Közel 12 év tárgyalás után, 2015-ben megszületett az iráni atomalku. Az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, valamint az új nemzetközi realitásoknak megfelelően Németország dolgozták ki Iránnal.
A brit mezőgazdasági termelők országos uniója által szervezett és közzétett felhívás szerint életfontosságú, hogy a szektor a Brexit után is hozzáférjen az állandó és a szezonális EU-munkaerőhöz.
Az Európai Unió (EU) kiáll az Iránnal kötött atomalku mellett, amely nem kizárólag gazdasági okok, hanem biztonsági érdekek miatt is fontos Európa számára - közölte Federica Mogherini.
Szlovák ügyvédi irodák segítenek behajtani a bírságot a Magyarországon autópálya-matrica nélkül közlekedő sofőröktől. Teszik mindezt annak ellenére, hogy az Európai Unió jogszabályai nem engedik, hogy a hatóságok külföldre postázzanak ilyen bírságot. A szabály értelmében a szlovák sofőrt csak akkor tudják megbüntetni, ha a rendőr megállítja az autó
Több millió szórólapot küldött ki lakosainak a svéd kormány, amelyben egy esetleges katonai vagy természeti válsághelyzetre figyelmeztetnek. Többek között lazacgolyók, teamécsesek és nedves törlőkendők felhalmozását ajánlja a svéd vezetés, arra az esetre, ha kitörne egy háború.
Majdnem tucatnyi szigetet zártak le a nagyközönség elől hétfőtől patkányinvázió miatt Ausztrália északi partjainál - közölte a természetvédelmi hatóság.