Máris újabb hullámokat vetett a kémbotrány! Kiderült, hogy több neves politikussal is találkozott, sőt, négyszemközti beszélgetéseiken tolmácsként volt jelen Sztanyiszlav Jezsov, a kijevi kormányhivatal egyik kommunikációs vezetője, akit két napja vettek őrizetbe kémkedés gyanújával. Az ukrán hatóságok szerint az ukrán kormányfőről és a hivatal
Az északnyugat-spanyolországi Vilalba egyik bárjának vendégei mintegy 220 millió eurót nyertek a hagyományos karácsonyi spanyol lottón, az El Gordón, amelynek húzását pénteken rendezték a madridi Teatro Realban.
Telefonon beszélt egymással pénteken a Donyec-medencei konfliktusban harcoló felek közti lehetséges fogolycseréről Petro Porosenko ukrán elnök és Angela Merkel német kancellár - közölte Georg Streiter helyettes német kormányszóvivő.
Két új frontot nyitott a szíriai kormányhadsereg az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezett vereségét követően: egyet a főváros, Damaszkusz közelében, a másikat pedig észak-nyugaton, a javarészt felkelők kezén lévő Idlíb tartomány határterületein - közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivistaháló
Donald Trump amerikai elnök túllépte hatáskörét a beutazás korlátozásáról szóló rendeletében, a beutazási tilalom nem vonatkozhat olyan emberekre, akiknek erős kötődésük van az Egyesült Államokhoz - mondta ki pénteken egy amerikai fellebbviteli bíróság.
Üzbegisztán éveken át valótlan adatokat közölt a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatottságra vonatkozóan - mondta Savkat Mirzijojev üzbég elnök pénteken, fiktívnek nevezve a túlzó mutatókat.
Hollandia kész befogadni Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót és egykori georgiai elnököt, ha úgy dönt, hogy elhagyja Ukrajnát - jelentette be pénteken a holland külügyminiszter azon értesülései alapján, miszerint Szaakasvili holland felesége miatt a nyugat-európai országba való emigrálást fontolgatja.
Fontos szerepet játszanak majd az Emmanuel Macron francia elnök által javasolt uniós reformok az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívok és a baloldali szociáldemokraták (SPD) közötti kormányalakítási tárgyalásokban Németországban - közölte szociáldemokrata párt egyik magas rangú képviselője.
Az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális párt győzelme ellenére (a szavazatok 25,3 százalékát kapta) a függetlenségi pártok szerezték meg a parlamenti többséget a katalán parlamenti választásokon – derült ki tegnap a szavazatok teljes feldolgozottságánál.
Németországnak évi mintegy 65 ezerre kell korlátoznia az évente befogadott új bevándorlók számát - jelentette ki Thomas Strobl, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) alelnöke.