Az olasz államfő vagy elfogadja a Liga pénzügyminiszter-jelöltjét vagy ismét választásokat kell tartani - üzente Matteo Salvini, a Liga vezetője az olasz kormányalakítás 84. napján.
Nyolcvannegyedik napjánál tart az olasz kormányalakítás. A kormányra készülő populista pártok megelégelték a huzavonát és ultimátumot intéztek Sergio Mattarella államfőhöz.
Hatalmas vihar okozott zavarokat a londoni légi közlekedésben, brit meteorológusok szerint vasárnapra virradóra mintegy 20 ezer villám csapott le az Egyesült Királyságra.
A hegedűmész közösségi oldalán számolt be arról, hogy Amszterdamból Lisszabonba utazott, amikor repülőgépének kényszerleszállást kellett végrehajtania Portóban.
Észak-Írországban még a vérfertőzésben fogant és az életre képtelenné tevő fogyatékossággal fejlődő magzatokat is tilos elvetetni, az abortuszért életfogytiglani börtön is járhat.
Menekültkvóták helyett hatékonyabb határvédelmet támogató javaslattal állt elő Liljana Pavlova, az EU-elnökségért felelős bolgár miniszter – írja az Index.
Mintegy kétezer illegális bevándorlót mentett ki a utóbbi napokban a Földközi-tengerről az olasz parti őrség, köztük egy csecsemőt, aki a nemzetközi vizeken született egy csónakban.
Az olasz államfő vasárnap este hét órára várja ismét Giuseppe Conte miniszterelnök-jelöltet, amikor is végleges döntés születhet a 84 napja tartó kormányalakítás kimeneteléről. A nagy kérdés a leendő pénzügyminiszter személye: a jelölt, Savona legutolsó könyvében az Európai Uniót a hatalomra éhes Németország eszközének nevezi, amely az európai pénz
Hálaadó ünnepi istentisztelettel összekötve felszentelték a kárpátaljai reformátusság és magyarság életében központi szerepet játszó református templomot vasárnap Beregszászon.
Szili Katalin: "itt ma egy közösség teremtő erejét ünnepeljük, azt dicsérjük, hiszen amit a beregszászi református gyülekezet elhatározott, véghez vitte".
A Magyar Idők szerkesztőségének két tagja indult útnak, hogy 11 nap alatt Budapestről a Vatikánba kerekezzen. Egy sérülés miatt már csak Levente küzd az elemekkel.
Kissinger még életében legendává vált, aranyköpései híressé váltak, így például a Brexit kapcsán gyakran idézett kérdőmondata is: Kivel kell beszélnem Európában, ha megállapodásra akarok jutni? Henry Kissinger a mai napig dolgozik, tekintélye töretlen.
Az Egyesült Államok három szövetségi államában - Alabamában, Mississippiben és Floridában - szükségállapotot hirdettek az Alberto névre keresztelt trópusi vihar miatt.
Amerikai delegáció utazott vasárnap Phenjanba Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető esetleges csúcstalálkozójának előkészítésére.
Jobboldali német nacionalisták tartottak kormányellenes felvonulást vasárnap Berlinben, de az ellentüntetők számban felülmúlták őket - jelentették a hírügynökségek.
Amerikai delegáció utazott vasárnap Phenjanba Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető esetleges csúcstalálkozójának előkészítésére.
Izrael a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet tengeri kommandójától védő akadály építésébe kezdett az övezet és Izrael tengerpartjának határán - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, az ynet vasárnap.
Az olasz államfő megvétózta vasárnap este az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az Északi Liga kormányfőjelöltje által előterjesztett miniszteri listát, így szakértői kormány alakulhat és új parlamenti választásokat kell tartani Olaszországban.