Lassan, de lépésről lépésre tovább javul Robert Fico szlovák kormányfő egészségi állapota, miután május közepén egy merénylő életveszélyesen megsebesítette - jelentette be a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya kedden az MTI-nek is eljuttatott közleményében.
A zsidó állam visszahívta nagyköveteit az említett államok fővárosaiból. A világon már 146 ország elismeri a palesztinok államiságát, aminek végső célja a közel-keleti háborús helyzet megszüntetése.
Kelemen Hunor kérte a varsolciakat: a június 9-i romániai helyhatósági és EP-választásokon szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire, hogy folytatni lehessen az építkezést, az erdélyi magyaroknak legyen hangja Európában.
Az ukrán hadsereg nem képes megfordítani a háború menetét, és minél több kísérletet tesz erre, annál nagyobb veszteségeket fog elszenvedni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök újságíróknak kedden Taskentben.
Kilencven ország megerősítette a részvételét a svájci globális békecsúcson, aminek központi témája az ukrajnai háború lesz. Joe Biden távol maradhat, a magyar kormány sem tett konkrét nyilatkozatot.
Emmanuel Macron francia elnök egy párizsi konferencia alkalmával februárban felvetette nyugati csapatok Ukrajnába küldését a helyi fegyveres erők kiképzésére.
Volodimir Zelenszkij marad Ukrajna államfője a hadiállapot végéig - szögezte le Ruszlan Sztefancsuk ukrán parlamenti elnök, reagálva közösségi oldalain Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi taskenti kijelentésére.
Egy brüsszeli közlemény szerint a finanszírozás támogatni fogja az élelmezésbiztonságot és az alultápláltság elleni küzdelmet, az egészségügyi ellátás és védelem, a vízellátás, a higiénia, a menedékhelyek és az oktatási tevékenységek biztosítását, valamint a humanitárius munkások és az ellátmányok szállítását távoli és megközelíthetetlen helyekre.
Az ukrán hadsereg nem képes megfordítani a háború menetét, és minél több kísérletet tesz erre, annál nagyobb veszteségeket szenved – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök újságíróknak kedden Taskentben.
Ukrajna a mérgező anyagok alkalmazásának kiterjesztését tervezi a "különleges hadművelet" zónájában – jelentette ki Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegyi és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka a keddi sajtótájékoztatóján.
Palesztin orvosok szerint sokan haltak meg a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban újabb izraeli támadásokban kedden, két nappal azután, hogy jelentések szerint egy légicsapás negyvenöt ember életét oltotta ki. A számos áldozatot követelő vasárnapi támadás nagy nemzetközi felháborodást váltott ki.
Irán tovább dúsítja az uránt a nukleáris fegyverekben használhatóhoz közeli szintre. Közben elakadtak az atomprogramja békés keretek között tartásáról folyó nemzetközi tárgyalások. Ez derült ki az ENSZ-hez tartozó Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bizalmas jelentéseiből.
Ruszlan Sztefancsuk ukrán parlamenti elnök – Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi taskenti kijelentésére reagálva – leszögezte, hogy Volodimir Zelenszkij marad Ukrajna elnöke a hadiállapot végéig.
Elindult a "Call Action" Program második üteme Kárpátalján, ahol a PET Kupa csapata már évek óta küzd a folyókon érkező hulladék csökkentéséért. A projekt során tovább fejlesztik a forrásvidéken zajló hulladékgyűjtés és hulladékkezelés infrastruktúráját, a lakosság számára pedig tájékoztató kampányt is indítanak.
Egy minden eddiginél nagyobb összegű állami támogatási alapot hozott létre Kína a saját félvezetőgyártásának felzárkóztatására - írta legújabb cikkében a HWSW online informatikai hírmagazin. Az ügy hátterét a lap szerkesztője Koi Tamás világította meg az Inforádióban.
Az izraeli kormány egyre több kapkodó lépést tesz, és minél több ilyen hiba történik, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ez a háborús kabinet felbomolhat a következő hetekben – mondta az InfoRádióban Szalai Máté Közel-Kelet-szakértő, az olaszországi Ca' Foscari Egyetem kutatója.