2017. október 9. hétfő

okt. 9
13:51
A török tüzérség ágyúlövéseket adott le Szíria irányába (ATV)
A török tüzérség vasárnap leadott néhány ágyúlövést a dél-törökországi Hatay tartományból az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány irányába, hogy így segítse a szövetséges Szíria Szabad Hadsereg (SZSZH) mérsékelt lázadóinak előrenyomulását a Tahrír es-Sám szélsőségesei ellen - jelentette az NTV török hírtelevízió török katonai forrásokra hivatkozva.
okt. 9
13:51
Szijjártó Péter Ungvárra utazik személyes egyeztetésre (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter személyesen kíván egyeztetni az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos helyzetről.
okt. 9
13:51
Ötezer embert kellett kimenekíteni hamisnak bizonyult bombafenyegetések miatt Moszkvában (444.hu)
Tucatnyi épületet, szállodákat, bevásárlóközpontokat, éjszakai szórakozóhelyeket kellett kiüríteni.
okt. 9
13:51
Brazília: erőre kaptak a szeparatisták (USAracing)
Brazíliát évek óta a legfelsőbb vezetést átszövő botrányok sorozata sújtja. Ezt megelégelve, valamint a katalán referendum sikerén felbuzdulva a Dél az én országom elnevezésű szeparatista mozgalom szombaton szimbolikus függetlenségi népszavazást tartott az ország leggazdagabb államainak számító Paranában, Santa Catarinában és Rio Grande do Sulban.
okt. 9
13:53
Felháborító: négy rendőr tepert a földre egy 12 éves „autista” fiút - videó (Blikk)
Hatalmas felháborodást keltett Ausztráliában, hogy egy 12 éves autista fiút négy rendőr fogott le és hassal a földbe passzírozta
okt. 9
13:53
Több százezer ember lepte el Barcelona utcáit (ATV)
Spanyolország egységéért tüntetők tömege töltötte meg Barcelona utcáit vasárnap, egy héttel a rendőri erőszakba torkollott katalán függetlenségi népszavazást követően, amelyet az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére rendeztek meg Katalóniában.
okt. 9
13:53
Fél évszázada halott Che Guevara (hirado.hu)
Az argentin forradalmárt, gerillavezért, a kubai forradalom egyik vezetőjét, egy nemzedék (sokak szerint hamis) bálványát éppen ötven éve, 1967. október 9-én végezték ki Bolíviában.
okt. 9
13:53
Katalónia autonómiáját is felfüggesztheti a spanyol kormányfő (444.hu)
Mariano Rajoy "egyáltalán nem zár ki semmit, amire a törvény lehetőséget ad". És a spanyol alkotmány lehetőséget ad erre.
okt. 9
13:55
Hoppá: 40 centi hó esett a Székelyföldön (Blikk)
Szászsebes - Vastag hóréteg képződött az elmúlt 24 órában a romániai Déli-Kárpátok magas hegyein és a Székelyföldet határoló Kárpát-kanyarban.
okt. 9
13:55
Példátlan eredményről beszélt Putyin (ATV)
Oroszországban idén mintegy 130 millió tonnás, rekord gabonatermés várható - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök az agráripari komplexum és feldolgozóipar alkalmazottjainak napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében.
okt. 9
13:55
Eszkalálódhat a helyzet Spanyolországban (hirado.hu)
Amennyiben Katalónia kikiáltja függetlenségét.
okt. 9
13:55
Lövöldözés volt a szaúdi király egyik palotájánál (444.hu)
Két palotaőr is meghalt a támadásban.
okt. 9
13:57
Lemondott a korrupciós botrányba keveredett elnök (Blikk)
Lemondott a Brazil Olimpiai Bizottság (COB), illetve a riói játékok szervezőbizottságának elnöki posztjáról Carlos Arthur Nuzman.
okt. 9
13:57
Rengeteg gyereket fenyeget éhezés Maliban (ATV)
Egyre nő az éhínség veszélyének kitett gyerekek száma Maliban - figyelmeztetett hétfőn az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja, az UNICEF.
okt. 9
13:57
Szakértő: nem fegyveres beavatkozásra gondolhatott Trump (hirado.hu)
Az amerikai elnök Twitter-üzenetében azt írta, hogy Észak-Koreával kapcsolatban csak egy megoldás létezhet.
okt. 9
13:57
A New York-i metró elleni merényletet akadályozott meg egy fedett FBI-ügynök (444.hu)
Pakisztánban és a Fülöp-szigeteken tartóztattak le gyanúsítottakat, akik az ISIS nevében készültek támadásra.
okt. 9
13:59
Elsüllyedt egy rohingja menekülteket szállító hajó, sokan meghaltak (ATV)
Mintegy száz emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy Mianmarból menekülő rohingjákat szállító hajó; legalább 12-en meghaltak, és többtucatnyian eltűntek - tudatta hétfőn a bangladesi parti őrség.
okt. 9
13:59
Hungary Helps: egy egész települést is megmentett a magyar program (hirado.hu)
Magyarország milliárdokkal segíti az üldözött keresztényeket, valamint az újjáépítéseket a Közel-Keleten. Tell-Aszkuf városát teljes mértékben magyar pénzből építettek újjá. A magyar kormány úgy fogalmaz: céljuk, hogy helyben segítsenek a rászorulóknak. A Hungary Helps munkatársai is ott voltak most Rómában, egy segélyezési konferencián.
okt. 9
13:59
Észak-Korea ellen csak egy dolog működhet, írta Trump, majd elhallgatott (444.hu)
Talán sose tudjuk meg, hogy mi lenne az. Annyi biztos, hogy nem a párbeszédre gondolt.
okt. 9
14:00
Kiürítették a repteret: bombát találtak a német férfinál (Ripost)
A Sátán anyja nevezetű bomba lapult a fiatal férfi bőröndjében - az Iszlám Állam kedvelt fegyvere ez a robbanószerkezet.
okt. 9
14:01
Brexit: "Bebizonyíthatjuk, hogy a vészmadaraknak nincs igazuk" (ATV)
Theresa May brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon London által eddig előterjesztett javaslatok után most az Európai Unióban maradó tagországok "térfelén a labda", és a brit kormány kedvező válaszukban bízik.
okt. 9
14:01
Szakértő: több ezren indulhatnak el Olaszország irányába Líbiából (hirado.hu)
3 millió 600 ezer menedékkérő él Törökországban, ebből 3 millió 300 ezren vallják szíriainak magukat, további mintegy 250-300 ezren Irán térségéből, Afganisztánól, Pakisztánból, Bangladesből érkeztek.
okt. 9
14:01
A kameruni hadsereg gyakorlatilag megszállta az ország angolul beszélő részeit (444.hu)
"Félelemben élünk" - nyilatkozta egy kumbai lakos, ahol minden sarkon katonák állnak. Legalább tíz halottja van már az egy hete tartó összecsapásoknak.
okt. 9
14:02
Már legalább 1800 veszélyes iszlamista van Németországban (Ripost)
Egy év alatt 64 százalékkal nőtt azoknak az erőszakra hajlamos iszlamistáknak a száma, akiket a német Alkotmányvédelmi Hivatal számon tart.
okt. 9
14:03
Orosz katonai jelenlét: A NATO nem hagyja válasz nélkül (ATV)
A NATO-t aggasztja a határainál megnövekedett orosz katonai jelenlét, amit nem hagy válasz nélkül az észak-atlanti szervezet, ugyanakkor párbeszédre törekszik Oroszországgal, nem akar újabb hidegháborút - mondta rá Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára hétfőn Bukarestben.
okt. 9
14:03
Kibékült Merkel a bajorokkal, nagyobb az esély a Jamaika-koalícióra (hirado.hu)
Megállapodott egymással vasárnap a CDU és a CSU, lesz felső határa a Németországba befogadható menekültek éves számában - jelentette a Reuters. Előzőleg a Bild vasárnap késő este gyorshírben jelentette be, hogy megállapodhattak egymással a kereszténypártok. Azt még nem tudni, hogy más témákban - mint az EU jövője - is megegyeztek-e, ez egy hétfői s
okt. 9
14:03
Egyértelműen baleset volt a szombati londoni tömeggázolás (444.hu)
A rendőrség már szabadon is engedte a gépkocsi 47 éves sofőrjét.
okt. 9
14:04
A Svájcba érkező migránsok 90 százalékáról semmit sem tudnak (Ripost)
Elképesztő jelentés látott napvilágot a minap Svájcban. Eszerint az országban csak a menedékkérők csupán 10 százalékának tudják a pontos személyazonosságát a hatóságok.
okt. 9
14:05
Nem jött be annyira a Szárnyas fejvadász 2049 című film? (ATV)
Noha a bevételi lista élén végzett, de a várakozásoktól jelentősen elmaradva, mindössze 31,5 millió dolláros (8,3 milliárd forint) jegyeladást produkált nyitóhétvégéjén a Szárnyas fejvadász 2049 című film az észak-amerikai mozikban.
okt. 9
14:05
Stoltenberg: a NATO nem akar újabb hidegháborút (hirado.hu)
A NATO-t aggasztja a határainál megnövekedett orosz katonai jelenlét, amit nem hagy válasz nélkül az észak-atlanti szervezet.
okt. 9
14:05
28 iraki volt egy román embercsempész kisteherautójában (444.hu)
14:20-kor az M43-as autópályán, Makó közelében intézkedtek a sofőrrel szemben, akit most embercsempészéssel gyanúsítanak. A határsértőket, akik magukat irakiaknak vallották, de sem a személyazonosságukat, sem a tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, a rendőrök előállították. (police.hu)
okt. 9
14:06
Merkelnek könyörög a dzsihádista feleség (Ripost)
A 31 éves Nadja Ramadan még 2014-ben hagyta Németországot, hogy csatlakozhasson az Iszlám Államhoz. Mostanra azonban rájött, hogy mégiscsak jobb lenne neki Hamburgban, ezért Angela Merkel segítségét kéri.
okt. 9
14:07
Megerősítették: A török hadsereg átlépte a szíriai határt (ATV)
A török haderő hétfőn megerősítette, hogy katonái vasárnap beléptek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományba, amely az Ankara támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékelt lázadói mellett részben a Tahrír es-Sám dzsihadista szövetség ellenőrzése alatt áll - jelentette az NTV török hírtelevízió a török haderő hétfői közleményére hivatkozva.
okt. 9
14:07
Olaszország: befogadótáborokból „kiutasítóközpontok” (hirado.hu)
A rendelkezést az országba érkező migráció utóbbi hónapokban történt módosulása indokolta.
okt. 9
14:07
Több százezren tüntettek Barcelonában az elszakadás ellen (444.hu)
Vasárnap a spanyol egységért tüntetők lepték el Katalóniát, hogy hallassák a „csendes többség” hangját. Egy közvélemény-kutatás szerint a katalán többség nem akar elszakadni Spanyolországtól.
okt. 9
14:08
Sosem találnád ki, hová rejtették a több tonna drogot (Ripost)
Nem aprózták el a drogcsempészek. Döbbenetes mennyiségű kábítószerre bukkantak a hatóságok az európai partoknál.
okt. 9
14:09
Övé a közgazdasági Nobel-emlékdíj (ATV)
Az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat Richard H. Thaler amerikai közgazdász, a Chicagói Egyetem professzora kapta.
okt. 9
14:09
Újabb török intervenció Szíriában (hirado.hu)
A török haderő hétfőn megerősítette, hogy katonái vasárnap beléptek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományba.
okt. 9
14:09
Olaszországban őrizetbe vették a marseille-i késelő testvérét (444.hu)
Anis Hanadzsi a merénylet után léphetett le Tunéziából. Az olasz hatóságok a merénylő volt felesége ellen is vizsgálatot indítottak.
okt. 9
14:10
Borzalmas baleset: egy teljes család veszett a Dunába (Ripost)
A sofőr elvesztette az uralmát az autó felett, amely így belesodródott a folyóba és elmerült. A búvárok szerint egyre fogy a remény.
okt. 9
14:11
Franciaország beintett a katalán függetlenségnek (ATV)
Ha Katalónia kedden egyoldalúan kikiáltja elszakadását Spanyolországtól, Franciaország nem fogja azt elismerni - jelentette be Nathalie Loiseau, Franciaország Európa-ügyi minisztere.
okt. 9
14:11
Bagdad: újabb szankciók az iraki kurd területekkel szemben (hirado.hu)
Gazdasági és jogi büntető rendelkezésekről van szó.
okt. 9
14:11
Megtagadták a vízumszolgáltatást egymástól a törökök és az amerikaiak (444.hu)
Az Egyesült Államoknak nem tetszett, hogy letartóztatták a konzulátusa egyik munkatársát. Törökországnak nem tetszett, hogy az Egyesült Államoknak nem tetszik.
okt. 9
14:12
Késsel hadonászott a migráns, agyonlőtték (Ripost)
A férfi két hatalmas késsel kergette társait, mindenképpen ölni akart - a rendőröknek nem volt más választásuk.
okt. 9
14:13
Durva lépésre készül Irak (ATV)
Újabb gazdasági és jogi szankciókat jelentett be Bagdad hétfőn az iraki kurd területekkel szemben, válaszul a szövetségi kormány által elutasított, két héttel ezelőtti függetlenségi népszavazásra, amelyen a szavazók 93 százaléka támogatta a térség függetlenné válását.
okt. 9
14:13
Moszkva valóban Sz-400-as rakétarendszereket ad el Rijádnak (hirado.hu)
Oroszország és Szaúd-Arábia hivatalos megállapodást kötött.
okt. 9
14:13
Stoltenberg: A NATO nem akar új hidegháborút (444.hu)
De aggasztja a határainál megnőtt orosz katonai jelenlét, és nem is hagyja válasz nélkül.
okt. 9
14:14
Érthetetlen tragédia: úton fekvő férfin hajtott át az autós (Ripost)
Vizsgálják, miért került az úttestre a 64 éves áldozat, akinek már nem tudták megmenteni az életét.
okt. 9
14:15
Gyurcsány a „hazug”, Soros a „sátán” - A Fidesz-KDNP szerint (Kripto Akadémia)
A kormánypárt az őszödi Pinokkiót vizionálta minden mögé, aki húzogatja a szálakat a baloldalon.
okt. 9
14:15
Moszkva megerősítette, rakétarendszereket ad el Rijádnak (ATV)
Moszkva és Rijád megállapodott arról, hogy Szaúd-Arábia Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket vásárol Oroszországtól - erősítette meg hivatalosan a Haditechnikai Együttműködés Szövetségi Szolgálata hétfőn.

Keresés