2018. május 28. hétfő

máj. 28
13:26
Ijesztő, beteg elme: élő madár fejét harapta le egy videó kedvéért az építőmunkás – videó (18+) (Blikk)
Ozzy Osbourne is megirigyelné ennek az építőmunkásnak a finoman fogalmazva is megkérdőjelezhető tettét.
máj. 28
13:26
Az AfD rendet akar Németországban (USAracing)
A hazafias és nacionalista jelszavakkal felvonuló tüntetők a Brandenburgi kapuhoz vonultak, ahol a felszólalók a tömeges bevándorlás miatti félelmükről, illetve a rendrakás szükségességéről beszéltek.
máj. 28
13:33
Trump szerint is összejöhet a csúcs Kimmel (Infostart)
Amerikai képviselők érkeztek Észak-Koreába, ami arra utal, hogy folytatódik a bizonytalan kimenetelű észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó előkészítése. A közvetlen tárgyalásokat a múlt héten Trump amerikai elnök mondta le, Phenjan ellenséges megjegyzéseire utalva. Úgy tűnik azonban, hogy mindkét állam vezetője szeretné megtartani a találkozót.
máj. 28
13:36
Egységes uniós álláspontot vétózhat meg Magyarország (HírTV)
Az EU és afrikai országok között egyezség célja az illegális migráció csökkentése lenne.
máj. 28
13:42
Tápláló, rovarból készült tejet dobnak piacra (ATV)
Tele van vassal, cinkkkel és kalciummal, és még természetbarát is. Leszoríthatja a piacról a csótánytejet?
máj. 28
13:48
Morawiecki: az Északi Áramlat-2 egy új hibridfegyvernek minősíthető (ATV)
Az Északi Áramlat-2 orosz-német gázvezeték új hibridfegyvernek minősíthető - vélekedett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, a NATO Parlamenti Közgyűlésének tavaszi ülésszakán.
máj. 28
13:51
Emelik a gázolaj árát szerdán (Kripto Akadémia)
A benzinár most nem változik.
máj. 28
13:53
Volt IMF-guru vezetheti Olaszországot (Kripto Akadémia)
Carlo Cottarelli az év végéig, rosszabb esetben csak augusztusig tervez.
máj. 28
13:57
Menekültként ismerték el, 400 bűncselekményt követett el két év alatt (Ripost)
A Szíriából menekülő férfi 2015-ben érkezett Németországba, és azzal hálálta meg a befogadást, hogy legalább 400 bűncselekményt követett el.
máj. 28
14:06
Két forgatókönyvet vázolt fel Olaszország számára az újabb miniszterelnök-jelölt (ATV)
Első sajtónyilatkozatában Carlo Cottarelli olasz miniszterelnök-jelölt két forgatókönyvet vázolt fel hétfőn, miután elfogadta az államfőtől a kormányalakítási megbízatást.
máj. 28
14:12
Megérkezett Szingapúrba Howard X, Kim Dzsongun hasonmása - videó (ATV)
Howard X a Donald Trump és Kim Dzsongun közötti lehetséges csúcstalálkozó előtt megérkezett Szingapúrba, hogy a turistáknak pózoljon és ismerkedjen velük.
máj. 28
14:18
Nemzeti hős vált a párizsi pókemberből (HírTV)
Francia állampolgárságot kap tettéért.
máj. 28
14:30
Szijjártó rémisztőnek nevezte a bolgárok menekültügyi kompromisszumos javaslatát (444.hu)
Újabb vétót is belengetett a magyar külügyminiszter Brüsszelben.
máj. 28
14:33
Stoltenberg: a NATO-nak elriasztást és párbeszédet is alkalmaznia kell Oroszországgal (Infostart)
A NATO-nak "kétcsatornás" módon kell viszonyulnia Oroszországhoz, az elriasztás mellett párbeszédet is alkalmazva - szorgalmazta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Varsóban, az észak-atlanti szövetség Parlamenti Közgyűlésének tavaszi ülésszakán.
máj. 28
14:36
Bandák tartják rettegésben Marseille lakosságát (USAracing)
A rendőrprefektúra adatai szerint az év eleje óta 61, az elmúlt három évben pedig 427 bűnözőt zártak rács mögé, de a rendőrök nem tudják felvenni a versenyt a náluk sokkal jobban felszerelt nehézfiúkkal.
máj. 28
15:00
Vigyázz, viharos gyorsasággal terjed ez a mobilos vírus (Ripost)
Úgy tűnik, egy mobil sincs biztonságban.
máj. 28
15:06
Szijjártó Péter veszélyesnek tartja a bolgár migrációs javaslatot (USAracing)
A bolgár javaslat azt jelenti, "ha elég sokan jöttök, szét lesztek osztva, úgyhogy gyertek elég sokan", ez meghívót jelent a migránsok számára, ami pedig szemben áll Európa biztonsági érdekeivel.
máj. 28
15:12
Egyetlen sportesemény sem keltett még ekkora hisztériát Izraelben (ATV)
A szurkolók kevesebb mint fél óra alatt elkapkodtak 20 ezer jegyet a legutóbb vb-ezüstérmes argentin labdarúgó-válogatott izraeliek elleni, jeruzsálemi mérkőzésére.
máj. 28
15:42
Ultimátum Orbánnak (USAracing)
Ugyan ki körül fogy el előbb a levegő?
máj. 28
16:03
A szakértői kormány sem lesz megoldás Olaszországban (Infostart)
A Sergio Mattarella olasz államfő által felkért miniszterelnök-jelölt, Carlo Cottarelli szakértői kormánya azonnal megbukik, mert az olasz parlament pártjai nem fogják támogatni - vélekedett az InfoRádióban Szomráky Béla újságíró, Olaszország-szakértő. Arról is beszélt, hogy milyen hatással lehet az újfajta pártok politikája és az elhúzódó kormánya
máj. 28
16:03
Egy év börtön járhat a menekültnek adott szendvics miatt (Kripto Akadémia)
A Fidesz elzárással büntetné a civil segítségnyújtást.
máj. 28
16:05
Elhunyt Lukács Mária (Kripto Akadémia)
A MÚOSZ Aranytollas újságíró június 9-én töltötte volna be a kilencven évet.
máj. 28
16:07
Meghalt Sas István (Kripto Akadémia)
A magyar reklámszakma kultikus alakja 71 éves volt.
máj. 28
16:09
Kovács Zoltán: a Fradit legyőzni mindig nagy tett (Kripto Akadémia)
"Büszke vagyok a csapatra. Az utolsó percekben fantasztikus dolgokat produkáltak, igazi ünneppé varázsolták az estét."
máj. 28
16:12
Új útvonalon érkeznek a bevándorlók Észak-Afrikából Olaszországba (USAracing)
Újabb migránsáradattal szembesülnek a szicíliai kikötők: Palermóba csak hétfőn hatszázan, Trapaniba 113-an, Messinába pedig több mint négyszázan érkeztek.
máj. 28
16:30
Carlo Cottarelli, a tűzoltó (HírTV)
Szakértői kormány létrehozásával bízták meg Carlo Cottarelli közgazdászt, de kétséges, hogy a parlamentben meg tudja-e nyerni a többséget.
máj. 28
16:36
Megörökítették a sokkoló pillanatokat: bosszúból verhette meg a rendőr a védtelen, fiatal nőt a parton (Blikk)
USA - Videóra vették, ahogy egy rendőr többször a fejét üti egy bikinis fiatal nőnek, miután azzal gyanúsították meg, hogy alkoholt ivott a parton.
máj. 28
16:48
Bevándorlók verekedtek össze egy boszniai befogadóközpontban (USAracing)
A helyi sajtó jelentései szerint, amióta tíz nappal ezelőtt migránsokat szállítottak a befogadóközpontba, folyamatosak a verekedések, és az afgán, pakisztáni és szíriai bevándorlók közötti leszámolások.
máj. 28
17:00
Mattarella mattot ad (USAracing)
Nicaragua Rómában.
máj. 28
17:02
Jó úton halad az 5G-s szabvány megalkotása (USAracing)
A tervezett júniusi határidőre valóban elkészülhet az 5G mobilhálózati szabvány, miután a 3GPP nevű szervezet több mint ezerötszáz szakértője dolgozott az ügyön a mögöttünk hagyott héten.
máj. 28
17:09
Karambolozó autók gázoltak halálra egy gyalogost Óbudán (Kripto Akadémia)
A Batthyány utca és a Pünkösdfürdő utca kereszteződésében.
máj. 28
17:11
28 azonosítatlan repülő a magyar légtérben - Riasztották a Grippeneket (Kripto Akadémia)
Románia felé tartottak az ismeretlenek.
máj. 28
17:24
Szijjártóék röviden és tömören: Nem érkezett néppárti ultimátum CEU-ügyben (ATV)
Nem - röviden és tömören így reagált Szijjártó Péter minisztériuma az atv.hu-nak arra, hogy érkezett-e bármilyen elvárás hozzájuk Angela Merkel német kancellár környezetéből, vagy az Európai Néppárt részéről, hogy a CEU ügyében mielőbb írja alá a magyar kormány a megállapodást az egyetem működéséről. Sajtóhírek arról szóltak: ez lenne a feltétele a
máj. 28
17:24
Hunok csatája: így veri szét a magyar kormány az EU diplomáciáját (444.hu)
79 országgal kötne szerződést egyszerre az EU csütörtökön, de van egy tagállam, amelyiken elcsúszni látszik az ügy. Magyarországról van szó. Pedig pont az Európai Bizottság engedett volna a magyar követelésnek, de a legtöbb ország nem akart megfelelni a budapesti igényeknek.
máj. 28
17:33
Szijjártó: Magyarországnak minden erejével védenie kell déli határait (Infostart)
Riasztó az Európai Unió soros elnökségét betöltő Bulgária migrációs javaslata, amely újra a bevándorlók kötelező elosztásán alapul, ráadásul olyasmit sugall, ami rendkívüli veszélyt jelent Európa számára - jelentette ki Szijjártó Péter az uniós tagállamok brüsszeli külügyminiszteri ülésének szünetében.
máj. 28
18:00
Két forgatókönyvet vázolt fel Olaszország számára az újabb miniszterelnök-jelölt (ATV)
Első sajtónyilatkozatában Carlo Cottarelli olasz miniszterelnök-jelölt két forgatókönyvet vázolt fel hétfőn, miután elfogadta az államfőtől a kormányalakítási megbízatást.
máj. 28
18:09
Teherautó-sofőröket képeznek migránsokból Németországban (Ripost)
Egyelőre 100 arra alkalmas bevándorlót keresnek és máris nagy a túljelentkezés. A hivatásos sofőrök szövetségének elnöke fenntartással fogadta a tervet.
máj. 28
18:18
Az igen: tehénistállónak álcázta közel félmilliárdos luxusházát a drogdíler (Blikk)
Az angol drogdíler édesanyja istállójából építtetett 439 millió forint értékű luxusházat.
máj. 28
18:30
Hamis papírokkal rendelkező migránsokat vett őrizetbe a görög rendőrség (USAracing)
A dokumentumok ára 1500-3000 euró (465 ezer és 930 ezer forint) között mozog a feketepiacon a rendőrség tudomása szerint.
máj. 28
18:42
Rejtély, hogyan végzett gyilkosa a magyar nővel (Blikk)
Tragikus körülmények között veszthette életét egy magyar származású nő az Egyesült Királysághoz tartozó Jersey szigetén – írja a brit Mirror.
máj. 28
18:48
Mogherini: az EU kiáll az iráni nukleáris megállapodás mellett (ATV)
Az Európai Unió (EU) kiáll az Iránnal kötött atomalku mellett, amely nem kizárólag gazdasági okok, hanem biztonsági érdekek miatt is fontos Európa számára - közölte Federica Mogherini hétfőn.
máj. 28
18:48
100 millió dolláros korrupciós botrány robbant Kenyában (444.hu)
Más kérdés, hogy általában senkit sem csuknak le ezekben az ügyekben.
máj. 28
18:54
Egyre többen tartanak az oroszoktól - Magyarországot kivéve (HírTV)
A lengyelek fizetnének is, hogy amerikai katonák állomásozzanak az országban az orosz fenyegetés ellen.
máj. 28
19:00
Ultimátum az Európai Néppárttól? Itt a Fidesz reakciója (Blikk)
A német konzervatívok válaszút elé állították Orbán Viktor (54) miniszterelnököt: vagy teljesíti az Angela Merkel (63) pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kiszabott feltételeit, vagy elbúcsúzhat az Európai Néppárttól a Fidesz – állítja a német Tagesspiegel lapra hivatkozva a hvg.hu.
máj. 28
19:00
Világcsillag a párizsi bevándorló (USAracing)
Kalapot le a pókember előtt, de a butaságra nincs szükség.
máj. 28
19:36
Ultimátum a Fidesznek? Megszólalt az ATV-nek a CDU képviselője (ATV)
Német lapértesülés szerint olyan elvárásokat fogalmazott meg a Fidesszel szemben Angela Merkel pártja, amelyek, ha nem teljesülnek, akár a Fidesz néppárti tagsága is kockára kerülhet. Híradónknak is nyilatkozott a Tages Spiegelnek interjút adó német kereszténydemokrata politikus. Azt mondta, hogy a CEU és a Stop Soros törvény ügyében vár előrelépés
máj. 28
19:51
Skócia maradni akar (Infostart)
Skócia nem akarja elhagyni az Európai Unió egységes belső piacát és a vámuniót az Egyesült Királyság tervezett kilépését követően - mondta Nicola Sturgeon skót miniszterelnök Brüsszelben.
máj. 28
19:54
Gyurcsányék a pénzosztás győztesei (Kripto Akadémia)
A DK, az LMP és a Jobbik több pénzből gazdálkodhat 2019-ben, mint a legutóbbi ciklusban, az MSZP viszont csaknem 120 millió forinttal kevesebből.
máj. 28
19:56
Evakuálás Budaörsön - Bevásárlóközpontból menekítették az embereket (Kripto Akadémia)
A katasztrófavédelmi mobil labor munkatársai elszorították a gázvezetéket.
máj. 28
20:06
Demokráciát és keresztény ünnepeket tanítanak a gettólakó muszlim bevándorlóknak (USAracing)
A skandináv ország évtizedek óta küzd a - főként a közel-keletről érkezett - bevándorlóknak az etnikailag és vallásilag homogén jóléti társadalomba történő integrálásával.

Keresés