Pénteken még többfelé lehet eső, majd szombattól visszatér a napos-gomolyfelhős idő élénk, olykor erős széllel és 20-25 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Többfelé esős, hűvös idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között alakul. A hétvége is hűvösebb lesz, akkor is csak 25 fok körül alakulnak majd a maximumok.
Nagyon úgy tűnik, augusztus végére meg is érkezett az ősz. Pénteken ne hagyjuk otthon az esernyőt, sok esőre számíthatunk, a fél országra figyelmeztetést adtak ki. Napközben a maximum 25 Celsius-fokra melegszik fel a levegő, ami késő estére akár 10 fokra is lehűlhet Egyelőre viszont úgy tűnik, szombaton megússzuk csapadék nélkül.
Az ország nagy részén borongós, csapadékos idővel indul a péntek, de a nap folyamán fokozatosan változik a helyzet. A front mögött nyugat, északnyugat felől lassan szakadozik a felhőzet, miközben a Dunától keletre még kitart a záporos, zivataros idő.
Éjszaka akár 5 fokig is csökkenhet a hőmérséklet, de napközben 20 fok körüli csúcsokra számíthatunk. Eső nem várható, de több felé is erős lehet a szél.