A tiroli síterep már november 18-án megkezdte a szezont két eléggé ütős dologgal. Az egyik, hogy az első napon már 159 kilométernyi pályát készítettek elő a síelőknek. A másik, hogy már a nyitónapon beindították az új liftet, amely elsősorban kényelemben múlja felül a régi lifteket.
Egy osztrák iskola diákjainak szülei egy napilaptól kértek segítséget, mert tűrhetetlennek tartják, hogy az iskola vezetői az intézménybe járó migránsgyerekek miatt minden olyan rendezvényt megtiltanak, átneveznek, ami a keresztény hagyományokhoz köthető.
Az Iszlám Állam terrorszervezet egyre kisebb területre szorul vissza Szíriában és Irakban. A német alkotmányvédelmi hivatal vezetője arra figyelmeztet, hogy nemcsak a visszatérő férfiakat, hanem a nőket és a gyerekeket is megfigyelés alatt kell tartaniuk.
Az osztrák főváros ismét korlátozza szombatonként a karácsonyi vásárba érkező turistabuszokat. A belvárosba csak egy speciális kártya kiváltásával hajthatnak be az autóbuszok, a kontingens minden alkalommal maximum háromszáz lehet.
Az Egyesült Államok legfelső bírósága hétfőn jóváhagyta Donald Trump elnök legutóbbi, harmadik beutazási tilalmának teljes életbe léptetését hat muzulmán többségű országgal szemben, jóllehet alsóbb szintű bíróságokon még folyik a vita a korlátozás egyes részleteinek törvényességéről.
Az Egyesült Államok legfelső bírósága hétfőn jóváhagyta Donald Trump elnök legutóbbi, harmadik beutazási tilalmának teljes életbe léptetését hat muzulmán többségű országgal szemben, jóllehet alsóbb szintű bíróságokon még folyik a vita a korlátozás egyes részleteinek törvényességéről – adta hírül az MTI.
Az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő úgynevezett eurócsoport is áldását adta Brüsszelben arra a megállapodásra, amely a hétvégén született az athéni kormány és a harmadik görög mentőcsomag feltételeinek teljesülését ellenőrző – egyébként a balkáni ország hitelezőit képviselő – tárgyalódelegáció között.
Már a menekült gyerekeket is foglalkoztatják különböző mezőgazdasági munkákban Libanonban. Jelenleg az országban közel 400 ezer menekült gyerek él, de csak minden második tud iskolába járni. A többiek vagy kénytelenek dolgozni, vagy pedig a táborokban várakoznak. Libanonból Novák András tudósít.
A szövetségeseivel szembefordult volt jemeni elnök halála után a szaúdi légierő felújította a főváros, Szana bombázását. Ali Abdullah Szaleh volt elnök megölése nyomán a szaúdiak még keményebb fellépéssel próbálhatnak véget vetni a három éve folyó polgárháborúnak. A válságban több ezren haltak meg és még többen szenvednek kolerától.
Az izraeli légierő harci repülőgépei a libanoni légtérbe behatolva légitámadást hajtottak végre hétfő éjjel egy szíriai katonai létesítmény ellen. A Damaszkusz nyugati külvárosában, Dzsamrajában lévő kutatóintézetre már korábban is mért csapást Izrael - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Kilenc állami finanszírozású amerikai tömegtájékoztatási eszközt minősített külföldi ügynöknek kedden az orosz igazságügyi minisztérium, válaszul arra, hogy az Egyesült Államokban ilyen minőségben kényszerült bejegyeztetni magát az elnökválasztási kampány manipulálásával megvádolt orosz állami RT America televízió, valamint a Sputnik rádió és hírüg
Egyelőre nem sikerült elérni az áttörést a brit kilépésről szóló tárgyalásokon, de a felek optimisták maradnak, és megpróbálnak megállapodásra jutni az uniós állam- és kormányfők december 14–15-i csúcstalálkozója előtt. A brexit legújabb fejleményeiről Theresa May brit miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke számolt be
Eddig a bizonyítottan legmagasabb korú ember egy 122 évet élt francia nő volt, aki 1875-ben született és 1997-ben halt meg. Tavaly egy amerikai kutatócsoport 115 évben maximalizálta az ember élettartamát, de az izraeli tudósok szerint az öregedés folyamatának késleltetésével ez az idő meghosszabbítható.
Őrségváltás előtt áll Bajorország, hazánk egyik legfontosabb gazdasági partnere: tegnapi bejelentése értelmében még 2018 első negyedévében távozik miniszterelnöki tisztségéből Horst Seehofer, aki így csaknem egy évtizeden át áll a leggazdagabb német tartomány élén. Utóda jelenlegi pénzügyminisztere, Markus Söder lesz. Seehofer ugyanakkor marad az ő
Diszkriminatívnak minősítette az osztrák alkotmánybíróság kedden az azonos neműek házasságának tilalmát. A bíróság döntése alapján az azonos neműek 2019 elejétől léphetnek törvényesen házasságra Ausztriában. (MTI)
Visszavonta az európai elfogatóparancsot a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont volt katalán elnök és leváltott kormánya négy tagja ellen a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
A Fidesz szerint 13 éve, a 2004. december 5-ei kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a baloldal megbocsáthatatlanul megsebezte a külhoni magyarságot, és a Demokratikus Koalíció (DK) most újra ellenük indítottak gyűlöletkampányt.
Nem lehetséges erős Európai Unió erős Közép- és Délkelet-Európa nélkül – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten. A visegrádi négyek – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia –, valamint Szerbia, Szlovénia, Horvátország, Görögország, Románia és Bulgária miniszteri találkozóján tartott közös sajtó
Még mindig nem tudni, hogy Katalónia végül független állam lesz-e, vagy Spanyolország része marad, de ez a bizonytalan helyzet már rengeteg kárt okozott.
Elfogadta a bukaresti szenátus az oktatási kerettörvény módosítását, amely jogalapot teremt arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi katolikus iskolát – közölte keddi hírlevelében az RMDSZ.
Visszavonta az európai elfogatóparancsot a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont volt katalán elnök és leváltott kormánya négy tagja ellen a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
Visszavonta az európai elfogatóparancsot a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont volt katalán elnök és leváltott kormánya négy tagja ellen a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
„Bár minden hét ilyen jól kezdődne!” – állt itt tegnap bevezető mondatként annak a sajtóhírnek az összefoglalója, amely szerint Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter attól tart, az EU menekültpolitikája totális kudarcot fog vallani.
Búcsúzkodó hangvételű üzenetet hozott nyilvánosságra keddre virradóra a Twitter közösségi oldalon Beata Szydlo lengyel kormányfő, és Varsóban már az a hír járja, hogy Mateusz Morawiecki pénzügyminiszter válthatja őt tisztségében.
A Bugár Béla vezette Híd a 2020-ig tartó választási ciklusban már nem próbálkozik meg az állampolgársági törvény módosításával. A pártelnök a párt Országos Tanácsának hétvégi ülése után bejelentette, A Híd a Fico- kormány tagjaként azokra a feladatokra összpontosít, amelyek a választási programjából a kormányprogramba kerültek. A kettős állampolgár
Búcsúzkodó hangvételű üzenetet hozott nyilvánosságra keddre virradóra a Twitter közösségi oldalon Beata Szydlo lengyel kormányfő, és Varsóban már az a hír járja, hogy Mateusz Morawiecki pénzügyminiszter válthatja őt tisztségében.