Érdekes felvételeket láthattak az ATV nézői vasárnap este a Heti Napló Sváby Andrással című műsorban, köztük olyanokat is, amelyeket eddig soha nem vetítettek le. Vujity Tvrtko többek között saját, Észak-Koreában tett korábbi látogatásának videóanyagát mutatta be. Az is kiderült, hogy egy magyar diplomata miért vacsorázott együtt Észak-Korea jelenl
A kormányzó szerint nincs bizonyíték arra, hogy a keddi terrortámadás mögött szélesebb körű összeesküvés vagy terv állt volna. A feltételezett elkövető Üzbegisztánból származik, hét éve érkezett az Egyesült Államokba.
Borzalmas pusztítással fenyeget a klímaváltozás: néhány évszázad múlva a közel 8,5 millió lakosságú városból már semmi nem marad, csak az utcákat borító ár.
November elsejével Maszúd Barzáni, a Kurd Regionális Kormányzat (KRG) elnöke lemond hivataláról, és egyszerű pesmergaként szolgálja népét, áll a rendkívül befolyásos politikus nyilatkozatában. A döntés következtében a több oldalról szorongatott kurdok veszélyes helyzetbe kerültek, hiszen Barzáni az iraki Kurdisztán teljes politikai életét meghatár
"Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!" - szögezte le Twitter-bejegyzésben szerdán Donald Trump amerikai elnök.
"Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!" - szögezte le Twitter-bejegyzésben szerdán Donald Trump amerikai elnök.
Ugyan a migránsok többségét sikerült befogadó központokban elhelyezni, a német főváros utcáin újra egyre több ember jelenik meg - súlyosbodik a hajléktalanprobléma.
Berlinben a tartományi törvényhozás több képviselője is megütközéssel nyilatkozott a tavaly karácsony előtt elkövetett merénylet készülőben lévő emléktáblájáról. Azt kifogásolják, hogy a felirat csupán az áldozatok nevét és nemzetiségét rögzíti, de nem tesz említést arról, hogy a tizenkét emberéletet követelő erőszakot szélsőséges iszlám terrorista
Szíriában is megismétlődhet a korábban kurd ellenőrzésű iraki Kirkuk története, hiszen Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya szemet vetett a kurdok által elfoglalt - egyes esetekben olajban gazdag - északi- és kelet-szíriai területekre, s felbátorodva érezheti magát azon, hogy a szomszédos Irakban a kormányerők szinte ellenállás nélkül visszavetté
Részvéttáviratot küldött Áder János köztársasági elnök Donald Trump amerikai elnöknek a keddi New York-i gázolásos terrorcselekmény miatt, amelyben nyolc ember meghalt.
A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak (KKM) jelenleg nincs információja arról, hogy lenne magyar érintettje a New Yorkban kedden történt gázolásos támadásnak - közölte Menczer Tamás, a KKM kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára kedden késő este az MTI-vel.
A merénylő gépkocsijában talált angol nyelvű feljegyzések szerint az Iszlám Állam nevében követte el a nyolc halálos áldozatot és 11 súlyos sérültet követelő kedd délutáni New York-i gázolásos merényletet - adta hírül szerdán a CNN hírtelevízió és a The New York Times amerikai napilap honlapja.
Részvéttáviratot küldött Áder János köztársasági elnök Donald Trump amerikai elnöknek a keddi New York-i gázolásos terrorcselekmény miatt, amelyben nyolc ember meghalt.
A vasárnapról hétfőre érkezett markáns hidegfront 20-40 cm friss havat hozott az osztrák gleccserekre. A havazás mellett alaposan lehűlt, így az elmúlt napokban 2000 méter alatt is üzemeltek a hóágyúk.
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK)elnöke „újra össze akarja ugrasztani a magyart a magyarral és testvérháborút kezdeményez”, amikor azt javasolja, hogy ne szavazhassanak azok a határon túli magyar állampolgárok, akik soha nem éltek Magyarországon.
A merénylő gépkocsijában talált angol nyelvű feljegyzések szerint az Iszlám Állam nevében követte el a nyolc halálos áldozatot és 11 súlyos sérültet követelő kedd délutáni New York-i gázolásos merényletet - adta hírül szerdán a CNN hírtelevízió és a The New York Times amerikai napilap honlapja.
Elsüllyedt szerdán egy török teherhajó a Fekete-tenger török felségvizein, az Isztambul tartományban található Sile településtől 7 tengeri mérföldre. Az első értesülések szerint a 10 tagú legénységből 4-en meghaltak - adta hírül az NTV török hírtelevízió.
Az Egyesült Államok a háttérben tárgyal Észak-Koreával, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök a nyilvánosság előtt azt mondja: Phenjannal tárgyalni időpocsékolás, és hogy a két ország között veszélyes szintre jutott a háborús szópárbaj - közölte a Reuters hírügynökséggel kedden egy meg nem nevezet, magas rangú amerikai külügyminisztérium