A v4-ek közül csak Budapest nem állt ki eddig az egységes Spanyolország mellett. Szlovákia, Csehország és Lengyelország kormányai kivétel nélkül a párbeszédre bíztatták a feleket.
Ha valóban megvalósítjuk, amit a zöldek követelnek, hogy atomenergia nélkül, alapvetően megújulókkal biztosítjuk az ország áramellátását, akkor tározó nélkül ez megoldhatatlan.
Huszonnégy év börtönre ítéltek Olaszországban egy férfit, mert felelőtlenül megfertőzött HIV-vírussal 32 nőt, közvetve három férfit és egy nyolc hónapos csecsemőt.
Törvénytelennek tartja a katalán függetlenségről szóló parlamenti voksolást és a függetlenség kikiáltását Faluba Kálmán Spanyolország-szakértő, aki az M1 aktuális csatornán szombaton azt is leszögezte, hogy a spanyol törvények alapján a szavazást el nem ismerő spanyol kormánynak van igaza.
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint bár nem mindenki terrorista, aki az Iszlám Állam oldalán harcolt, hiszen sokan csalódottan térnek vissza Európába, a folyamat ennek ellenére komoly veszélyt jelent.
Észak-Korea fenyegetése az atomtámadással egyre súlyosabb, és ha Phenjan valóra is váltja, akkor "hatalmas katonai válaszcsapásra számíthat" - jelentette ki szerdán Szöulban a dél-koreai látogatásom tartózkodó James Mattis amerikai védelmi miniszter.

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak szombaton Izlandon, mert az egyik párt szeptemberben kilépett a kormánykoalícióból, és Bjarni Benediktsson kormányfő lemondásra kényszerült.
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak szombaton Izlandon, mert az egyik párt szeptemberben kilépett a kormánykoalícióból, és Bjarni Benediktsson kormányfő lemondásra kényszerült.
Románia határozottan és visszavonhatatlanul elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát - közölte a bukaresti külügyminisztérium szombaton.
Románia határozottan és visszavonhatatlanul elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát - közölte a bukaresti külügyminisztérium szombaton.
A Fehér Házba akkreditált tudósítók gyerekeinek osztott Halloween alkalmából Donald Trump édességet még kedden, azonban most jelent meg róla egy videó.
Sorozatunkban a hatalom és a szex összekapcsolódásának történetét tárjuk fel. Silvio Berlusconi (81) volt olasz kormányfő botránya azzal kezdődött, hogy rajongani kezdett az akkor 17 éves modell, Noemi Letizia iránt.
Totális patthelyzet alakult ki szombatra: a spanyol kormány új tartományi vezetőt küldött, mire a helyi kormány passzív ellenállásra szólította fel a lakosságot. Nem látszik a megoldás.
Már csak hónapok kérdése, és a franciaországi Saint Nazaire-ben elkészül a világ legnagyobb és legmodernebb hajója, a Symphony of the Seas (Az óceánok szimfóniája).
A spanyol kormány megkezdte a katalán kormányzati feladatok átvételét szombaton, miután a szenátustól kapott felhatalmazás alapján Mariano Rajoy miniszterelnök péntek este feloszlatta az autonóm regionális kormányt.