Az ítélethirdetés után nyilvánosságra került a súlyos videó, amin látható, ahogy Philip Brailsford egy sorozattal agyonlövi a szállodai folyosón az utasítások szerint felé kúszó, 26 éves Daniel Shavert.
A világ legnagyobb síterepeket tesztelő oldala, a skiresort.de 2017-ben is díjazta a világ legjobb síterepeit. Idén 11 ország síterepei kaptak elismerést három fő kategóriában.
Alapvetően igazam lett. A kampányidőszak kezdetén nem hogy daruerdő nem áll a Ligetben, hanem az a diadaljelentések tárgya, hogy hamarosan elkezdik az új Néprajzi Múzeum építését.
Annyi bizonyos, hogy az 1917. november 2-án kiadott és egy héttel később nyilvánosságra hozott deklarációt pártolói és ellenzői egyaránt sorsfordító kordokumentumként emlegetik.
A neoliberalizmus önmagát mint természetes gazdasági rendet (...) reprezentálja (...) Különösen érzékenyen szorítja ki és bélyegzi meg az osztálykülönbségek elemzésére épülő kritikai társadalomtudományt.
Szöul elkezdte felállítani azt a különleges katonai egységet, amelynek célja a szomszédos állam, Észak-Korea vezetőségének levadászása. Az egység abban az esetben kap feladatokat, ha katonai lépések kezdődnek el a két Korea között, azaz a mostani hidegháborút konkrét konfliktus váltja fel.
Nyikolaj Fjodorovics Tkacsov még a 80-as években kezdte pályafutását a szovjet hadseregben, de volt szíriai legfőbb tanácsadó is. 2014-ben aztán Ukrajnába rendelték.
Szükségállapotot rendelt el Kaliforniában pénteken Donald Trump amerikai elnök azután, hogy az állam déli részén a bozót- és erdőtüzek számos, Los Angeles környéki hegyet is elértek.
A gázai övezeti támadások célpontja egy fegyver-összeszerelő üzem és egy lőszerraktár volt. Halálos áldozatokról nem érkezett hír, de legkevesebb huszonöten megsebesültek. Pénteken az övezetből három rakétát lőttek ki Izraelre, ezekre válaszolt most a zsidó állam. A feszültség kiújulásához Donald Trump amerikai elnök bejelentése vezetett, amelyben
Ferenc pápa a Miatyánk hatodik kérésének új, francia fordítását dicsérte egy tévéinterjúban. A korábbi változat „nem volt jó fordítás” – véli az egyházfő.
Lise Tamm szerint a svéd főváros Rinkeby nevű része olyan, mintha egy háborús övezet lenne. A svéd főügyész úgy véli, hogy kolumbiai példákat kell alapul venni ahhoz, hogy meg lehessen fékezni az erőszakot a no-go zónákban.
Izraeli harci gépek légicsapásokat mértek szombatra virradóra a Gázai övezetben a Hamász radikális palesztin szervezet létesítményeire, miután előző este az onnan kilőtt rakéták csapódtak be a zsidó állam területén; a légi támadásokban három palesztin meghalt.
Rex Tillerson szerint Jeruzsálem helyzetéről a végső döntés az izraeliek és a palesztinok közötti megállapodás függvénye. Az orosz külügyminiszter tiltakozott, a Hezbollah széles körű ellenállásra szólított fel.
Nyugalomra és higgadtságra szólított pénteken Donald Trump amerikai elnök azt követően, hogy korábban bejelentette, az Egyesült Államok Izraelben lévő nagykövetségét Tel-Avivból áthelyezik Jeruzsálembe, amelyet Izrael fővárosaként ismer el.
Izraeli harci gépek légicsapásokat mértek szombatra virradóra a Gázai övezetben a Hamász radikális palesztin szervezet létesítményeire, miután előző este az onnan kilőtt rakéták csapódtak be a zsidó állam területén; a légi támadásokban három palesztin meghalt.
Kettős mércét alkalmaz Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben az Európai Bizottság a kötelező kvóta ügyében az Európai Bíróság előtt indítani tervezett eljárással – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szombat reggel telefonon az MTI-nek, miután találkozott Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszterrel.
Az észak-koreai kormányzat készen áll a szorosabb kapcsolattartásra az ENSZ-szel - közölte szombaton a kommunista ország állami médiája, miután véget ért a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettesének ötnapos látogatása.
Az iraki kormányerők teljes ellenőrzésük alá vonták az iraki-szíriai határ térségét, miután kifüstölték onnan az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyvereseit - jelentette szombaton az al-Majadín hírtelevízió.
Az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos magyar álláspont az Európai Unió közös elvárásaként fogalmazódott meg Kijevvel szemben az EU–Ukrajna társulási tanács pénteki brüsszeli ülésén – jelentette ki Szijjártó Péter a találkozó után.
Éhségsztrájkot kezdett szombatra virradóra a fogdában Miheil Szaakasvili volt georgiai elnök, aki az elmúlt években Ukrajnában politizált, és az ellenzék vezéralakjává vált - jelentették ukrán hírügynökségek.
Az észak-koreai kormányzat készen áll a szorosabb kapcsolattartásra az ENSZ-szel - közölte szombaton a kommunista ország állami médiája, miután véget ért a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettesének ötnapos látogatása.
Egyértelműen növekszik a nyomás Ukrajnán azt követően, hogy pénteken két fontos nemzetközi szervezet is megerősítette az ukrán oktatási törvénnyel szemben megfogalmazott magyar kritikákat – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára szombaton, Budapesten tartott sajtótájék
Izraeli harci gépek légicsapásokat mértek szombatra virradóra a Gázai övezetben a Hamász radikális palesztin szervezet létesítményeire, miután előző este az onnan kilőtt rakéták csapódtak be a zsidó állam területén; a légi támadásokban három palesztin meghalt.
Hosszú hónapok tárgyalásai után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről – jelentette be tegnapi közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő.