Juraj Blanár szlovák külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Szlovákia szempontjából továbbra is azon van a hangsúly, amit a jelenlegi kormány hivatalba lépése óta mond: a békés megoldást kell maximálisan támogatni.
Volodimir Zelenszkij marad Ukrajna államfője a hadiállapot végéig - szögezte le Ruszlan Sztefancsuk ukrán parlamenti elnök, reagálva közösségi oldalain Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi taskenti kijelentésére.
Magyar Péter a Telexnek még 300 eurós összegről beszélt, de a juttatás most már 350 euró, amit ráadásul nem is kötelező szállásra és ételre költeni. Ujhelyi István EP-képviselő szerint a napidíjak rendszere "szörnyű és igazságtalan", ami "nem a munkára ösztönöz".
A Fehér Ház már jelezte, hogy Joe Biden elnök amint az esküdtszék kimondja ítéletét, nyilatkozatot tesz politikai ellenfelének büntetőügyével kapcsolatban.
Az amerikai adminisztráció többször hangoztatta, hogy nem támogat átfogó hadműveletet a sűrűn lakott dél-gázai városban, ahol menekültek tömegei zsúfolódtak össze.
Starmer szerint nem indokolt arról beszélni, hogy Nagy-Britannia visszatér az Európai Unióba, hiszen "erről volt egy népszavazás 2016-ban, és annak lett egy eredménye".
Nem született olyan döntés a NATO-ban, amely lehetővé tenné, hogy a tagállamok által Ukrajnának biztosított fegyvereket és hadianyagokat orosz területek ellen is bevessék – mondta Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
Starmer szerint nem indokolt arról beszélni, hogy Nagy-Britannia visszatér az Európai Unióba, hiszen "erről volt egy népszavazás 2016-ban, és annak lett egy eredménye".
Az AP szerint legkevesebb 37-en meghaltak Izrael Rafah elleni támadásában. Izrael tagadja, hogy kedden csapást mért volna egy palesztinok lakta sátortáborra Rafahnál.
A héten véget érhet Donald Trump kálváriája: az Egyesült Államok volt elnöke elleni büntetőeljárásban kedden elhangzottak a záróbeszédek, s az esküdtszék akár napokon belül dönthet.
A védőügyvéd, majd az ügyész zárszavával folytatódott kedden a Donald Trump ellen New Yorkban indult büntetőeljárás, amelyben akár a héten meghozhatja döntését az esküdtszék.
Mintegy 170 ezerrel kevesebben szerepelnek az önkormányzati választás névjegyzékében, mint öt évvel ezelőtt – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adataiból.
Döntött az Európai Parlament: nehezebb lesz a jövőben megúszni az autósoknak, motorosoknak és minden más közúti közlekedőknek a külföldön elkövetett szabályszegések következményeit.
Ukrajna a mérgező anyagok alkalmazásának kiterjesztését tervezi a "különleges hadművelet" zónájában - jelentette ki Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegy- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka kedden videón közölt sajtótájékoztatóján.
A védőügyvéd, majd az ügyész zárszavával folytatódott kedden a Donald Trump ellen New Yorkban indult büntetőeljárás, amelyben akár a héten meghozhatja döntését az esküdtszék.
Az Egyesült Államok elítéli az izraeli katonai támadás halálos következményeit, de nem változtat Izraelt érintő politikáján - jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora kedden.
Észak-Korea korábban már jelezte, hogy válaszlépéseket tervez a phenjani rezsim elleni röplapok miatt, amelyeket a dél-koreai aktivisták röptettek át a két ország határán.
Ukrajna folyamatosan kéri, hogy szabadabban támadhassa az orosz bázisokat, ahonnan fenyegetik, most már Macron is megengedné nekik. Putyin éles fenyegetéssel válaszolt a felvetésre.
Magyarország, Olaszország és Franciaország, 1 milliárd eurós támogatást ad saját nemzeti költségvetéséből a ritka betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek felfedezésének elősegítésére.
Egy sofőr nemrég úgy határozott, hogy egy olyan szakaszon, ahol nincs sebességkorlátozás, kipróbálja, mire képes a Bugatti Chironja egy német autópályán.
Hosszabb ideje napirenden van az általános hadkötelezettség bevezetése, pontosabban "visszavezetése" Németországban. Boris Pistorius védelmi miniszter felkarolta a törekvést, tervének bemutatását mostanra ígérte, de csak az alternatívákat vázolta.
Ön szerint nevezhető az megelőzésnek, ha a Nato különböző nemzetiségű katonákból akar Ukrajnába szervezni úgynevezett gyorsreagálású hadtestet? Mert Jens Stoltenberg, a Nato főtitkára kicsinyítve a tervezett akciót, annak minősítette.
Az ukrán hadsereg nem képes megfordítani a háború menetét, és minél több kísérletet tesz erre, annál nagyobb veszteségeket fog elszenvedni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök újságíróknak Taskentben.