A május 24-én aláírt rendeletet szerdán tették közzé az Oroszországgal és Ukrajnával is szomszédos volt szovjet köztársaság hivatalos jogi információs honlapján.
Pontosan most sem tudni, hogy az orosz-ukrán háborúban hányan estek el, erre vélhetően éveket kell majd várni a konfliktus lezárulása után. Egy független orosz médium azonban folyamatosan gyűjti, hogy kik azok, akik már biztosan nem térnek haza.
Vlagyimir Putyin államfő röviddel márciusi újraválasztása előtt adóemelést javasolt a vállalatok és a gazdag magánszemélyek rovására, hogy ebből is finanszírozzák az Ukrajna elleni háborút.
A "sz... flashmobbal" egy méregdrága, államilag támogatott olimpiai beruházás ellen tiltakoznának június 23-án, amit a folyó megtisztítására fordítanak.
A venezuelai Nemzeti Választási Tanács (CNE) elnöke kedden bejelentette, hogy az Európai Unió Venezuelával szemben hét éve bevezetett szankciói miatt nem hív meg uniós megfigyelőket a júliusi elnökválasztására, és egyúttal a szankciók felfüggesztését követelte.
A tárcavezető a belarusz kollégájával, Szergej Alejnyikkel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy mindkét ország az ukrajnai háború szomszédságában él már több mint két éve, s így nap mint nap szembesül annak drámai következményeivel.
Helyi idő szerint kedd éjszaka történt az akció. A földet ért zsákokban vegyesen volt szemét, műanyagpalackok, elemek, akkumulátorok, cipődarabok és trágya is.
Ehhez a munkához új formákban is együtt kíván működni nemzetközi partnereivel – közölte Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben
A lengyel-fehérorosz határra nehezedő migrációs nyomás miatt az előző kormány idején, 2021 szeptemberében 183 határövezeti települést érintő belépési tilalmat vezették be a térségen kívül élők számára.
A NATO-főtitkár üdvözölte, hogy az ukránok – ahogy fogalmazott – javítják a toborzási módszereket és most már fiatalabbakat is behívhatnak. Közben több NATO-tagország is azt fontolgatja, hogy engedélyt adnak Kijevnek a nyugati fegyverek bevetésére oroszországi célpontok ellen.
Egymilliárd eurós katonai segítséget nyújt Belgium Ukrajnának még az idén. Többek között erről írt alá megállapodást Brüsszelben Alexander de Croo belga miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. A részletekről brüsszeli tudósítónk, Zöldhegyi Katalin számolt be a Híradóban.
Az Egyesült Királyságban teljes sebességre kapcsolt a választási kampány. A pártvezetők országjáró körútra indultak, és sorra jelennek meg a pártok választási ígéretei.
A svéd kormány a múlt héten bejelentette, hogy összesen 7,1 milliárd dollár (közel 2524 milliárd forint) értékű támogatást fog küldeni Ukrajnának az elkövetkezendő három évben.
Harcművészetben használt fogással tette ártalmatlanná áldozatait egy illegális migráns Spanyolországban azért, hogy kirabolhassa őket. A férfit április óta keresték a rendőrök. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
A brit miniszterelnök szerint az általa javasolt kötelező katonai vagy polgári szolgálat "távol tartja a bajtól" a gyerekeket. A héten indult választási kampányban Rishi Sunak azt is elmondta: ő a sorkatonaságot választotta volna.
Szerdán megállapodás született arról is, hogy Rishi Sunak konzervatív párti kormányfő és Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje a jövő héten tartja első televíziós választási vitáját.
Az ügyészek szerint a házkutatás annak a vizsgálatnak a része, amely mögött az a gyanú áll, az Európai Parlament egyes tagjait a Kreml lefizette, hogy az Európa Hangja hírportálon keresztül orosz propagandát népszerűsítsenek.
A DK az MSZP-vel és a Párbeszéddel együtt annyi helyet szerezne az EP-ben, mint öt éve egyedül, a Tisza hat mandátumot kapna, a többi ellenzéki pártnak nem lenne képviselője.
Magyarország fejleszteni kívánja az együttműködését Belarusszal minden, szankciók által nem érintett területen, a kormány biztosítja a szükséges támogatást a gazdasági kapcsolat szorosabbra vonásához – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Minszkben.
Az ügyészek szerint a házkutatás annak a vizsgálatnak a része, amely mögött az a gyanú áll, az Európai Parlament egyes tagjait a Kreml lefizette, hogy az Európa Hangja hírportálon keresztül orosz propagandát népszerűsítsenek.
Indoklásában a brüsszeli testület azt írta: legfrissebb elemzése szerint "Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata".