Az egyetlen politikus, akinek név szerint ilyen kijelentést tulajdonítottak, egyértelműen cáfolt, az EU külügyi főképviselője pedig azt is jelezte, ilyenre még csak jogköre sincs az uniónak.
Csúnya nyilvános vitába keveredett Robert De Niro és a volt amerikai elnök, Donald Trump. Utóbbi egyenesen bolondnak nevezte a színészt, miután az egy eseményen felszólalt ellene.
Moszkva új piacokat talált az uniós szankciók után a kőolaja számára, Kína és India lett a legnagyobb felvásárló, ám a szankciók ellenére uniós országok is hasznot húznak a kereskedésből – mondta el az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, Bendarzsevszkij Anton.
Már csak az esküdtszéken múlik, mikor hirdetik ki az ítéletet a Donald Trump ellen New Yorkban indult büntetőeljárásban, miután elhangzottak az utolsó perbeszédek. Ha elmarasztalják a volt elnököt, akkor elrendelhetik az őrizetbe vételét is.
A nagyszabású brit Covid-vizsgálat elkezdi felmérni, milyen hatással volt a világjárvány a gyerekek és fiatalok fejlődésére, az oktatásukra, a mentális egészségükre és a közösségi média-használatukra.
Hét lövést adtak le az eszéki fociklub sportigazgatójának autójára. A portugál José Bota nem tartózkodott a járműben az eset idején. A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő labdarúgóklub a megdöbbenésének adott hangot.
A miniszterelnök szerint sok múlik azon, hogy Marine Le Pen Franciaországban és Giorgia Meloni Olaszországban képesek lesznek-e együttműködni – jelentette ki Orbán Viktor a Le Point francia lapnak adott interjújában.
John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szerdán közölte, az Egyesült Államok egyelőre nem változtatott az ellenző álláspontján, ami az Ukrajnának küldött amerikai fegyverzet felhasználását illeti orosz területen.
Az Egyesült Államok egyelőre nem változtatott ellenző álláspontján, ami az Ukrajnának küldött amerikai fegyverzet felhasználását illeti orosz területen – közölte John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora.
Tizenegy tonna szemét mellett négy holttestet is lehoztak nepáli katonák a Himalája hegycsúcsairól, köztük két ember maradványait a Föld legmagasabb hegyéről, a Mount Everestről (Csomolungma) az idei nagytakarítási akcióban.
"Szó sem lehet arról, hogy Magyarország kezében bármilyen erős megbízás legyen" – állítja három diplomata is a Politicónak. Magyarország július elsején veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Belgiumtól.
Az Európai Bíróság napi 6 millió forintra büntetné Magyarországot, mert nem engedi, hogy a migránsok magyar területen adják be a menekültjogi kérelmüket. Budapest ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a kérelmeket még a határon kívül kell elbírálni, és csak azok léphetnek Magyarország területére, akik jogosultak a menekültstátuszra.
Egyre több vezető nyugati politikus tesz olyan kijelentéseket vagy javaslatokat, amelyek egy harmadik világháborúvá szélesítenék ki a konfliktust - állítják elemzők.
Tizenegy tonna szemetet illetve négy holttestet is lehoztak nepáli katonák a Himalája hegycsúcsairól, köztük két ember maradványait az idei nagytakarítási akcióban.
A német kormány szerint Ukrajna teljesítette azokat a feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ténylegesen megkezdődjenek a tárgyalások az Európai Unióhoz való csatlakozásról - közölte csütörtökön Anna Lührmann európai és klímaügyekért felelős német államminiszter.