Az év eseménye volt, hogy az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat „foglyul ejtett pénzügyi intézménynek” nevezte az Eximbankot, amelynek adósságát ezért hozzá kell számolni a magyar államadósság-rátához.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet azt állítja, hogy több ezer bizalmas információt sikerült megszereznie az Egyesült Államok hadseregétől és több minisztériumától is.
Orbán 2002-ben olyan médiatörvényt szorgalmazott, amely két egyenrangú csatornára osztotta volna a köztévét: az egyiket kapták volna a kormányzó szocialisták, a másikat meg a "polgári, nemzeti erők".
Habár ez a pár mondat a pultnál hangzott el két korty nagyfröccs között, egy héttel később az egész falu azt beszélte, hogy olajmezőt talált a falu alatt a KGB.
Ki gondolta akkor, amikor a kokárda meg a nemzeti trikolór kisajátításán, pártjelvénnyé silányításán háborogtunk, hogy másfél évtized múltán boldogok lennénk, ha ez lenne a legnagyobb bajunk?
Németországnak évi mintegy 65 ezerre kell korlátoznia az évente befogadott új bevándorlók számát – jelentette ki Thomas Strobl, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) alelnöke.
Németországnak évi mintegy 65 ezerre kell korlátoznia az évente befogadott új bevándorlók számát - jelentette ki Thomas Strobl, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) alelnöke.
A vég kezdete – így jellemezhető Angela Merkel politikai karrierje szempontjából az elmúlt egy év. A német parlamenti választásokon meggyengült kancellárban megingott az emberek bizalma, és mindezt egyértelműen a menekültválság hibás kezelése eredményezte.
A Tienanmen téri mészárlásnak legalább tízezer halottja volt egy brit archív dokumentum szerint, amelyet most hoztak nyilvánosságra, és amely rémálomba illő beszámolót ad arról, hogy taposta el a kínai hadsereg 1989-ben a demokráciát követelő tüntetőket.
Hollandia kész befogadni Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót és egykori georgiai elnököt, ha úgy dönt, hogy elhagyja Ukrajnát - jelentette be pénteken a holland külügyminiszter azon értesülései alapján, miszerint Szaakasvili holland felesége miatt a nyugat-európai országba való emigrálást fontolgatja.
Az idei év történelmi feladat elé állította az európai országokat, meg kell védeni a keresztény kultúrát - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők szombati számában megjelent írásában, amelyben azt is hangsúlyozta: "nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy megsértsük mások érzékenységét".
Szivárványszínű Mikulás vagy éppen mecset alakú adventi naptár – egyre több, eredetileg a keresztény kultúrkörhöz tartozó szimbólum kap új értelmezést Németországban.
A Tienanmen téri mészárlásnak legalább tízezer halottja volt egy brit archív dokumentum szerint, amelyet most hoztak nyilvánosságra, és amely rémálomba illő beszámolót ad arról, hogy taposta el a kínai hadsereg 1989-ben a demokráciát követelő tüntetőket.
Washingtonnak az a szándéka, hogy fegyverzeteket szállít Ukrajnának, arra serkenti majd Kijevet, hogy erőt alkalmazzon Kelet-Ukrajnában - mondta Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes szombaton a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek.
Washingtonnak az a szándéka, hogy fegyverzeteket szállít Ukrajnának, arra serkenti majd Kijevet, hogy erőt alkalmazzon Kelet-Ukrajnában - mondta Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes szombaton a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek. Ezzel egyidőben Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár pedig a minszki megállapodá
A Tienanmen téri mészárlásnak legalább tízezer halottja volt egy brit archív dokumentum szerint, amelyet most hoztak nyilvánosságra, és amely rémálomba illő beszámolót ad arról, hogy taposta el a kínai hadsereg 1989-ben a demokráciát követelő tüntetőket.
Magyarország az elmúlt évben látványosan megerősödött a diplomácia világában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a versenyfutásban, amely nem jár se díjakkal, se pozíciók osztogatásával, a magyar álláspontnak ma már súlya van, erre pedig nemigen volt példa 1990 óta.
Ricardo Stuckert (47) csodás fotói betekintést engednek Brazília talán legrejtélyesebb törzsének életébe. A lenyűgöző képeken a kamaiurá törzs tagjai anyaszült meztelenül merülnek alá az Amazonas medencéjében található egyik vízesés hullámaiba, meglovagolják a vadlovakat vagy éppen macskaügyességgel másznak fára színes öltözékükben.
Washingtonnak az a szándéka, hogy fegyverzeteket szállít Ukrajnának, arra serkenti majd Kijevet, hogy erőt alkalmazzon Kelet-Ukrajnában - mondta Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes szombaton a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek. Ezzel egyidőben Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár pedig a minszki megállapodá
A 19 éves afgán férfi és a 17 éves német kislány románca egy-két fokos, jéghideg folyóban ért véget. A történet azonban alighanem a bíróságon folytatódik.