támogatásukról biztosították Donald Trump béketárgyalási álláspontját (hirado.hu)
Tartós és igazságos ukrajnai békére törekszenek.
okt. 21
14:54
"Ma reggel nem a köztársaság volt elnökét zárják be, hanem egy ártatlan embert" – így vonult be a börtönbe Nicolas Sarkozy (SzMo)
A volt francia államfő kemény szavakkal üzent, mielőtt feleségével kézen fogva elindult, hogy megkezdje ötéves börtönbüntetését.
okt. 21
15:00
Lengyel külügyminiszter: Ha Putyin berepül a légterünkbe, nem tudom garantálni, hogy nem adjuk át a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (444.hu)
Radosław Sikorski szerint az orosz elnök másik útvonalat választ majd, ha tényleg Budapestre repül.
okt. 21
15:12
Csicsmann László a gázai helyzetről: ez nem tűzszünet, de nem is háború – bármikor fellángolhatnak a harcok (Infostart)
Az elmúlt napokban Izrael és a Hamász többször is megvádolta a másik felet a tűzszünet megsértésével. A Közel-Kelet-szakértő az InfoRádióban azt mondta, újraindult az eszkalációs fázis, és meglátása szerint ha az iszlamista szervezet továbbra is ilyen ellenállást tanúsít, megvan az esély rá, hogy ismét totális háború lesz a Gázai övezetben.
okt. 21
15:12
Már feladták az orosz titkosügynökök a távirányítású bombákat Bukarestben, amikor a román és lengyel titkosszolgálat lecsapott a szabotázsakcióra (444.hu)
Egy ukrán tulajdonú csomagkézbesítő céget akartak támadni, de leleplezték őket, mielőtt robbanthattak volna.
okt. 21
15:24
Lengyelország nem garantálja, hogy Putyint átengedik a légterükön a budapesti csúcsra (Blikk)
Az orosz elnök jobban teszi, ha elkerüli Lengyelország légterét – vélekedik a lengyel miniszterelnök. Radoslaw Sikorski szerint, ha Putyin Lengyelországon keresztül érkezne a budapesti találkozóra Donald Trump amerikai elnökkel, akkor a repülőgépét földre kényszeríthetnék és érvényesítenék a vele szemben kiadott nemzetközi elfogatóparancsot.
okt. 21
15:30
"Milyen hatalma van az EU-nak, ha egy Magyarországgal sem tud elbánni?" – kifakadt az ukrán parlament alelnöke a Budapestre tervezett találkozó miatt (hirado.hu)
A magyar fővárosban találkozhat Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy a háború lezárásáról tárgyaljanak.
okt. 21
15:36
Elhunyt Dráfi Mátyás (Infostart)
Hosszan tartó betegség után, életének 83. évében hétfőn elhunyt Dráfi Mátyás Kossuth-díjas felvidéki magyar színművész - jelentette a ma7 felvidéki magyar hírportál a gyászoló család közlésére hivatkozva kedden.
okt. 21
15:36
Örömmel üdvözölte Charlie Kirk halálát, ezért menesztették a neves vitakör, az Oxford Union leendő elnökét (hirado.hu)
Az Oxford Union megválasztott elnökét, George Abaraonye-t leváltották, miután felháborodást váltott ki, hogy örömmel fogadta Charlie Kirk lelövését – írja a The Telegraph.
okt. 21
15:42
Recseg-ropog a gázai tűzszünet, Trump legfontosabb bizalmasait veti be a megmentésére (Telex)
Izrael háborog, mert a Hamász egy hete késlekedik a halott túszok maradványainak átadásával, a terrorszervezetnek Trump fenyegetései ellenére esze ágában sincs átadni a hatalmat. A Hamász helyére szánt nemzetközi kontingens és a Blair-féle technokrata kormány még fel sem állt, pedig ketyeg a békeóra.
okt. 21
15:54
Először gyorshajtott, majd műpénisszel próbálta átverni a rendőröket a német sofőr, akiről végül az is kiderült, hogy be van füvezve (444.hu)
Váratlan fordulatot vett egy hétfő éjszakai igazoltatás Németországban.
okt. 21
16:00
Egy tagállam újra nekilendül az óraátállítás uniós eltörlésének (Infostart)
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az Európai Bizottság régóta elakadt javaslatát szeretné feléleszteni.
okt. 21
16:00
Zelenszkij, Meloni, Merz, Macron és más európai vezetők támogatják az azonnali tűzszünetet Ukrajnában (Telex)
A tettre készek koalíciójának számos tagja és uniós intézmények vezetői Ukrajna elnökével közösen figyelmeztettek az orosz időhúzó taktikákra, szerintük csak Ukrajna komoly fél a békével kapcsolatban.
okt. 21
16:06
Elegük lett: betiltják az elektromos rollereket ebben a városban (Blikk)
A város lakóinak alapvetően abból lett elege, hogy úgy érezték, a hozzájuk látogató turisták már szinte csak azért jönnek, hogy rollerezzenek. A kétkerekűeket aztán ott hagyják a járdákon, akadályozva a forgalmat és a gyalogosok közlekedését. Így aztán a törvényhozók léptek.
okt. 21
16:06
Prágában betiltják jövőre a bérelhető elektromos rollereket (hirado.hu)
Az intézkedést a lakosok számtalan panaszával indokolták, ami a helytelenül elhelyezett, közlekedést akadályozó eszközöket illeti.
okt. 21
16:12
Börtönben az exelnök: Sarkozy megkezdte büntetése letöltését (HírTV)
Nicolas Sarkozy volt francia elnök (2007–2012) kedden megkezdte börtönbüntetésének letöltését, miután a 2007-es elnökválasztási kampányának líbiai finanszírozásával kapcsolatos perben bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény miatt öt év szabadságvesztésre ítélték. Ezzel ő lett az első volt államfő az Európai Unió történetében, aki börtönbe került.
okt. 21
16:12
Orosz megbízásból robbantottak volna ukránok - Bukarestben és Varsóban fogták el őket (SzMo)
A nyomozók úgy tudják, a szállítmány útvonala Ukrajna felé vezetett volna. A csomagok látszólag hétköznapi holmikat rejtettek, a detonációt távolról indították volna.
okt. 21
16:14
Lengyel külügyminiszter: Nem tudjuk garantálni, hogy nem tartóztatják le Putyint, ha a légterünkön át repülne Budapestre (SzMo)
Radoslaw Sikorski szerint ha Oroszország nem akar problémát, akkor más útvonalat választanak a budapesti találkozóra repüléshez.
okt. 21
16:30
Donald Trump akár már a héten kegyelmet adhat P. Diddynek, akit prostitúció segítése miatt zártak börtönbe (SzMo)
Október elején Diddy jogászai egy befolyásos Fehér Házi tisztviselővel egyeztettek. Trump később elismerte, hogy tud a kérésről.
okt. 21
16:48
Börtönbe vonult a volt francia elnök (Demokrata)
Az Európai Unió történetében először került börtönbe egy korábbi államfő.
okt. 21
17:00
Folytatódik a magyar űrprogram: Cserényi Gyula is eljuthat a világűrbe (HírTV)
Magyarország elkötelezett az űrprogram folytatása mellett, mivel az előző misszió is jelentős gazdasági hasznot hozott az országnak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban. A tervek szerint Cserényi Gyula személyében újabb magyar kutatóűrhajós utazhat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
okt. 21
17:00
Megfenyegette Putyint a lengyel külügyminiszter a Nemzetközi Büntetőbírósággal (hirado.hu)
A letartóztatás veszélye fenyegeti Putyint, ha átrepül Lengyelország légterén Magyarország felé tartva
okt. 21
17:00
Tíz százalék esély és 3 év, annyit adtak a tüdőrákkal küzdő fiatalnak (Ripost)
Egy új reménysugárt kapott a fiatal nő. Sosem dohányzott, de mégis tüdőrákos lett a nő.
okt. 21
17:06
Megújuló vizsga és szigorúbb szabályok jönnek a friss jogsisoknak (Telex)
Fokozatosan elsődlegessé válik, de nem teszik kötelezővé a mobilos jogosítványt az EP-ben megszavazott uniós reformmal.
okt. 21
17:12
Boris Johnson "gyilkos hangulatban": a koronavírus-járvány kezelése miatt hallgatták meg a volt kormányfőt (hirado.hu)
Johnson elismerte: valószínűleg  "túl messzire mentek" bizonyos kérdésekben a járvány kezelésénél.
okt. 21
18:00
A migráció olyan mértékű probléma, hogy sötétedés után a gyermekeket nem lehet kiengedni az utcára – ismerte el Friedrich Merz (hirado.hu)
Elismerte a német kancellár, hogy a migráció komoly probléma.
okt. 21
18:18
Menjünk túlra! Átvezet a határokon Jezsó Ákos trilógiája (hirado.hu)
Rendhagyónak mondható vállalkozás végén teszi fel az i-re a pontot Jezsó Ákos idén megjelent könyve, az Éjfélre kialszanak a lángok.
okt. 21
18:24
Az európai vezetők támogatnának egy azonnali tűzszünetet Ukrajnában, megtartva a jelenlegi frontvonalakat (Blikk)
Közös nyilatkozatban jelentette ki számos európai ország és uniós intézmény vezetője, hogy elkötelezettek abban, hogy Ukrajna méltó és tartós békében éljen. A dokumentumot azután adták ki, amikor Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Budapesten találkozna Vladimir Putyin orosz államfővel.
okt. 21
18:42
A Fehér Ház a Telexnek is megerősítette, hogy nincs tervben Trump–Putyin-találkozó a közeljövőben (Telex)
Váratlan fordulat: Marco Rubio és Szergej Lavrov telefonbeszélgetése után a külügyminiszteri szintű találkozót is lemondták az amerikaiak és az oroszok.
okt. 21
19:00
"Csak néhány órát tudtam aludni" – Kutyafürdetés közben nyerte meg a lottót egy édesanya (Ripost)
Egy hajszálon múlott, hogy elkövesse élete legnagyobb hibáját. Majdnem elvesztette a mesés lottó nyereményt az édesanya.
okt. 21
19:12
Fehér Ház: Nem lesz Trump-Putyin csúcs a közeljövőben (SzMo)
Rubio és Lavrov csak telefonon egyeztettek, a beszélgetést "eredményesnek" minősítették. A személyes találkozót most nem tartják szükségesnek.
okt. 21
19:24
Trump–Putyin találkozó: Nagyon nehéz feladatok várnak a magyar protokollra (rtl.hu)
Budapestre figyel majd a világ, ha valóban itt rendezik meg a történelmi Trump–Putyin csúcstalálkozót. Micski Mariann protokollszakértő elárulta, milyen komoly feladatok várnak a magyar és nemzetközi protokollra: országhatáron belül Magyarország felel a vendégek biztonságáért, miközben három–négy ország szakemberei működnek együtt a háttérben. A po
okt. 21
19:30
Fordulat – Fehér Ház: nincs tervben Trump–Putyin találkozó (ATV)
A Fehér Ház egy tisztviselője kedden közölte a BBC-vel: Donald Trump amerikai elnöknek "nincs tervben" találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel "a közeljövőben", noha a múlt héten az elnök még egy budapesti csúcstalálkozót helyezett kilátásba.
okt. 21
19:36
Ursula von der Leyen: Az orosz háború kimenetele évtizedekre fogja meghatározni Európa biztonsági rendjét (hirado.hu)
Az Európai Bizottság arra fog összpontosítani 2026 folyamán, hogy a migrációs és menekültügyi paktumot átültesse a gyakorlatba.
okt. 21
19:42
Fenntartják az uniós alapértékek magyar megsértése miatt indult eljárást (Telex)
Az EU-miniszterek testületének dán elnöksége szerint többen akarnak tetteket látni, de se előre, se hátra nem léptek az eljárásban, ahol akár bizonyos uniós jogokat is felfüggeszthetnének.
okt. 21
20:18
A tűzszünet most csak egy dolgot jelentene: azt, hogy Ukrajna hatalmas része egy náci rezsim irányítása alatt maradna – jelentette ki Szergej Lavrov (hirado.hu)
Szergej Lavrov szerint ellentmondanak az alaszkai csúcson elért megállapodásoknak az Ukrajnában azonnali fegyverszünetet sürgető felhívások.
okt. 21
20:18
Meghiúsulhat a budapesti békecsúcs (Demokrata)
Az NBC forrása szerint az amerikai elnök úgy véli, hogy mindkét fél felkészületlen a tárgyalásokra.
okt. 21
20:30
Szergej Lavrov kiadat a budapesti csúcstalálkozóval kapcsolatban keringő híreken (Demokrata)
Nyugati média sok szereplőjének tisztességtelensége jól ismert, a CNN is erről nevezetes – húzta alá az orosz külügyminiszter.
okt. 21
20:36
Szergej Lavrov kiborult a budapesti csúcstalálkozóval kapcsolatban keringő híreken (Demokrata)
Nyugati média sok szereplőjének tisztességtelensége jól ismert, a CNN is erről nevezetes – húzta alá az orosz külügyminiszter.
okt. 21
20:48
A magyar kultúra és gasztronómia sikere Belgrádban (HírTV)
Méltó módon emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről Belgrádban. A Beli Dvor palotában tartott ünnepélyes fogadáson Magyar József Zoltán nagykövet mondott beszédet, az eseményt pedig egy nagyszabású magyar "Ízek Utcája" koronázta meg, bemutatva a magyar gasztronómia és kultúra gazdagságát.
okt. 21
20:48
Kiadták a riasztást: mesterséges intelligencia befolyásolhatja a választópolgárokat! (Demokrata)
A holland adatvédelmi hatóság (AP) arra figyelmeztette a választópolgárokat, hogy ne a chatrobotoktól kérjenek tanácsokat aválasztások előtt.
okt. 21
21:12
Az orosz árnyékflotta 230 hajójának hátterét feltáró cikk kapta az EP újságírói díját (Telex)
Több mint egy tucat szerkesztőség működött együtt, hogy fényt derítsen rá, hogyan kerestek nyugati hajótulajdonosok több mint hatmilliárd dollárt elöregedett tartályhajók eladásával.
okt. 21
21:24
Szúnyogokat találtak Izlandon (Demokrata)
Matthias Alfredsson szerint a sávos szúnyogok nemrégiben kerülhettek Izlandra, hajón vagy konténerben.
okt. 21
21:30
Kirúgták az állásából, kegyetlen bosszút esküdött a férfi (Ripost)
Erre senki sem számított.
okt. 21
22:30
Káoszba taszítanák a demokrata városokat Trump maszkos ügynökei (Telex)
Trump szerint szélsőbaloldali terroristák és illegális bevándorlók miatt élhetetlen Portland és Chicago. A Nemzeti Gárda bevetését még egy általa kinevezett bíró is megtiltotta, mert nem látott rá okot, a helyi vezetők szerint pedig valójában az idegenrendészet ügynökei változtatták háborús övezetté a városaikat.

Keresés