A 2016-ban elfogadott kiberbiztonsági irányelv teljes körű érvénybe lépése fordulópontot jelent az Európai Unió (EU) azon törekvéseiben, hogy a tagállamok fokozzák együttműködésüket az európai kiberbiztonsági politika érdekében, és összehangolják a reagálási képességük kialakítására tett erőfeszítéseiket. A tagállamoknak május 9-ig kell átültetniük
Jóváhagyta a kassai kerületi ügyészség az európai elfogatóparancs alapján, kábítószerügyletek gyanúja miatt őrizetbe vett Antonino Vadala kiadatását - közölte pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A Szlovákiában élő olasz vállalkozó az után vált ismertté, hogy neve szerepelt a februárban meggyilkolt oknyomozó újságíró, Ján Kuciak utol
Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök elutasította, hogy Szlovákia bármilyen módon részt vett volna a vietnami vállalkozó Németországból elhurcolásában.
A The New York Times című amerikai napilap az Európai Bizottság által az unió illiberális tagállamai ellen kilátásba helyezett szankciókkal, míg az amerikai Time magazin a világ több országának élén megjelent "erős emberekkel" kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
A kormánybiztos reményét fejezte ki, hogy az Ungvári Magyar Ház nem csak az UMDSZ és társszervezeteinek a központja lesz, hanem Ungvár és Kárpátalja valamennyi népének, nemzetiségének jelképes otthonává válik.
Az elmaradt adóbevétel mellett további veszteség keletkezhet, amikor ugyanezt az árut a lánckereskedelem egy másik résztvevő cége reexportálja, és visszaigényli a be sem fizetett áfát.
Egy "vallási szélsőséges sejt" két vezetőjének megsemmisítéséről számolt be pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a délnyugat-oroszországi Sztavropol körzetéhez tartozó Nyevinnomisszkből.
A luxemburgi parlament elnöke, Mars Di Bartolomeo szerint sem volt hiba, hogy Szlovákia nem utasított ki orosz diplomatákat a Szkripal-ügy miatt. Mindezeket szlovák kollégájának, Andrej Danko házelnöknek mondta, annak luxemburgi látogatása során.
Donald Trump amerikai elnök nem fontolgatja a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderő csökkentését - közölte pénteken John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó.
A brit hatóság pénteken átadta a magyar rendőrségnek azt a nőt, aki több mint 90 ügyféllel valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött a jutalék megszerzése céljából, és ezzel mintegy 27 millió forintnyi kárt okozott.
A hosszú hónapok óta tartó tárgyalások következményeként várhatóan megszülető egyezmény minden valószínűséggel számos kompromisszum eredménye mindkét párt részéről.
Megvan az észak-koreai vezetővel tartandó csúcstalálkozó helyszíne és ideje, és ezt hamarosan nyilvánosságra hozzák - jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírói kérdésre felelve.
Megvan az észak-koreai vezetővel tartandó csúcstalálkozó helyszíne és ideje, és ezt hamarosan nyilvánosságra hozzák - jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírói kérdésre felelve.
Édesapja oldalán járul az oltárhoz Harry herceg amerikai menyasszonya, Meghan Markle a jegyespár két hét múlva esedékes esküvőjén, amelyen Harry néhai édesanyja, Diana hercegnő testvérei is jelen lesznek.
A királyi család hivatalos honlapján közzétett közlemény szerint Meghan Markle szülei részt vesznek majd a május 19-i királyi esküvőn, így a színésznőt édesapja, Thomas kíséri majd az oltár elé.
Bár a Fidesz-KDNP EP képviselőcsoportja korábban több tiszteletet követelt a kommunizmus áldozatainak, a magyar kormánypártok felszólítása a brüsszeli vezetőnél süket fülekre talált.
Megkongatták a vészharangokat a balkáni migráns-útvonalon fekvő országok kormányai. A szlovén belügyi államtitkár szerint legalább félszázezer bevándorló akarja újra megrohamozni országukat, hogy aztán végül Nyugat-Európába juthassanak. Magyarország csak a déli határon álló kerítés miatt ússza meg az újabb migrációs hullámot.
Nem felelős Karl Marx a rémtettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a németországi Trierben a filozófus születésének 200. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat megnyitóján.
A katalán parlament függetlenségpárti többsége törvénymódosítást fogadott el pénteken, amely lehetővé tenné, hogy Katalónia elnökjelöltjét távollétében is megválaszthassa a törvényhozás.
Oroszország állandó jelleggel telepített Iszkander típusú, hagyományos mellett nukleáris robbanófejjel is felszerelhető harcászati rakétákat balti-tengeri enklávéjába, Kalinyingrádba - erősítette meg pénteken az Interfax orosz hírügynökségnek egy névtelenséget kérő katonai tisztségviselő.
Az Európai Bizottság elnöke a német filozófus 200. születésnapja alkalmából mondott beszédet. Mint mondta, valószínűtlenül sok támadást kapott azért, mert ezt elvállalta.
Ismét több szlovákiai városban tüntettek a "Tisztességes Szlovákiáért" jelszóval pénteken késő délután, a demonstrációk közül a résztvevők számát tekintve a pozsonyi megmozdulás volt jelentős, azon becslések szerint több, mint tízezren vettek részt.