Az egyik legnagyobb baj, hogy a politikusok nem veszik komolyan az emberek félelmeit - állítja Christian Dogs pszichiáter. A német ZDF csatornának adott interjújában az is elhangzott, hogy nem célravezető mindenkit betegnek és szélsőjobbosnak titulálni, aki kritizálni meri a mai német migráns politikát.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a kurdisztáni népszavazással kapcsolatban kialakult helyzet rendezése érdekében telefonon tárgyalásra Párizsba hívta október ötödikére Haider al-Abádi iraki kormányfőt - közölte az Élysée-palota péntek este.
Megszűnik közel 50 éves működés után az Európai Unió (EU) cukortermelésének szabályozására szolgáló kvótarendszer szeptember 30-án, szombaton - közölte az Európai Bizottság.
Óriási tömeg előtt, a vasárnapi katalán függetlenségi népszavazáson való részvételre buzdítva zárták kampányukat a Katalónia elszakadását szorgalmazó pártok és szervezetek péntek este Barcelonában.
A nagyjából középen lévők háromnegyedének komoly gondot okozna egy váratlan kiadás. Kétharmaduk nem engedhet meg magának egy egyhetes külföldi nyaralást. Harmaduk rendszeresen nem tud húst tenni az asztalra.
Világszerte nő a kormányzati érdeklődés az állampolgárok internetes tevékenysége iránt, legalábbis a Google-hoz érkező adatkérések száma folyamatosan emelkedik - írta a Népszava szombaton a cég friss átláthatósági jelentése alapján.
Nemzetközi adományokat kérnek a segélyszervezetek a Bangladesbe menekült ronihgják megsegítéséhez. A muzulmán népcsoport Mianmar egyik nyugati államában él, állampolgárság nélkül. A hatóságok terrorizmussal vádolják a köztük lévő felkelőket. Támadásaikra kemény megtorló hadműveletekkel válaszolnak, amelyek elől már százezrek menekültek a szomszéd o
Megerősíti a legfrissebb felmérés az Osztrák Néppárt (ÖVP) előnyét a két hét múlva esedékes előre hozott választásokon. Sebastian Kurz pártelnök-külügyminisztert minden harmadik választópolgár a kancellári székben szeretné látni, ugyanakkor a kampány még nem teljesen lefutott: csak minden második osztrák döntötte már el, kire fog voksolni.
A német kancellár ugyan az Európai Unió Tallinnban rendezett csúcsértekezletén vesz rész, de az új kormány létrehozására irányuló megbeszélések távollétében is folytatódnak. Tudósítónk arra keresett választ, hogy milyen kihatással lehet a német gazdaságra és pénzpolitikára, ha Angela Merkelnek sikerül létrehoznia a négy párti Jamaica-koalíciót.
Újabb fekete fiatal halt meg rendőri intézkedés közben az Egyesült Államok Texas államában található Temple-ben csütörtökön, az ügyben vizsgálat indult - tudatta a hatóság pénteken.
Szombaton visszatérhet Hágába Kocsis András magyar nagykövet, miután Orbán Viktor kormányfő bejelentette: holland kollégájával lezárták azt a konfliktust, amelyet egy hónapja Gajus Scheltema, a Budapestről azóta távozott holland misszióvezető egy botrányos lapinterjúja idézett elő.
Húsz pártfunkcionáriust vontak felelősségre Kínában, mert egy kormányzati rendezvényen akkora ivászatot tartottak, hogy egy ember belehalt az alkoholmérgezésbe - jelentette szombaton a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Legkevesebb 28 civil vesztette életét péntek éjszaka és szombat hajnalban a szíriai Idlíb tartományban légicsapásokban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a kurdisztáni népszavazással kapcsolatban kialakult helyzet rendezése érdekében telefonon tárgyalásra Párizsba hívta október ötödikére Haider al-Abádi iraki kormányfőt - közölte az Élysée-palota péntek este.
A focimeccsek bíróihoz hasonlította az Európai Bizottságot a testület egyik alelnöke egy rigai egyetemi előadáson. Frans Timmermans arról is beszélt, hogy szerinte nem lehet a nemzeti függetlenségre hivatkozni az uniós szabályokkal szemben. A brüsszeli bürokrata minderről a rigai közgadaságtudományi egyetem Soros-termében beszélt.
Legkevesebb 28 civil vesztette életét péntek éjszaka és szombat hajnalban a szíriai Idlíb tartományban légicsapásokban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet.
Megkezdődött szombat délelőtt a kolozsvári Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.
Húsz pártfunkcionáriust vontak felelősségre Kínában, mert egy kormányzati rendezvényen akkora ivászatot tartottak, hogy egy ember belehalt az alkoholmérgezésbe - jelentette szombaton a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Húsz pártfunkcionáriust vontak felelősségre Kínában, mert egy kormányzati rendezvényen akkora ivászatot tartottak, hogy egy ember belehalt az alkoholmérgezésbe - jelentette szombaton a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Beláthatatlan következményekkel járhat a Katalónia függetlenségéről szóló vasárnapi népszavazás, a spanyol kormány akár erőszakhoz is folyamodhat - mondta Sobieski Tamás Spanyolország-szakértő szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
"Egyetlen másodperccel sem" tarthat két évnél tovább a brit EU-tagság megszűnése utáni átmenet - jelentette ki Boris Johnson külügyminiszter a The Sun című brit lapnak adott, szombaton megjelent nyilatkozatában, egy nappal a kormányzó Konzervatív Párt kongresszusa előtt.
Razziát kezdett a spanyol rendőrség szombaton a katalán kormány távközlési és informatikai központjában - jelentette a La Vangardia című újság hírportálja, a RAC1 helyi keresedelmi rádió közlésére hivatkozva.